PM Online | Színház

Duda Éva Harangozó Gyula-díjas táncművészt, koreográfus-rendezőt pályafutása kezdetétől a több mozgásnyelven való alkotás vezeti. Meggyőződése, ha egy koreográfus többféle nyelvet beszél, nagyobb az esély, hogy valami egyedit, csak rá jellemzőt tud létrehozni. És ez nem csupán
meggyőződés, gyakorlat is, bizonyítják a Duda Éva Társulat elmúlt 10 évben bemutatott előadásai. Kalapemelést érdemel, hogy egy rendre új utakon járó kortárs táncegyüttes évtizedes sikerrel büszkélkedhet. A társulatalapító Duda Évát, az együttes művészeti vezetőjét a kerek születésnaphoz kapcsolódó ünnepi eseményekről, hivatásáról, együtteséről és egyedi beavató színházi programjukról kérdeztük.

A Duda Éva Társulat 10 éves, mi motiválta a társulatalapítást?
D. É.: Már egész fiatalon is voltak ilyen terveim, 20 évesen pedig már biztosan tudtam, hogy lesz „egy saját bandám”, csak azt nem tudtam, mikor. Tíz éve, amikor ezt sikerült elindítani, akkor a legnagyobb alkotói szabadságvágy vezérelt és az, hogy egy stabil csapattal a lehető legkreatívabb körülmények közt dolgozhassak. Komoly elszántsággal bele is vetettem magam, de rövidesen számos nehézséggel és óriási felelősséggel találtam szembe magam. Aztán, amikor már több időt töltöttem az irodában, mint a stúdióban, akkor rájöttem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, és világossá vált, hogy a háttérben folyó munka legalább olyan jelentőségű, tehát ott is szuper embereknek kell dolgozni ahhoz, hogy jól működjünk.

Hogy folynak a próbák, hogyan születnek a formájukat, táncnyelvüket, eszközeiket illetően egymástól jelentősen különböző alkotások?
D. É.: Valóban eklektikus a repertoárunk, még a kortárs területen belül is sokszínű. Különböző tervek motoszkálnak a fejemben, aztán egyre inkább kirajzolódik, mit is szeretnék pontosan csinálni. Minden előadáshoz külön mozgásvilág dukál, különböző szcenikai megoldásokkal, más zenei megoldásokkal. Például először csupán Frida Kahlo festményei foglalkoztattak, csak évekkel később hasított belém, hogy csináljunk egy zenés darabot az életéből. Nem vagyok az az alkotó, aki a klasszikus, nagy táncművek mentén kíván végigmenni, önálló, saját műveket szeretek létrehozni. Baromi izgalmas korban élünk, gyorsan és sokat változik a világ, elég durva a polaritás, ami felé megyünk, és a klímaváltozás mellett az is kérdés például, hogy a digitális világ merre viszi majd az utunk. 10 éve főként a párkapcsolati témák, a szerelem foglalkoztatott, ma inkább a világ változásai, a társadalom, a pszichológia, a spiritualitás iránti kollektív vágy. Az alkotás első fázisában csak tervezgetünk, a próbaidőszak elején sokat beszélgetünk, később komplexebb feladatok mentén dolgozunk. A téma is meghatározza a munkamódszert, bár már egy ideje elég bevált módokon jutok el a végkifejletig. A csapattal együtt dolgozunk az anyagokon, így a táncosok, szereplők személyes kreativitása is érvényesül az előadásokban.

Hány mozgásnyelve van egy koreográfus-rendezőnek?
D. É.: Kísérletező alkat vagyok, mindig új utakat keresek, új területeket akarok meghódítani, olyan helyzetbe szeretem hozni magam, ami kihívást jelent. Egy koreográfusnak fontos, hogy több mozgásnyelven, több stílusban beszéljen, van olyan darabunk, amiben kortárs tánc, folklór és hiphop is van, sőt az újcirkusz eszközeit is elkezdtük használni, gólyalábazást, kötélakrobatikát is alkalmaztam. Néha úgy érzem magam, mint egy festő, aki képeket alkot, de közben olyan vagyok, mint egy mesterszakács. Meg kell találnom az új mozgásvilágok közül az engem éppen foglalkoztató témához a megfelelő hozzávalókat.