PM Online | Zene

Takács-Nagy Gáborral találkozni olyan, mintha egy barátságos forgószél jönne velünk szembe. Csupa dinamizmus, csupa zene és energia. Nem lehet neki ellenállni. A Budapesti Fesztiválzenekar sok-sok hónap kihagyás

után vele együtt tér vissza a Zeneakadémiára október 13-án és 14-én Haydn, Weber és Mozart műveivel. Takács-Nagy Gábor, a BFZ első vendégkarmestere a tőle megszokott szakértelemmel és frissességgel folytatja a Budapesti Fesztiválzenekar kiapadhatatlannak tűnő Haydn–Mozart-sorozatát, amely idén ősszel Carl Maria von Weber Fagottversenyével egészül ki. Szólistaként a 2019-es Végh Sándor Verseny egyik győztese, Gordon Fantini lép színpadra, aki „fölényes hangszeres tudásával arra emlékeztet, hogy a fagottot Vivaldit követően már nem lehet pusztán kísérő szólamnak tekinteni”.
Mozarté után Weberé a leggyakrabban játszott fagottverseny. Amikor a szerző egy turné során Münchenbe látogatott, az udvari zenészek egész hada könyörgött neki új darabért, ő azonban csak Georg Friedrich Brandtnak komponált versenyművet. Az operaszerző Weber hű volt önmagához: a háromtételes darab nyitányában a zenekar operába illően mutatja be a szólistát, a lassú tételben könnyen énekelhető lírai dallamot hallunk, a fináléban pedig fülbemászó, virtuóz témák koronázzák meg a művet.
A koncerten Haydn és Mozart darabjai ölelik körül ezt a népszerű versenyművet. Mozart fiatalkori operájának nyitánya mellett Takács-Nagy Gábor Haydn két szimfóniáját mutatja be: az egyik a ritkábban játszottak közé tartozik, a másik nagyon is ismert, a szerző halálához is kapcsolható.
Nincs mellékneve, nem Londonban született, keveset játsszák – akkor vajon kevesebbet ér? Száznégy szimfóniából nem lehet mindegyik ugyanolyan népszerű, de lehet mindegyik izgalmas és frappáns. Haydn 18. szimfóniája, amely valamikor 1766 előtt, Morzin gróf szolgálatában született, háromtételes mű. Rendhagyó módon egy játékos, mégis nyugodt és egy elegáns, terjedelmes menüett fog közre benne egy kürtszignálokkal színezett gyors tételt. Egyszerű forma haydni szikrákkal színezve.
Mozart Az álruhás kertészlány című darabját 1775-ben mutatták be a német városban. Az igen gyenge librettóra komponált, hamisítatlan Mozart-zene nyitánya az 51. szimfóniának nevezett mű első két tételeként élt tovább. A valóban két (gyors és lassú) szakaszra osztható nyitány tipikus vígoperát vezet fel: álnevekkel, szerelmi háromszögekkel, kikosarazásokkal és sötétben való kergetőzéssel.
Semmi sem bizonyítja, hogy Haydn maga kérte volna: 44. szimfóniájának lassú tételével búcsúztassák. Tény viszont, hogy egyik emlékmiséjén megszólalt a mű. Az 1772-ben született szimfónia a szenvedélyes Sturm und Drang irányzat egyik darabja, tüzes, bonyolult nyitány, letisztult menüett, visszafojtott vágyakozásra utaló lassú tétel és drámai mollban záruló finálé alkotja.