Interjú
„Nagyon fájó, hogy épp akkor ment el mellőlem a mentorom, amikor rájöttem, rátaláltam”
2020-01. szám / Jónás Ágnes
November 8-án debütált a Karinthy Színházban a J. B. Priestley angol író Veszélyes forduló című színművéből készült előadás, melynek egyik főszereplője és társrendezője Földes Eszter – Karinthy Márton tanácsokkal látta el őt betegágyából a próbaszakaszban. A Karinthy Márton által
megálmodott 38. évad és a tervezett bemutatók megvalósulnak, a vezetők hozzáláttak a 2020/2021-es évad előkészítéséhez.
 Te lettél az év elejétől a Karinthy Színház művészeti vezetője – Karinthy Márton, a teátrum alapító direktora neked szánta ezt a megtisztelő szerepet, még mielőtt befejezte volna földi pályafutását. Hogy emlékszel vissza rá? Milyen ember, rendező és színigazgató volt?
F. E.: A mi viszonyunk, kívülről nézve, semmivel nem volt különlegesebb, mint Karinthy Márton – vagy, ahogy mindenki szólította, Marci – más színészekkel való kapcsolata. Mindenkire maximálisan odafigyelt, egyformán törődött mindenkivel, mindegy, hogy az illető büfés volt, takarító, színész vagy egy néző a színházában. Kettőnk között is, azt hiszem, volt egy láthatatlan kapocs. Mikor felkértek erre a posztra, nagyon meglepődtem. Színész-rendező felállásban csak A bolond lányban dolgoztunk együtt, aztán lehetőséget kaptunk Szabó P. Szilveszterrel A baba című darabra: Szilveszter rendezte, ő a partnerem is, és én játszom a címszerepet. A Veszélyes forduló lett volna a második közös munkánk. Sajnos a próbákon már nem tudott jelen lenni megromlott egészségi állapota miatt. Amikor felkért, legyek a társrendezője, és segítsem ki, akkor vált számomra világossá, mennyire bízik bennem. Erőt, muníciót adott és fog is adni még hosszú évekre, hogy találkozhattam egy olyan emberrel, aki ennyire önzetlenül hitt bennem, a szakmai kvalitásaimban, és nem akart zablát tenni rám, hogy egy jól idomított versenylova legyek az istállójában. Nagyon fájó, hogy épp akkor ment el mellőlem a mentorom, amikor rájöttem, rátaláltam. Szerintem Marci a magyar színházi paletta unikális jelensége, nemigen találkoztam sajnos rajta kívül olyan színházcsinálóval, aki nem demagóg (sem rendezőként, sem igazgatóként), akit nem az önmegvalósítás és a szakmai ego vezérel. A színházat közösségi dolognak fogta fel, egyenrangú játszótársként tekintett a kollégáira, és folyamatos lehetőséget adott nekik a szabad játékra. Hitt a színészeiben, színészközpontú színházat csinált, és ezzel a szellemiséggel én mélyen azonosulni tudok. Az egyik legszebb történet számomra az, amit ő mesélt magáról: gyerekkorában a padláson megépítette a saját kis színházát, aminek ő volt az igazgatója. Ezt az álmát felnőttként sikerült beteljesítenie, és tovább játszania. Felépítette a saját színházát, ahol ő volt, és ő is marad az igazgató. A magyar színháztörténetben példátlan, hogy egy magánszínház élén 38 éven keresztül ugyanaz az ember álljon.
Kik azok, akikkel együtt döntötök a budai színház működéséről, a műsortervről?
F. E.: Major Attila és Katz Petra felelnek az ügyvezetésért, művészeti kérdésekben én döntök, ami annyit tesz, hogy az én ötleteim alapján állítjuk össze a következő évadot. Elkezdtem már összeállítani, folyamatosan ötletelek, de darabtervekről még korai lenne beszélni. Az biztos, hogy annak a vezérfonalnak a mentén folytatjuk a munkát, ami Marcit és az ő szellemiségét jellemezte. Ez az elsődleges cél, illetve az, hogy továbbra se okozzunk csalódást a törzsközönségünknek, valamint hogy továbbra is bevonzzuk azokat a nézőket, főként a fiatalokat, akik csak az utóbbi néhány évben kezdtek el hozzánk járni. Természetesen még sok egyéb kritérium van, amit szem előtt kell tartani, amivel számolnom kell. Igyekszem felkészülni a feladatra. | hirdetés
 |
|
2019 novemberében mutattátok be a Veszélyes forduló című darabot, a főszerepekben rajtad kívül Bozó Andrea, Fehér Tibor, Szatory Dávid, Marton Róbert, Döbrösi Laura és Rátonyi Hajni látható. Bizonyára kihívás volt egyszerre „kívül” és „belül” is lenni.
F. E.: Valóban. Korábban már próbálkoztam rendezéssel, de ilyen komoly minőségben még nem volt lehetőségem megmérettetni. Szinte az utolsó pillanatban kezdtem el próbálni a szerepemet – Almay Zsófia asszisztensem volt fent helyettem a színpadon, amíg én lentről koordináltam az eseményeket. Kihívás volt az is, hogy a teljes játékidő alatt a színpadon vagyunk. Ebben a darabban engem elsősorban az emberi természet, az emberi mozgatórugók érdekeltek. Izgatott, hogy egy mikroközösségen belül milyen pszichés erők működnek, hogyan bomlik meg egy jól szituált társaság barátsága akkor, amikor lehullnak az álarcok, milyen a hazugság természete. A szereplőknek egyetlen este alatt foszlik semmivé az életük, összedől az a kép, amit egymásról és önmagukról felépítettek magukban. Szerencsére az előadás közben nevetni is lehet – roppant fájó, ugyanakkor komikus is tud lenni, amikor a szereplők eljutnak a minden mindegy állapotáig. Marci felvételről nézte a próbákat, figyelemmel kísérte az előadás alakulását. Fizikai kapcsolat nélkül is folyamatos szellemi kapcsolatban álltunk egymással. Ennek az előadásnak ő a rendezője, és én a csatornája voltam.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
