Interjú
„Számomra a játék még mindig nem vesztette el a varázsát”
2020-02. szám / Jónás Ágnes
Zach Braff amerikai színész, író vígjátékát tűzte műsorra az Átrium Minden nagyon jó lesz címmel február 22-én, Parti Nóra, Móga Piroska, Brasch Bence és Bányai Kelemen Barna szereplésével.
A darab az életben elkövetett hibákról, a gyökerekről és az útkeresésről, a reményről és a társakról mesél kacagtató humorral tálalva. A próbafolyamatról, színház és anyaság együttállásáról Parti Nórával beszélgettünk.
Minden nagyon jó lesz – gyakran mondogatjuk ezt kétségbeesésünkben, vagy amikor mélyponton vagyunk, esetleg ha kilátástalannak tűnik egy helyzet. Az előadásotok szereplői milyen periódust élnek meg?
P. N.: Négy egyedülálló ember találja magát összezárva egy nyaralóban. A hangulat nem éppen felhőtlen, mindegyikük nagy terheket cipel a vállán, az összezártság mindenkiről lefejti az álarcokat, a társas magány nem várt kapcsolatokat és felfedezéseket teremt. Egyetlen óra leforgása alatt sok minden kiderül a szereplőkről; akarva-akaratlan hatással lesznek egymásra, ez pedig mindent megváltoztat, vagy legalábbis más nézőpontba helyez. Előadásunk a magány témája mellett a hittel és egyéb lelki kapaszkodókkal kapcsolatos attitűdöket is körbejárja. Nagyon boldog voltam, amikor Ugrai István, az Átrium produkciós vezetője megtalált ezzel a darabbal.
Milyen a te Emmád?
P. N.: Roppant magányos lány. Elszakítva él családjától és szülőföldjétől, s mivel bizonyos okok miatt nem térhet haza, egy idegen országban próbál boldogulni, életének értelmet adni. A többi karakter is nagyon izgalmas, a próbafolyamatot rendkívüli módon élveztem, remek csapat jött össze Móga Piroskával, Bányai Kelemen Barnával, Brasch Bencével. Spáh Dávid rendező jócskán hagyott nekünk szabadságot: ötletelhettünk, elmondhattuk a meglátásainkat. Dolgoztam már együtt vele, de rendező-színész felállásban egészen mostanáig nem. Rendkívül érzékeny, nyitott ember, aki kíváncsi arra is, hogy mit gondolnak a színészei.
Alföldi Róbert, akivel az Átriumban sokszor nyílt alkalmad együtt dolgozni, Spáh szöges ellentéte. Konkrét elképzelésekkel érkezik már az olvasópróbára is, viszonylag kevés mozgásteret, improvizációs lehetőséget ad a színészeinek.
P. N.: Robi valóban ragaszkodik ahhoz, amit a színpadon látni akar, muszáj követni az elképzeléseit. Mi, színészek csak később találkozunk önmagunkkal, hiszen az elsődleges feladat az, hogy belebújjunk az általa elképzelt formákba, szerepekbe. Szerintem pont ezzel hozza ki a maximumot a színészeiből. Dávid is konkrét elképzelésekkel, felkészülten érkezett, majd elindult együtt az útkeresés. Mindkét rendezői stílussal szívesen azonosulok, más-más értelemben kihívás a közös munka. | hirdetés
 |
|
„Inkább hajlandó vagyok lemondani munkákat csak azért, hogy elegendő időt tölthessek a gyerekeimmel” – nyilatkoztad lapunknak két éve. Ezek szerint el tudnád képzelni az életed színház és forgatások nélkül is?
P. N.: Biztosan nagyon hiányozna a színház és a forgatások, ha nem lennének, de amióta anya vagyok, a hangsúlyok és a prioritások máshová helyeződtek. Kötelességem részt venni a gyermekeim mindennapjaiban, ha már engem „választottak” édesanyjuknak, de nagy ajándék az is, hogy játszhatom. Van, hogy az ember nehezebben indul el egy-egy este a színházba, de számomra a játék még mindig nem vesztette el a varázsát. Nem mellesleg színpadon (vagy kamera előtt) lenni terápia is. Fontos számomra, hogy átadjak valamit a nézőknek a játékomon keresztül, s törekszem arra, hogy megőrizzem a játékkedvemet és a szakmába vetett hitemet
Kijelenthetjük, hogy az Átrium oszlopos tagja vagy, hiszen számos darabban játszol, a Chicagótól kezdve Az Őrült Nők Ketrecén át az Egy, kettő, háromig. Melyik a szívednek különösen kedves átriumos előadás?
P. N.: A félelem megeszi a lelket című előadást nagyon szeretem. Alföldi Robi szeretettel dolgozott velünk, s úgy gondolom, egy érzékeny és finomra hangolt előadás született. Hernádi Judittal, Bányai Kelemen Barnával, Bercsényi Péterrel, Mihályfi Balázzsal, Szatory Dáviddal minden percben erőteljesen figyeltünk egymás rezdüléseire. Ez a történet leginkább arról szól, hogy mit jelent a szeretet, a szerelem, a valódi összetartozás. Egy idősödő német takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
