Interjú
„A színház a valóság égi mása”
2021-05. szám / Pavlovics Ágota
Michael McKeever minden porcikájában színházi ember, ír, játszik, rendez, műveit több kontinensen tartják repertoáron a színházak. Végszó című darabjának magyarországi bemutatója 2019 végén a Rózsavölgyi Szalonban volt, idén június 6-án pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon
láthatja a közönség. A remekül megírt darab főszerepében a mindig lenyűgöző Györgyi Anna lép színpadra, és az sem utolsó szempont, hogy a hosszú bezártság után pazar környezetben, szabadtéren lesz látható az előadás. A Jászai Mari-díjas, egyszerre varázslatos és természetes Györgyi Annával nem csak a Broadway-sztár, Mallory DuPre karakteréről beszélgettünk.
A bő egy évig az egész világot satuba fogó koronavírus-járvány mindannyiunk számára komoly megpróbáltatás volt. Neked talán nem is volt ilyen hosszú ideig tartó szünet a pályádon.
Gy. A.: Volt a pályám elején egy hosszú szünet, amikor a Tivoli Színházat, ahova leszerződtem, megszüntették és feloszlott a társulat, akikkel szerettem volna dolgozni, és amiért négy ajánlatot utasítottam vissza. Huszonhét éves voltam, négy szék közül a pad alá estem, egy évig nem is volt színházi munkám, csak szinkron. Aztán hívott Schwajda György Szolnokra, Bereményi Géza A jéghegyek lovagja és Móricz Úri muri című művébe játszani.
Hogy élted meg a mögöttünk lévő hónapokat?
Gy. A.: Az első bezárást jól viseltem, többet tudtam lenni a gyerekeimmel, Csabával, a férjemmel, sokat aludtam, sétáltam a kutyánkkal, a mozi persze hiányzott. Elolvastam Lev Tolsztoj naplóját, ami nagyon izgalmas olvasmány, újra belelapoztam Richard Rohr ferences szerzetes könyveibe, akinek a gondolatai mindig feltöltenek, Szabó Lőrinc- és Babits-verseket olvastam. Alapvetően jólesett a pihenés. A második, az őszi bezárás már nem volt ilyen egyszerű. A sötét őszi hónapok, a tartalékaink kimerülése elgondolkodtatott. Nyilván az életkoromnak is szerepe volt abban, hogy felmerült bennem, vajon tényleg a színészet az egyetlen dolog, amit csinálhatok? Imádom a természetet, az állatokat, még annyi mindenről szólhatna az életem. Biztos, hogy ez kell nekem, amit harminc éve minden nap csinálok? Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy mindig sok erőt ad, ha meg tudok küzdeni a nehézségekkel, és tovább tudok lépni. Most is ez történt, a bezártság végére rájöttem, nagyon szeretem, amit csinálok, mi mást is csinálhatnék, mint játszani, örömet szerezni másoknak, érzelmeket megmutatni.
Június 6-án fogsz először színpadra lépni a hosszú szünet után. Mit fog látni a közönség?
Gy. A.: Egy nagyon jól megírt és jól játszható darabot. A történetben egy többgenerációs színészcsalád életének eseményei elevenednek meg. Mallory, a sztár, úgy érzi megcsömörlött, lehet, hogy abba kéne hagynia a színészi pályát. Az a fajta színésznőség, sztárság, ami Malloryban megvan, bennem sosem volt meg, kicsit civil vagyok a pályán, nem vagyok az a típusú színész, aki mindig mindenáron ott akar lenni, de ismerem a helyzetét. Fia, Christian, gyerekszínészként indult, majd abbahagyta, és édesanyja személyi titkáraként dolgozik, ami olyan konfliktust jelent Mallory számára, amivel nem tud megbirkózni. Gyakori az ismert emberek életében, hogy úgy érzik, a gyerekük sem csúnya, sem sikertelen nem lehet, ha mégis az, nem tudják elfogadni. Mallory apja, Edward is színész, alkoholista, és a lányán élősködik. Ők ketten állandóan piszkálják egymást, olyan, mintha nem szeretnék egymást. Aztán történik valami, ami alapjaiban változtatja meg az életüket. A darabban van irónia, önirónia, törekednünk kell rá, hogy nevessen is a közönség, de arra is, hogy megfacsarodjon a szívük. A Végszó egy kataklizma, felnyitja az ember szemét, hogy a baj nem mindig rossz, lehet, hogy jó változást hoz. A darabban a családot érő tragédia megváltoztatja mindannyiuk életét, a korábbi lehetetlen állapot, amelyben éltek, nem folytatódik tovább. Mallory is sok mindenen megy keresztül, sokat változik a történet kezdetétől a végégig. Hála Istennek, tudunk változni. Nagyon szeretem ezt a darabot, remélem, telt házas előadásunk lesz, és a Rózsavölgyi Szalon kicsi terei után most nagyon sokan fogják látni. | hirdetés
 |
|
Gálvölgyi János mellett Csiby Gergely, Bajor Lili és Kovács Máté szerepel a darabban. Úgy tudom, egyikükkel sem találkoztál korábban színpadon.
Gy. A.: Most találkoztunk először, így ez is nagy élmény volt számomra. Természetes volt együtt próbálni Jánossal és a többiekkel is. McKeever nagyon jól ismeri a színészeket, mind az öt szerep remek. Csodálatosak voltak a kollégák, alig várom, hogy újra találkozzunk a Városmajorban. A Szabadtéri Színpadot jól ismerem, több darabban játszottam már itt. Van, hogy zúg a harang, máskor dörög az ég, ugat egy kutya, más, mint amikor benn van az ember a színházában. Más a hangulata, de nagyon jó, én szeretem.
Dicső Dániel rendezővel is most dolgoztál először, milyen volt a találkozás?
Gy. A.: Dani szabad szellemű rendező, érzékeny, de határozott. Az ember szabad, mégis érzi, hogy tehetséges figyelem veszi körül. Nagyszerű találkozás volt, nagyon szerettem vele dolgozni. Nem udvariasságból mondom, tényleg remek volt a próba.
„A színház éppen olyan, mint az élet – csak jobbak a fények!” – mondja Edward DuPre a darabban, te mit gondolsz erről?
Gy. A.: A színház a valóság égi mása. Az benne a csodálatos, hogy elrugaszkodik a földtől. De nekem a színházban fontos az őszinteség, hogy a színésznők és a színészek természetes emberek. A természetesség és az emelkedettség kettősége a jó. A Végszó olyan előadás, ami fontos dolgokat mutat meg, és ha lehet, a járvány után még aktuálisabb, mint a bemutató idején volt.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
