PM Online | Könyv

Ahogy Háy János Kik vagytok ti? című művében, úgy érintkezik a múlt és a jelen Pál Sándor Attila nagyszerű harmadik kötetében, a Balladáskönyvben: a határaik elmosódnak, szétválaszthatatlanul összegabalyodnak, összefolynak.

Az idő, amiben létezünk (egy darabig), egyetlen folyamat. Talán azért is, mert a szerző szülőfalujában, a kiskunsági Szankon és a hasonló helyeken máshogy telik az idő, mint egy nagyvárosban: nem annyira múlik, inkább felgyűlik, megsűrűsödik.
Múlik is persze, a hátsó borítóra kiemelt Első ballada az országról ezt örökíti meg: „Huszonöt évvel ezelőtt ezen a tájon a / kultúrát csupán a keskenyfilmvetítő, / az egyetlen drótszálon lógó lámpa fénye / mellett megtartott ismeretterjesztő előadás, / néhány könyv képviselte”, s erre ma már kevesen emlékeznek, de jó. Kérdés, hogy a lényeget tekintve változott-e valami, s kérdés persze az is, mi a lényeg. Ha a Köztes-európai fiatalember balladáját olvassuk, úgy tűnhet, az esélyek ugyanazok: „Hatvanas éveimre vajon nekem is ez marad? / Út széléről nézegetni, ahogy az élet megáll, majd elhalad?” És az sem feltétlenül segít, ha valaki Spanyolországban talál munkát (Andrei Crisan balladája). Na, például ez nem változott, sem Szank, sem Magyarország nem került máshová. S hogy mi a lényeg? Például az, hogy egyszer meghalunk, te is, én is, mindannyian. Nem véletlen, hogy a Balladatöredékek a temetőről hat oldal.
Balladák pedig ugyanúgy történnek a hol állónak, hol múlónak tűnő időben ma is, mint régen. Balladák, azaz tragédiák. A könyv ezt a régi műfajt hozza játékba, s itt ne csak a magyar népballadákra és Arany János vonatkozó alkotásaira gondoljunk, hanem például az amerikai énekesek balladáira, Joan Baezéire például. Két zenészt meg is idéz a könyv, Lera Lynnt és Trent Reznort.
Bármikor bármi megtörténhetett. Ezért idézheti meg A falba épített asszony balladája a korábbit, mai nyelven, profánul: „tizenkét kőműves összetanakodott, / egyik azt mondta, kurva sok a meló, de hiába ezt kell csinálni…” S ezért válhat balladává Farkas Sándor vagy Csaba története. Pál Sándor Attilánál megnyílik az idő, a látszólag esetleges szanki históriákban meglátja a törvényszerűt, a térben és időben egyetemes emberi sorsot. Köszönhetően annak a különleges érzékenységnek, aminek révén a kávéba öntött tejszín neki „újszülött csillagköd”, s ha nyugodt, csak azért, mert tudja, „egyszer visszatér ide / a Pannon-tenger.”