Interjú
„Angyalstátuszban vagyok a hivatásomból kifolyólag”
2019-10. szám / Jónás Ágnes
Beleznay Endre már kétévesen komoly fellépéseket vállalt, komikusi vénájára gimnáziumi tanárai is felfigyeltek, országos ismertségre a Meglepő és mulatságos című műsor álriportereként tett szert. Jó ideje erősíti a Vidám Színpad társulatát, játszik többek között a Forró hétvégében, a
Futóbolondokban, a Négy meztelen férfi, a Délután a legjobb című bohózatokban, s 2020 tavaszán rendez is a színházban. Szerepekről, a humor erejéről, gyerekkori szárnypróbálgatásokról kérdeztük.
Mit gondol, mitől működhet jól a közös munka a Vidám színpados tagokkal?
B. E.: Straub Dezső, a színház művészeti vezetője hívott „vissza” a színpadra. Azért mondom, hogy vissza, mert a tévés-humorista karrierem során alig játszottam színházban. Nem jutott rá idő. Dezső Az ördög nem alszik című előadást rendezte meg, s mutatta be Miskolcon 2009-ben – ebbe hívott engem főszereplőnek, én pedig örömmel mondtam igent. A férfi főszerepet, Ronald Cavendisht játszottam. Az invitálásnak komoly szakmai megalapozottsága volt, mégpedig az, hogy együtt fociztunk a Magyar Színészválogatottban. Ezt követően később is dolgoztunk együtt, Vidám színpados darabokkal jártuk az országot, majd beköltöztünk az óbudai EuroCenterbe. A társulat tagjaival már félszavakból is értjük egymást, pontosan tudjuk, hogyan mentsünk meg a színpadi helyzetet, ha úgy adódik, vagy hogyan tartsuk a ritmust.
Azt mondják, hogy igényesen és jól szórakoztatni legalább olyan nehéz, mint drámát játszani. Egyetért?
B. E.: Szerintem a vígjáték az egyik legösszetettebb és legnehezebb műfaj. Kell hozzá egy jó adag ritmusérzék, érzék a poentírozáshoz és az improvizációhoz. De persze jól játszani drámát és vígjátékot egyaránt nehéz. Előbbit talán könnyebb „megúszni”, mert ha csend van a színpadon, s mindenki szomorúan néz, akkor a közönségben fel sem merül, hogy valami gond van az előadással. Maximum elálmosodik egy kicsit. A vígjáték kegyetlenebb műfaj, mert ha nem nevetnek egy poénon, és csend telepszik a nézőtérre, az feltűnő és roppant kínos.
Melyik az a Vidám színpados előadás, amit kifejezetten közel érez a szívéhez?
B. E.: Az egyik kedvencem a Futóbolondok, melyben Clive-ot játszom. Egy angliai kisváros életét a II. világháború vége felé négy rohangáló úr zavarja fel. Ez a kiinduló helyzet, innen generálódik számos vicces szituáció. A darab egyébként valóban a második világháború alatt íródott, 1942-ben mutatták be, a frontra induló katonáknak. Nem klasszikus vígjátékról van szó olyan értelemben, hogy nem szerelmi történet áll a középpontban. A Forró hétvégében Rodneyt, a felkapott homoszexuális belsőépítészt alakítom. Az előadás vége felé van egy nagy szólószámom, amin a közönség és a kollégák is jót szoktak derülni. | hirdetés
 |
|
Hogy képzeljük el önt gyerekként? Már akkor is szeretett utánozni, humorizálni?
B. E.: Persze! Már kétévesen komoly fellépéseket vállaltam, ezt fotók bizonyítják. Az egyik szabadtéri fellépésemre nagymamámék kertjében került sor: a rugdalózómban állok, bal kezemmel kapaszkodom a kerti csapba, jobb karomat feltartom a magasba, a számmal „o”-t formálok. Ebből lehet tudni, hogy Shakespeare-t szavaltam. Az általános iskolában tanárparódiákat adtam elő, sztorikat találtam ki, nem csak vicces műfajban. A tanárok felfigyeltek rám, és elküldtek ezekkel a sztorikkal „turnézni” az iskola osztályaiba. Gimnazistaként megnyertem a helyi újság kabarépályázatát, később pedig az újság által hirdetett kabaréturnén vettem részt Bagossy Leventével, aki ma már elismert díszlettervező. Fiatalon rengeteget tanultam Pécsett Szegvári Menyhérttől. Zalaegerszegen és a budapesti Nemzeti Színházban pedig mint stúdiós dolgoztam, illetve színházi és filmszerepformálást tanultam Los Angelesben, amiből a mai napig profitálok.
Tavasszal rendez a Vidám Színpadon. Mit lehet elárulni az előadásról?
B. E.: Georges Feydeau két egyfelvonásos bohózatát rendezem, a Tragikus hirtelenséggel és Ne mászkálj meztelenül címűeket. Annak idején az Új Reneszánsz Színházban szerepeltem a Tragikus hirtelenséggel című darabban – itt fedezett fel Friderikusz Sándor, s kért fel a Meglepő és mulatságos című műsor álriporteri szerepére. Az említett színdarab rengeteg izgalmas lehetőséget, helyzet- és jellemkomikumot rejt, de jóval több puszta térdcsapkodós szórakoztatásnál – párkapcsolati kérdéseket feszeget. Azért is esett erre a darabra a választásom, mert szeretem, ha egy produkció tanulságot és gondolkodnivalót nyújt a nézőknek.
Mi az ön humorértelmezése?
B. E.: Egy jó szóval, egy mosollyal, egy kedves-humoros gesztussal az ember falakat képes ledönteni, akadályokat tud maga elől elgördíteni. A humor egyrészt segít abban, hogy a fájdalmas és stresszes helyzeteket ne éljük meg véresen komolyan, emellett az intelligenciát is fejleszti, hiszen a humort az érti, aki a szövegben, képben vagy filmen észrevesz valami túlzást vagy olyasmit, ami nem oda való, legyen az tárgy, esetleg esemény. Jó volna, ha ezeket a hétköznapokban is észrevennénk, mert könnyebben ki tudnánk kerülni az embertársaink által felállított csapdákat. Én egy nagyon kivételes helyzetben, mondhatni angyalstátuszban vagyok a hivatásomból kifolyólag: az emberek többsége már attól mosolyra derül, felnevet, ha meglát az utcán. És ez csodálatos!
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
