PM Online | Könyv

A hátsó borítón azt olvashatjuk, hogy Marlo Morgan 1991-es könyve nemzetközi hírű bestseller lett, a hátsó fülön azt, hogy megjelenése után harmincegy héten keresztül – több mint fél évig! – vezette a The New York Times bestsellerlistáját, s összesen huszonnégy nyelvre fordították le;

magyarul is megjelent már egyszer, 1996-ban, Balázs Éva nagyszerű fordításában.
Mi tagadás, engem az ilyen siker inkább gyanakvóvá, mint érdeklődővé tesz. Mégis elolvastam a könyvet, mert rendkívül érdekel a különböző kultúrák találkozása, egyáltalán az, hogy tudnak-e ténylegesen találkozni, vagy csak ütközni. Olyan országban élünk, amit erősen átitat az idegenellenesség. Csányi Vilmos Íme, az ember című, egészen kiváló művében olvastam az etnocentrikus szindrómáról, ami az idegenekkel kapcsolatos viszonyítások és viselkedések elnevezése. „Az idegenekkel szembeni általános tartózkodás – írja Csányi – nagyon könnyen fejlődhet …idegengyűlöletbe.” Fejlődhet – azaz ez a fejlődés nem szükségszerű. Vagy az? Elejét lehet-e venni? Vissza lehet-e fordítani?
Marlo Morganban, noha szőke nő volt és elmúlt ötven, a kíváncsiság erősebb volt a tartózkodásnál. Elfogadta egy vándorló életmódot folytató bennszülött ausztrál törzs meghívását, és négy hónapig vándorolt velük a vadonban, majd leírta az élményeit, a tapasztalatait, beszámolva saját személyiségének átalakulásáról is. Mindezt úgynevezett könnyed, népszerű stílusban. Számomra sajnos túl könnyedben és népszerűben, noha bizonyára intelligens és jó szándékú ember lehet.
Könyvében nem élesen, de szembeállítja a nyugati civilizációt és a bennszülöttekét, az utóbbit hozva ki győztesnek. Egy törzsfőnök mondja és a szerző mélyen egyetért vele: „Az ő világuknak (a nyugatiakénak – DMI) is megvan a jó oldala. Ismerik az igazságot, de azt mélyen eltemetik a különféle érdekek, az anyagiasság, a bizalmatlanság és a félelem alá.” És aki nem anyagias, nem bizalmatlan és nem fél? Hogy én is könnyed legyek.