Interjú
Álarc mögé bújni és rakétakilövő állomáson állni
2020-04. szám / Pavlovics Ágota
A szigetszentmiklósi Sziget Színház alapító tagja, ahol remek musical- és operettszerepeket játszott. Számos elismerése közül néhány: 2008-ban a gyulai Erkel Ferenc Nemzetközi Ária és Dalversenyen ária kategóriában harmadik helyezett lett, és elhozta a „Legígéretesebb hang”
különdíjat. 2010-ben a Magyar Operett Napján a legígéretesebb tehetségnek járó Marsallbot díjat nyerte el, 2013-ban és 2019-ben az év operettszínésze lett. 10 éve a Budapesti Operettszínház tagja. Bordás Barbarával, a pazar hangú primadonnával, a tavaly novemberben bemutatott János vitézről, Iluska megformálásáról és a kertészkedés jótékony hatásairól is beszélgettünk.
Negyven évvel az előző bemutató után, tavaly november végén mutatta be Kacsóh Pongrác legnépszerűbb művét, a János vitézt a Budapesti Operettszínház. Ön az egyik szereposztás Iluskája, de úgy tudom, már nagyon fiatalon találkozott a szereppel.
B. B.: Szigetszentmiklóson a városvezetés segítségével 1998-ban alakult meg az Operett és Musical Stúdió, Pintér Tibor színművész vezetésével. A Stúdió előadásai egyre nagyobb sikert arattak, így 2002-ben megalakult a Sziget Színház, amely a város kulturális életének meghatározó részévé vált. A Stúdió növendékeként már 16 évesen megkaptam a Csárdáskirálynő Szilviáját, 17 évesen a Marica grófnő címszerepét, és 18 éves voltam, amikor Iluskát énekeltem a János vitézből. Abban az előadásban a zeneakadémista Szegedi Csaba volt Bagó, én pedig akkor ismerkedtem meg a szereppel.
A János vitéz gyönyörű szerelmi történet, milyen volt Iluska amikor 18 évesen játszotta, és milyennek látja most?
B. B.: Szép dolog, hogy az anyaszínházamban is bemutattuk a darabot. Nagyon fiatal voltam, amikor először találkoztam a szereppel, azóta sok minden történt velem. 18 évesen az ember, maga Iluska. Közös a szereppel való első találkozásban és a mostani bemutatóban, hogy akkor is nagyon élveztem a gyönyörű muzsikát, a csodás énekelnivalót, a darabban való létezést. Ami egészen más, hogy ma már édesanyaként a darab tartalma, Iluska karaktere sok mindennel párosul. A mögöttes tartalmakat is átérzi az ember. 33 évesen máshogy jeleníti meg a karaktert, mint korábban, ugyanakkor ott van a szívében az a tudás, amit 15-16 év alatt szerzett. A hangtechnika is automatizmussá válik, így könnyebb a szerepformálás.
Az előadás rendező-koreográfusa Bozsik Yvette, akinek védjegye a csak rá jellemző különleges látásmód. Milyen volt a vele való munka?
B. B.: Nagyon szeretem, ha egy rendező határozott elképzelésekkel érkezik, de enged, ha nem érzi jól magát az ember egy helyzetben. A 100%-ban színészre hagyatkozó rendező zenés színházban nem mindig működik. Yvette nem ilyen, már az olvasópróbán látszott, hogy nagyon felkészült, biztos kezekben vagyunk. Az ő rendezésében Iluska az abszolút tisztaságot és a békét képviseli. Érdekes színpadi szituációk születtek abban a képi világban, amit koreográfusként, rendezőként megálmodott. Eleinte voltak kétségeim, hogy a mozgáskultúrám elegendő lesz-e a koncepciójához, aztán megnyugodtam, amikor a kollégáimat néztem. Láttam, hogy a zene és a mozgás egymást erősíti, erős jelenlétet kíván a színésztől, de erős tartalmat is ad. A kételyeimet egy idő után felváltotta a magabiztosság, éreztem, hogy Yvette segítségével tudok idomulni, és hozzá is tenni az elvárásaihoz. A későbbi szerepeimhez is sokat adott ez a megközelítés. | hirdetés
 |
|
Hármas szereposztásban játsszák a darabokat, ön mellett Lévai Enikő és Kiss Diána énekli Iluskát. Mit jelent a hármas szereposztás az ön számára?
B. B.: Először azt gondoltam, nem lesz jó, hogy ugyanannyi idő alatt nem két, hanem három ember próbál. Aztán rájöttem, ha nem azonosak minden előadásban a partnerek, megújul az ember, a helyzet nem enged kliséket, megújít a partnerváltás, mert egy idő után mindenki mindenkivel játszik. Inspirál a kollégákkal való találkozás, bővíti a zenei és színészi eszköztárunkat. Akkor is hasznos, ha például hétvégén 4-5 előadást játszunk, mert nem kell feltétlenül megcsinálni, ha az ember úgy érzi, nincs tökéletes állapotban. János vitéz bőrébe is három kollégám – Dolhai Attila, György-Rózsa Sándor és Sándor Péter – bújik, miközben mindhármuk számára Yvette útmutatása a lényeg, de mindhárman más személyiségek, ami megmutatkozik az alakításukban is.
Énekelni fog a Huszka–Lehár-gálán, mennyiben más jelen lenni egy gálakoncerten, mint egy színházi előadáson?
B. B.: Egy operett-előadáson egy figura megformálása valójában álarc mögé bújás. Korábbi mesterem tanította: a néző az előadás végéig ott ül a nézőtéren, ha rontunk is közben, később van lehetőség javítani. Egy gálaest pedig olyan, mint a magasugrás. Az énekes évekig készül, és van öt perce, hogy megmutassa, mit tud. Gálán énekelni olyan, mint egy rakétakilövő állomáson állni és várni a kilövést. Hát még, ha gyors átöltözés is van. A gála komoly mentális jelenlétet igényel, ugyanakkor csodás adrenalin.
Most nemigen van részünk olyan adrenalinbombákban, amit mondjuk a János vitéz katarzisa ad, persze a természettől is nagyon sokat kap az ember. Közismert, hogy ön szeret kertészkedni.
B. B.: Vicces, annak ellenére, hogy nincs színház, nem érzem, hogy sok időm lenne. Többfogásos menüt készítek a kislányom kérése alapján, megcsináljuk vele az óvó néniktől kapott feladatokat, kertészkedek. Paradicsom, cukkini eddig is volt a kertben, a választékot sárgarépával és zöldborsóval bővítettem, virágokat ültetek, gazolom az epret, a kertben szedett mentából és citromfűből szörpöt készítek. A családunk napjait éppen a karantén kihirdetése óta szépíti meg egy törpenyúl. Ahogy mindenki, én is nagyon várom a színháznyitást, de addig is igyekszünk, hogy a napjaink nyugodtan és boldogan teljenek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
