Interjú
„Az, hogy jól van az ember, elhatározás kérdése”
2020-01. szám / Pavlovics Ágota
Utánozhatatlan eleganciával táncol, énekel. Elbűvölően laza a színpadon. Kiragyog az előadásokból, ami messze nem csak impozáns magasságának a következménye. Kezdőként berzenkedett a táncoskomikus szerepkörtől, drámai szerepekre vágyott. Az élet mégis úgy hozta, hogy
eljátszotta szinte az összes táncoskomikus szerepet itthon, elsősorban a Budapesti Operettszínházban, és sokat lépett fel külföldön is. Aztán egyszer csak rátaláltak a prózai szerepek. Legközelebb február 21-én a Turay Ida Színház soron következő premierjén láthatjuk új szerepben. A magával ragadóan derűs Csere Lászlóval beszélgettünk.
 Hogy találtak egymásra a Turay Ida Színházzal?
Cs. L.: Hosszú ideje ismerjük egymást a színház igazgatójával, Darvasi Ilonával, és több alkalommal is beszélgettünk róla, hogy fogunk együtt dolgozni. Sokat szerepeltem külföldön, ezért jó ideig nem tudtam vállalni az Ilona által felajánlott szerepeket. Amióta itthon vagyok, már többször előfordultam a Turayban, voltak örökölt szerepeim és bemutatóim is. Szeretek itt játszani, szép a színház, jók a kollégák és jó Ilonával dolgozni.
A Turay Ida Színház február 21-én mutatja be Báldi Mária Egy szerethető nő című vígjátékát. Mit tudunk a szerzőről?
Cs. L.: A szerző nevéhez fűződik A nők (is) a fejükre estek! című előadás is. Azt hiszem elég, ha csak annyit mondok, hogy a szövegkönyvet elég lassan sikerült elolvasnom, mivel annyira jó, hogy folyton le kellett tennem, mert sírtam a röhögéstől. Azt mondják, a halott szerző a jó szerző, mert nem tud beleszólni, most viszont biztos vagyok abban, hogy remekül fogunk együtt dolgozni a darab írójával is.
A téma több mint aktuális, hiszen a történet egy magányos nő vágyai és a körülötte legyeskedő férfiak köré szövődik. Hogyan is?
Cs. L.: A történet a francia Riviérán játszódik, ahol a darab főszereplője, egy emancipált, sikeres írónő írja az új regényét. Remekül berendezett az élete, ám a magánéletét teljesen alárendeli a munkájának. Nevelt lánya színésznő akar lenni, így ismerkedik meg egy magyar származású, de Amerikában karriert csinált producerrel. Ez vagyok én. Az írónővel egy könyvbemutatón találkozik. A két ember maga a tűz és víz, kifejezetten idegesítik egymást, sőt még egy vetélytárs is akad, de ennél többet nem mondhatok.
Milyen az ön által alakított karakter?
Cs. L.: Nagyon jól van megírva a karakterem, de nemcsak az enyém, a többi szereplőé is. Az általam játszott férfi egy amerikai életstílust képvisel, mivel sikeres producer. Mindene megvan, amit tehetséggel, pénzzel, szerencsével el lehet érni. Viszont találkozik azzal a korban hozzáillő nővel, akire mindig is vágyott.
A nő, akinek a kegyeiért küzdenek, Sztárek Andrea. Játszottak már együtt?
Cs. L.: Ismerjük egymást a főiskola óta, akkoriban egy televíziós produkcióban találkoztunk, azóta nem. Ennyi idő után most jött el a pillanat. Számomra nagyon inspiráló, hogy egy olyan különleges színésznővel fogok játszani, mint Sztárek Andrea. Az előadás szereplői közül dolgoztam már Nyírő Beával, Pásztor Mátéval, Győri Péterrel, viszont Fehér Adriennel most fogok első alkalommal találkozni. | hirdetés
 |
|
A darab rendezője Rozgonyi Ádám, milyen vele a munka?
Cs. L.: Soha nem dolgoztunk még együtt, de találkoztunk, megismerkedtünk egymással. Szimpatikus, okos, érzékeny ember. Élvezet őt hallgatni. A napokban kezdünk el próbálni, nagyon várom.
Az utóbbi években rendezőként és koreográfusként is közreműködött zenés produkciók és színházi előadások létrehozásában. Készül ilyen munkára a közeljövőben?
Cs. L.: Most nem tervezek ilyet. Magánszínházat csináltam, de rengeteg energiát vett el tőlem, főleg a munka szervezési és értékesítési része. Érdekes, hogy most egy sikereres producert fogok játszani, ami akkor nem igazán jött be nekem.
Februárban ismét látható lesz a Budapesti Operettszínházban az Ének az esőben című klasszikus, amelyben a beszédtanár szerepében lép színpadra. Úgy tudom, Latabár Kálmán öltözőjében öltözik, mit jelent az ön számára egy olyan óriás, mint Latabár öltözőjének a levegője?
Cs. L.: Régen valóban így volt, ám a színház átépítése óta változott a helyzet. Németh Sanyival abban az öltözőben öltöztünk, ahol valamikor Latabár Kálmán. Tiszteletmániás vagyok, elképesztően tisztelem azokat az óriásokat, egyéniségeket, akikkel pályakezdőként találkozhattam. Számomra ikonok voltak és azok is maradnak. Én ennek a legendás generációnak már csak a végét kaptam meg, de hihetetlenül sokat jelentett számomra, hogy főiskolásként Ruttkai Évával, Sulyok Máriával vagy az Operettben Dajka Margittal, Németh Marikával, vagy a napokban elment Felföldi Anikóval is játszhattam együtt.
Ön mindig derűs, kiegyensúlyozott, láthatóan élvezi az életet. Hogy sikerül a mai ködös-maszatos, sok gonddal teli világban megőriznie a jókedvét?
Cs. L.: Az, hogy jól van az ember, elhatározás kérdése. Én minden reggel elhatározom, hogy jól fogom magam érezni. Védekezni kell a sok furcsaság ellen, ami jön, megtalál, és rám akar telepedni. Ezért fontos a jó közérzet. Persze tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mivel csodálatos családom van, a párom, a testvérem és a nyolcvannyolc éves anyukám, aki alvás helyett még reggel 5-kor is a neten lóg, felhív, és mindenről véleménye van.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
