Ha Borsos Miklósra gondolunk, sokkal inkább ötlik eszünkbe a mini Toscanát idéző tihanyi kertjében alkotó szobrász, mint egy, az Úri utca polgári lakásába zárt alkotó. Pedig a második világháborút követő időktől a Borsos Miklós – Kéry Ilona házaspár rezidenciája a téli időszakokban a Várban lévő, Úri utca 6. szám alatt lévő, középkori emlékeket rejtő épület második emeletén volt. Borsos 1990-ben bekövetkezett halála után felesége még több mint egy évtizedig élt közös lakásukban, majd 2001-ben ő is elhunyt, otthonukat pedig emléklakássá alakították, melynek állapota idővel annyira leromlott, hogy muszáj volt bezárni.
Tavaly, egy művészeti alapítvány jóvoltából, a már néhány éve üzemen kívül álló emléklakást sikerült felújítani, a falak közé újra némi életet csempészni, így a Borsos-lak újra látogathatóvá vált. A felújított házban a régi bútorok és használati tárgyak, többek között a művész Firenzében vásárolt reneszánsz székei és a házaspár hangszerei mellett egy állandó kiállítás is látható, amely Borsos Miklós életművét mutatja be. Ehhez a művészeti alapítvány kölcsönzött műalkotásokat a közel 400 Borsos-szobrot, rézdomborítást, plakettet és grafikát őrző gyűjteményéből.
A tervek szerint a Borsos Ház a jövőben beszélgetéseknek, irodalmi eseményeknek, klasszikus zenei koncerteknek és más, kulturális eseményeknek is otthont ad majd.
Borsos Ház
I., Úri utca 6. |