Interjú
„Az írás nemcsak egy tevékenység, amit szeretek, hanem a lényegemhez tartozik”
2019-08. szám / Jónás Ágnes
Szeptember 12-én debütál a Rózsavölgyi Szalonban a Székely Csaba Semmit se bánok című drámájából készült előadás, mely a bűn és bűnhődés, illetve a bűn és megbánás témáit járja körül. A szerepekben Sztarenki Dóra, Elek Ferenc és Schneider Zoltán láthatók, a rendező Sztarenki
Pál. A szereplők közti konfliktusokról Székely Csabával beszélgettünk, aki hét éve abbahagyta a „rendes munkát”, hogy szenvedélyének, az írásnak szentelhesse az életét.
Milyen kérdésekre keresi a válaszokat az előadás?
Sz. Cs.: Elsősorban a bűn és bűnhődés, illetve a bűn és megbánás témáit járja körül, de a családon belüli erőszak is hangsúlyos szerepet kap benne. Egy volt titkosrendőrről szól, akit meglátogat egykori kollégája, és kettejük beszélgetéséből kiderül, mennyi szörnyűséget követtek el a múltban. Egyiküknek sincs lelkiismeret-furdalása a történtek miatt, és ez így is marad egészen addig, míg a főszereplő jobban meg nem ismeri a szomszédlányt.
Egyfajta számvetés történik?
Sz. Cs.: Olyasmi. A főszereplő Dominik egy visszavonultan élő nyugdíjas, akinek ajtaján egyszer csak bekopogtat a múlt, és számot kell vetnie azzal, hogy tetteinek következményei vannak. A szomszéd kamaszlány, Liza pedig egy sérült gyerek, akit rendszeresen bántalmaznak. Kettejük viszonya, illetve ennek a viszonynak az alakulása képezi a történet gerincét.
Már lezajlott a színdarab olvasópróbája. Milyen hangulatban telt, s hogy látja, mi okozhat a színészeknek majd fejtörést, kihívást?
Sz. Cs.: Az első olvasópróba jó hangulatban zajlott, viszonylag kevesen ájultak ki a meleg miatt. Úgy gondolom, hogy itt egy egyszerű sztoriról és három elég jól játszható karakterről van szó, és mivel remek színészek kezébe került a szöveg, mindennek simán kéne mennie.
Az írásaira alapvetően a sötétebb, komorabb hangulat jellemző, melyet némi humor sző át. Miért éppen ez a kicsit zordabb állapot?
Sz. Cs.: Valószínűleg ilyen az ízlésem. Nézőként is az ilyen szövegeket szeretem legjobban. De írtam már egyáltalán nem zord vígjátékot is. A hangulat nem is annyira fontos. Azt tartom fontosnak, hogy a szöveg szóljon valamiről, és a közönséget érintse meg, az emberek ne távozzanak közömbösen az előadásról. | hirdetés
 |
|
2017-ben jelent meg az Idegenek és más színdarabok című kötete. Jelenleg min dolgozik?
Sz. Cs.: Egy történelmi darabon, ami a ’40-es években játszódik szülővárosom, Marosvásárhely közelében. Arról szól, hogy hogyan nyúl bele a hatalom egy békés közösség működésébe, hogyan szít ellentéteket és változtatja meg az embereket.
A hét című kulturális hetilap szerkesztőjeként dolgozott annak megszűnéséig, azután az Erdély FM rádió munkatársa, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem óraadó oktatója volt. 2013-tól szabadfoglalkozású író. Emlékszik még arra, hogy mikor jött el a pont, amikor úgy érezte, hogy teljes mértékben az irodalomnak, az írásnak kívánja szentelni az idejét?
Sz. Cs.: Mindig is írni akartam. A munkahelyekre azért volt szükség, mert akkoriban még nem tudtam írásból megélni. Amint erre lehetőség nyílt, abbahagytam a „rendes” munkát, ami addig csak akadályozott abban, hogy a szenvedélyemnek élhessek, és azóta azt csinálom, amit szeretek.
Mit adott hozzá a személyiségéhez az írás? Körvonalazódott-e az évek során, hogy mitől szerethető az ön számára ez a hivatás?
Sz. Cs.: Kicsit olyan ez, mintha azon kéne gondolkodnom, hogy számomra mitől szerethető a fejem. A fejemhez hasonlóan az írás sem elválasztható tőlem, vagy ha igen, akkor azt nem élem túl. Az írás nemcsak egy tevékenység, amit szeretek, hanem a lényegemhez tartozik. Például főzni is szeretek, de ha valaki azt mondaná, hogy kapok ajándékba egy tengerparti villát Korfu szigetén vagy egy sziklás fjordra néző norvég házat, csak soha többé ne főzzek, akkor igent mondanék az ajánlatra, míg ha írásról van szó, a világ összes villáját, szigetét felajánlhatják, akkor is az írást választanám.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
