Interjú
„A bűnnek nincs szavatossága”
2020-10. szám / Nagy Klaudia
Egy gazdaságilag csődbe ment kisvárosba visszatér a dúsgazdag asszony, Claire Zachanassian, akit egykor megaláztak, becsületét a sárba tiporták, szerelme tisztességtelenül elbánt vele. Elszegényedett lakosainak jólétet ígér, cserébe csak egy feltétele van: gyilkolják meg fiatalkori
szerelmét, Alfred Illt, aki tönkretette. Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című műve kísérteties erejű példázat arról a társadalomról, amelyben a pénz ereje mindenható, minden és mindenki megvásárolható. Rudolf Péter legújabb rendezését október 16-án mutatták be a Vígszínházban, amelyben a főszereplőt, Claire-t a Jászai Mari-díjas Hegyi Barbara alakítja, akivel még a premier előtt a közelgő előadásról beszélgettünk.
Pár nappal a bemutató előtt érződik már a drukk a társulaton?
H. B.: Nem annyira a drukk, hanem a koncentráció érződik, az utolsó simítások, hogy minden rendben legyen.
Nagyszabású produkciónak ígérkezik, rengeteg szereplővel és zenészekkel.
H. B.: Mindenképpen nagyszabású, és fontos kérdéseket feszeget, mint minden jó darab. Általános emberi igazságokkal foglalkozik, a néző felteheti magának a kérdést, ő mennyire korrumpálható, mennyire megvehető.
Claire bosszúhadjáratot indít egy negyven évvel ezelőtti sérelem miatt. Mi jellemzi a figurát?
H. B.: Életének kulcsfontosságú momentuma, hogy tönkretette egy férfi, csalódott a szerelmében, és egy város nézte végig az eltávolítását. Nemcsak a szerelmében csalódott, hanem az igazságszolgáltatásban is. Onnantól kezdve az élete arról szól, hogy ezt helyreállítsa. Bosszú, mert borzalmas eszközhöz nyúl, de nem ő öli meg, hanem megöleti a férfit. A sok tapasztalatot gyűjtött nő kihasználja az évek során megszerzett tudását, és ezzel igazságot szolgáltat saját magának. Emellett arról is szól, hogy a bűnnek nincs szavatossága. Alfred Ill abban reménykedik, hogy ez már a múlté, és jogilag is elévült. Napjainkban is számos jogilag elévült ügy van, mert nem sikerül a végére járni, más érdekek szólnak közbe. Később mégis kiesnek a csontvázak a szekrényből. A darabban szereplő Tanár szerint félő, hogy mindenkihez eljöhet egyszer egy öreg hölgy, aki az elkövetett bűnöket számon kéri rajtunk. | hirdetés
 |
|
Nagyon összetett a szerep, hiszen ebben a darabban semmi sem igazán fekete vagy fehér.
H. B.: Szeretem azt gondolni, hogy mindenkinek igaza van. Alfred Ill igazságát nem látom, mert gyávaság, hogy egy fiatalember nem mer felvállalni egy gyereket, egy szegényebb életet, helyette kevésbé gondterhelten akar élni, ezért egy liter pálinkáért eladja a szerelmét. Claire pedig a saját életének tartozik azzal, hogy helyreállítja a becsületét, az igazságtalanságot, amit elszenvedett. Nem kétséges, hogy igaza van abban, hogy ez egy árulás volt.
Minden abból fakad, hogy Claire nem tud továbblépni ezen a traumán?
H. B.: Hogyan tudna azon túllépni, hogy megsemmisítették az életét? Mindent elveszített, megtiporták, és egy város állt a hazugság mögé. Mindent eldob magától, még a gyermekét is, ami erre emlékeztette, és felépít egy új életet, hogy vissza tudjon vágni. Megtanul mindent, ami ehhez kell, és annyi pénzre tesz szert, amivel egy várost sakkban tud tartani. Igazságot követel magának, hogy rehabilitálják. Ha nem teszik meg, kapnak pénzt, de cserébe meg kell ölniük Alfrédot. Ebben mindenki benne van, Claire is, az igazsága nem menti fel őt, hiszen az eszköz, amivel érvényt próbál szerezni magának, morálisan megkérdőjelezhető. Ez egy közös bűn.
Rendkívüli körülmények között működik a színház. Végig maszkban próbálnak a betegség megelőzése érdekében?
H. B.: Igen, de nagyon furcsa maszkban próbálni. Egy állandó civil helyzetet eredményez, amihez hozzá kell szokni, majd eljön az előadás pillanata, amikor le kell venni, ekkor hirtelen meztelenné válunk. Nagyon különös.
Arcpajzsot is szokott viselni a próbákon, könnyebbé teszi a munkát?
H. B.: Nehéz lehet a darab rendezőjének, Rudolf Péternek, mivel semmi mást nem lát az arcok helyett, csak maszkokat. Az arcunk egy fontos felület, amiről olvasni kell, nemcsak a szavakat, hanem gondolatokat is, ebből a szempontból a pajzs egyszerűbbnek látszott. Hosszan próbáltam így, amikor közelebbi jeleneteket próbáltunk, akkor felvettem a maszkot, állandóan váltogattam őket, attól függően, hogy épp mire volt szükség. Rengeteg új dologgal szembesültem. Az egyik helyen fütyülnöm kell, és nem tudtam, hogy be merjem-e rakni az ujjamat a számba, vagy már elég dolgot megfogdostam ahhoz, hogy inkább mégse. Ez az újonnan jött odafigyelés eddig nem volt beleépítve a színpadi munkánkba, eddig kizárólag a lélektanával, a szerep megformálásával, a mozgásával, a gondolkodásával, a darab cselekményeivel kellett foglalkozni, és most bejön a másik szempont, ami kijózanító. De ezek a szabályok szükségesek, mint a maszk, a távolságtartás, a fertőtlenítés. Ha a nézők eljönnek a színházba, és vállalják a nehézséget, hogy maszkban végigülnek egy előadást, a színházban mindenki elkövet mindent, hogy ez a legnagyobb óvintézkedések mentén történjen, hiszen értük játszunk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
