Interjú
Mindent elsöprő szerelem a Budapesti Operettszínház színpadán
2019-03. szám / Jónás Ágnes
Április 26-án a Budapesti Operettszínház nagyszínpadára érkezik Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II musicalje, a Carousel, amely Molnár Ferenc Liliom című klasszikusa alapján készült. Az előadás rendezője Béres Attila, akinek nevéhez olyan nagy sikerű előadások kötődnek,
mint például a Menyasszonytánc, a Rebecca – A Manderley-ház asszonya vagy A chicagói hercegnő.
A Liliom végigkíséri az életed – ez a hatodik alkalom, hogy „találkoztok”.
B. A.: A kilencvenes évek közepén a darab mindentudója, Babarczy László asszisztenseként dolgozhattam, amikor színre vitte a Liliomot. Figyeltem és hallgattam őt munka közben, és a magyarázatainak hatására a mű örökre megfertőzött. Babarczy egyébként a Színház-és Filmművészeti Egyetem rendező szakán osztályvezető tanárom volt, s fontos tudni, hogy ő már a nyolcvanas évek elején is rendezett egy nagy sikerű Liliomot a legendás kaposvári Csiky Gergely Színházban. Ezt én felvételről láttam, és már akkor magával ragadott.
Száztíz éve született Molnár-műről beszélünk. Szerinted miért lehet máig tartó hatása?
B. A.: Szerintem az a legnagyobb erőssége a Liliomnak, hogy örök érvényű dolgokról beszél. Ugyanúgy aktuális ma, mint amennyire az lesz száz év múlva is. Mélyen szól ugyanis az egymásért való kiállásról, két ember végtelenül csendes, szemérmes szerelméről. Az effajta tisztaságra, úgy vélem, mindannyian vágyunk.
Milyen kihívásokat látsz a zenés verzióban?
B. A.: A Carousel szépsége és nehézsége a zenéjében rejlik (a magyar dalszövegekért Závada Péter felel), mely elemi erővel hat, magán viseli a legjobb értelemben vett amerikai zenés színház jegyeit, ennek ellenére remekül passzol Molnár szellemiségéhez. | hirdetés
 |
|
A Budapesti Operettszínházban tizennégy éve vagy jelen – a Lili bárónő volt a kezdet, ami azóta is sikerrel fut.
B. A.: Igen, 2005-ben mutattuk be a Lili bárónőt a Raktárszínházban, magam is meglepődtem, hogy ilyen hosszú ideje siker övezi. Úgy tűnik, hogy valamit nagyon eltaláltunk a színészekkel. Ez volt az első találkozásom az operett műfajával rendezőként, előtte Egerben rendeztem a Valahol Európában című musicalt, amit szintén nagyon szeretett a közönség és talán a szakma is, hiszen beválogatták a POSZT-ra is (csakúgy, mint később a kecskeméti Katona József Színházban bemutatott Csárdáskirálynőt és az Operettben színre vitt A chicagói hercegnőt).
Négy éve igazgatod a Miskolci Nemzeti Színházat. Hálás feladat vidéken színidirektornak lenni? Más a fővárosi és a vidéki közönség hozzáállása a művészeihez és az előadásokhoz?
B. A.: Hogy általában vidéken milyen, azt nem tudom, de hogy Miskolcon nagyon jó igazgatónak lenni, az biztos. Magyarország első kőszínházáról beszélünk, van olyan bérletesünk, akinek kilencven éve van bérlete hozzánk, vagyis örökölte a felmenőitől. Van tehát egy értő, a teátrumot nagyon magáénak érző közönség, éppen ezért óriási felelősség, hogy mit tálal fel nekik az ember évadról évadra. Nemes feladatok találnak meg négy éve, kiváló társulat, rendezők, alkotótársak és háttérszemélyzet áll mögöttem, úgy vélem, hogy ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a teátrumot ma az ország egyik legjelentősebb színházaként tartják számon. Szerencsés vagyok, hogy az igazgatás mellett a legfontosabb feladatom lehet most, hogy egy másik remek társulatú színházban a Carouselt sikerre vigyük, és a Menyasszonytánc című klezmer-operettet felújítsuk. Májustól újra láthatja a közönség ezt az előadást, ami azért is nagy büszkeség számomra, mert ez volt az első nagyszínpadi rendezésem a Budapesti Operettszínházban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
