Interjú
Szépséges hangszínek, pazar látvány, szellemes kommentárok
2019-10. szám / Pavlovics Ágota
Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, amelyben a képzőművészet és a tánc segítségével tízezrekhez közelítette a klasszikus zenét és hangszerét, az orgonát. „Egy koncert kékben” című műsorát közel harmincezren nézték meg szerte Európában. Szülővárosa, Győr kulturális nagykö-
vete, templomos lovag. Rákász Gergely Karácsonyi történetek című hangversenyei sokaknak jelentik magát a karácsonyt. Az immár 20 éve megrendezésre kerülő koncertek színes, nagyjából 300 évet átölelő műsoráról a magával ragadó, mindig derűs orgonaművésszel beszélgettünk.
November 28-án a Budapesti Operettszínházban lesz az első állomása szokásos karácsonyi koncertjeinek, hogy állította össze a műsort?
R. G.: Évek óta nem változik a struktúra, sokat gondolkodtunk rajta, milyen legyen a koncert, hogy azok számára is élményt jelentsen, akik életének nem volt természetes része gyerekkoruktól a zene. Azokat is meg akartam nyerni a zenének, akik sokáig azt hitték, talán még embert is esznek a klasszikus zenei koncerteken. Vagyis a szokásos Rákász-látványkoncert lesz, a kamerák mutatják a lábamat és a kezemet, mindig a legérdekesebb részt veszik. Papp Norbert festőművész barátom vetített grafikái ráerősítenek a zenei élményre. Művészet találkozik a művészettel. Ami pedig a műsort illeti, a Tűzijáték zene az osztrák örökösödési háború befejezésének ünneplésére született 270 éve. Egész Európa vérben úszott, amikor a kor talán legkevésbé rokonszenves királya, II. György felkérte Anglia rocksztárját, Händelt, komponáljon zenét az alkalomra. Mindenkinek az orra alá akarta dörgölni ezzel a gazdagságát, a zeneszerző pedig 40 muzsikusnak szerzett munkát azzal, hogy e nemes alkalommal ravaszul kicsinylette a királyi zenekart. Szeretem Händelt, mert értette az életet is. A Rákóczi-emlékévben minden koncerten megszólal Berlioz Rákóczi-indulója. Kicsit körüljárjuk majd, vajon miért egy francia írta a Rákóczi-indulót. Ki volt Vak Pali, aki mindent lát? És miért nem beszélünk többet Rákócziról, aki ha képes lett volna fejet hajtani, megtarthatta volna birtokait, ám a fejedelem számára a szabadság mindennél fontosabb volt. A karácsony nemcsak az evés-ivásról, ajándékozásról, hanem az elmélyülésről is kell szóljon, Bach megnyugtató és bensőséges koráljai ezt adják nekünk. Csikó korában írt C-dúr prelúdium és fúgája pedig olyan izgalmas, szinte látom hátrafordulni a közönség felé, na, mit szóltok hozzá? Évfordulós idén Gustav Holst is. A bolygók szvitje a Föld határán is túlrepít bennünket, egészen a Jupiterig. Érdekes, hogy 100 évvel a zene születése után milyen sokan használják, mások mellett a Gladiátor vagy a Csillagok háborúja című filmekből is sokak számára ismerősek lehetnek ezek a dallamok.
A Rákász Gergely Alapítvány határon túli és anyaországi magyar területekre szervez hangversenyeket. A Karácsonyi koncert pedig a Nyilas Misi Ösztöndíjprogram céljait segíti.
R. G.: Én is rengeteget kaptam számos embertől, soha nem fogom tudni visszaadni. De nem is várják el. Azt az energiát viszont tovább adom a fiataloknak, amit én kaptam. Hálát érzek azok iránt, akik tehetségesnek tartottak és támogattak. Könnyű azt mondani, hogy valaki tehetséges, és ha nehézsége támad, oldja meg, hiszen tehetséges. Pedig a tehetséges embernek is rengeteg pénzre van szüksége, hogy ki tudjon bontakoztatni. Támogatni kell őket anyagilag, hiszen a tehetség viszi a hátán a világot. Ha kellően erős fiataljaink vannak, elviszik a hátukon a nemzetet. Ők minden kis és nagy közösség vázai.
A Lords of the Organ címet viselő sorozata harmadik évadához érkezett idén. A koncepció szerint ha az orgona a hangszerek királya, akkor a lordok, a főurak azok, akik az asztalát körülülik.
R. G.: Az Orgona Lordjai sorozat 8 évadát látom most. Tavaly volt 25 éve, hogy színpadra léptem, és azóta eljátszottam mindent, amit addig tanultam. Bach természetesen minden évben helyet kap a műsorban, továbbá azokat játszom, akik valamilyen módon kötődnek az adott esztendőhöz. Az idén lemezen is megjelent a sorozat második albuma. | hirdetés
 |
|
Hangversenyein az Önnek épített digitális turnéorgonán játszik. Milyen a viszonya a hangszeréhez?
R. G.: Bensőséges. A felkészülés egy idegen hangszeren egy átlagos koncertre alsó hangon hat-tíz óra. Tehát vagy odamegyek egy nappal hamarabb, ahol játszani fogok, és ennyi koncert mellett a családom kitagad, vagy a koncert napján gyakorolok, és éppen mire este átütő erejűnek kell lennem, elfáradok. Persze el tudom végezni a dolgomat, de az sokszor olyan, mint egy egyéjszakás kaland. Tudom, hova kell nyúlni, mit használjak, de amit én szerettem volna, az egy rendes házasság egy hangszerrel, aminek minden rezdülését ismerem. Amikor a koncertemmel minden más modern szórakoztató műfajjal és eseménnyel állok versenyben, akkor ez az alap. A közönség számára önfeledt este megvalósítása rengeteg munkával jár, de máshogy nincs is értelme.
A zenéje lenyűgöző, a koncertjeinek látványa magával ragadó, de az élményben, amit kap a koncerten ülő, egészen biztosan nagy szerepe van annak a derűnek is, amivel a közönségéhez fordul. Miből fakad?
R. G.: Nagyszerű barátokkal veszem körül magam, például Hamvas Bélával. Kevés ember értette jobban a világot, mint ő. Vagy most éppen Kodolányi János regényével, aki arról ír, hogy a pusztában vándorló nép megmenekült a rabságtól, enni, inni kapott Istentől, mégis lázadozik Mózesnek. De Isten így nyugtatja Mózest: ők azt adják, amik, és én azt adom, ami vagyok. Írhatta volna ma is. Ha képesek vagyunk ezt megérteni, az maga a derű.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
