Interjú
„Révülethez hasonlítható, nemes átlényegülést adott”
2021-03. szám / Pavlovics Ágota
Tavaly ünnepelte 25. születésnapját a folk-, a világzene és a jazz kedvelőinek ikonikus találkozópontja, a Fonó Budai Zeneház. Az ünnepi rendezvénysorozat keretében szavazást indítottak, arra voltak kíváncsiak, kiket és milyen eseményeket tartott a legjobbnak közönségük az
eltelt negyedszázadban. A 10+1 kategórián belül szakmai zsűri választott ki 3-3 jelöltet, közülük kerültek ki a győztesek. A legtöbb szavazatot kapott jazzalbum a Dresch Quartet Mozdulatlan utazás című, 2000-ben megjelent lemeze lett, a legjobb koncert kategóriában pedig a Dresch Mihály Quartet & Archie Shepp 2001-es koncertje került az első helyre. A legjobb hangszeres művésznek Dresch Mihályt szavazták meg, és az életműdíjat is Dresch Mihálynak ítélték oda. Nagy örömünkre az évtizedek óta saját útját járó, jazzbe szőtt autentikus népzenéjével szívet-lelket nyitogató Dresch Mihállyal beszélgethettünk.
Szívből gratulálok a díjesőhöz, több mint elismerésre méltó 11 kategóriából négyben elsőnek lenni. Mit jelentenek az Ön számára általában a díjak, és mit gondol arról, hogy életműdíjjal is megtisztelték?
D. M.: Örülök, hogy kitüntettek, amikor megtisztelik az embert, örül, aztán ez az érzés elszáll, mint a füst, és ez jó. Még sok mindenen szeretnék javítani, például a hangszeres tudásomon is, de az életben éppen ez a szép, hogy mindig lehet javítani. Az életműdíj egyrészt indokolt, mert benne vagyok a korban, másrészt még nagyon sok mindent szeretnék jobban csinálni. A díjakat ugyan egy személyben kaptam, de nemcsak engem ismertek el, hanem régi muzsikustársaimat, például Benkő Robi bőgőst és Geröly Tamás dobost is. Baló István dobost, Szandai Mátyás bőgőst, Kovács Ferenc hegedűs, trombitást, akikkel a Mozdulatlan utazás című lemezt készítettük. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban Szabados Györgyöt, aki tanárom és barátom volt, és akinek a hatása vezetett az utamon.
A Fonó neve az eltelt negyedszázad alatt fogalommá vált, barátságos falai között színvonalas kulturális és művészeti központ nőtte ki magát, sokak örömére. Ön is erősen kötődik az intézményhez, Önnek személy szerint mit jelent a Fonó?
D. M.: Aki a Fonóba belép, azt barátságos, befogadó közeg fogadja. Korábban is sokat jelentett számomra, mert sokat jártam a Fonó rendezvényeire. A pandémia óta munkahely, menedékhely számomra. Természetesen az előírások betartásával, de itt próbálok, koncertezek, játszom. A Fonó nívós hely, soha nem megy egy bizonyos szint alá, megérdemelten kapta meg néhány éve a Prima Primissima Díjat. Ritkán esik róla szó, de fontos megjegyezni, hogy magánpénzből jött létre, a mindenki által Lujó néven ismert Lukács József finanszírozta.
Még mindig a Fonónál maradva, február 26-án különleges koncertnek adott otthont, amelyen Ön és Tóth Viktor játszott. A koncert mámorító, és ez szerencsére nem múlt idő, mert bármikor meghallgatható a YouTube-on. Feltételezem, az élmény az Önok számára is rendkívüli volt, mert először játszottak együtt.
D. M.: Összejöttünk egy kis fújdogálásra. Viktorral húsz éve barátok vagyunk, ismerjük és tiszteljük egymást. Következetes művésznek tartom, nagyon örülök, hogy együtt játszhattunk, mert eddig nem zenéltünk ebben a felállásban. Remélem, hogy hamarosan lesz lehetőségünk élő koncertekre is, és akkor közönség előtt is folytathatjuk a muzsikálást. | hirdetés
 |
|
Milyen érzés a közönség reakcióit, szuszogását, hangos szivdobogását nélkülözve zenélni?
D. M.: Kicsit olyan, mint egy stúdiófelvétel, mint amikor lemezt veszünk fel. Ugyanakkor mégsem olyan, mert kamerák is vannak, mert felveszik a koncertet. Nekünk, zenészeknek, nagy szükségünk van rá, hogy ne csak gyakoroljunk, mert partnerek nélkül eltompulnak az érzékeink. Csak akkor működik, amit csinálunk, amikor ott van a partnerünk is velünk. Jó, hogy van lehetőségünk ilyen körülmények között is játszani, de sokkal szebb lesz, ha majd a közönség is velünk lesz a koncerteken.
A zene nagyon sokat jelent számunkra, akik hallgatjuk Önoket muzsikálni, tudom, ezzel nem mondtam semmi újat. Azt viszont szeretnem, ha kifejtené, mire gondolt, amikor azt mondta, hogy a népzene jó hatással van az ember szemelyiségére?
D. M.: Abszolút így gondolom. A népzene természetes jelenség. A táncházmozgalom indulásakor sokat jártam táncházba, eleinte a Molnár utcába, ahol leültem egy sarokba, és hallgattam a zenét, olykor táncoltam is. A legnagyobb hatással a mezőségi népzene lassú cigánytánca volt rám, amit akasztósnak hívnak. A méltóságteljes, ünnepi hangulatú muzsika révülethez hasonlítható, nemes átlényegülést adott. Olyan volt, mintha kisütött volna a Nap, kikapcsoltam, és átjárt a Nap gyógyító energiája.
A járvány útjai egyelőre kifürkészhetetlenek, de nézzük a jó oldalát, talán így több idő jut lemezkészítésre, műhelymunkára, komponálásra, zenehallgatásra. Hol mindenhol hallhatjuk zenélni, készül-e lemez?
D. M.: Örülök neki, hogy ebben a nehéz helyzetben is sok minden történt velünk. A Magyar Kultúra Napjára készült az az egy óra 10 perces koncertfilm, amelyen mindkét formációmmal – a népzenét játszó Dresch Vonós Quartet tagjai: ifj. Csoóri Sándor (brácsa, tambura), Bognár Antal (nagybőgő), Zimber Ferenc (cimbalom), a Dresch Jazz Kvartet tagjai: Lukács Miklós (cimbalom), Gányi Marcell (bőgő) Csízi László (dob) – játszom, a film végén pedig közösen muzsikáltunk. A filmmel még van egy kis munka, a végleges változat 90 perces lesz, és látható lesz majd az internetes csatornákon. Két lemezt is felvettünk, mindkettő most fog megjelenni. A népzenei formációmmal felvett lemez címe Ongaku, ami japán szó, zenét és gyógymódot is jelent. A vonós kvartettemmel népzenét, valamint saját népzenei ihletésű kompozícióimat játsszuk. A másik együttesemmel Árnyékban címmel készítettünk jazzlemezt, a lemezen a saját összegyűlt szerzeményeimet adjuk elő. A cím Bérczes László rendező barátom gondolatára utal, aki egyszer azt mondta, ricsajban nem tud alkotni. Egyetértek vele, én is visszahúzódó alkat vagyok, ha át akarok valamit látni, jobb, ha árnyékba húzódom.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
