Interjú
„Egy kulturális vákuumot töltöttünk be 1960-ban”
2021-08. szám / Nagy Klaudia
Az Eck Imre által alapított Pécsi Balett tagja, szólistája 1960-1989 között. 1976-ban a Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként diplomázott, később koreográfusként és tánctanárként dolgozott. Musicalekben és operettekben is meg tudta csillogtatni tehetségét, majd prózai
előadásokban is szerepet kapott. Vitalitását, energikusságát a mai napig sikerült megőriznie. 2017 óta a Pécsi Balett NKft. ügyvezetője, amelyet Vincze Balázs művészeti vezetővel közösen irányítanak. Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művésszel, a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával arról beszélgettünk, hogyan ünneplik a Pécsi Balett alapításának 60. évfordulóját.
Hogyan alakulhatott ki Magyarország első modern balettegyüttese 60 évvel ezelőtt a vasfüggöny mögött?
U. T.: Eck Imre zseniális koreográfus szerette volna megújítani a táncot, mert addig az orosz balettkultúra öröksége, a mesebalettek uralták a hazai táncszínpadot. Egy kulturális vákuumot töltöttünk be 1960-ban, mert emberi történeteket és társadalmi viszonyokról szóló darabokat mutattunk be a tánc nyelvén. Az első premier, Az iszonyat balladája egy társadalomkritika volt a hatalomról, szabadságról, elnyomásról, ilyet addig nem láthattunk a magyar táncszínpadokon. Nem a táncmozdulatok nyelvének megváltozása volt a lényeg, hanem a tartalom és az üzenet.
A XV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót nyitó jubileumi esten szeptember 17-én Az iszonyat balladája kerül ismét bemutatásra a Pécsi Nemzeti Színházban. Miért döntöttetek így?
U. T.: A Szokolay Sándor zeneművére készült ikonikus előadásunk minden jubileumon felújításra került. A 60. évfordulóra, Vincze Balázs művészeti vezető ötletére, teljesen új koncepcióval állítjuk színpadra ezt az emblematikus darabunkat. Az új koreográfiát Zachár Lóránd készítette. A jelmezeket Kozarics Viktor tervezte. Az emberi kapcsolatok feszültségét, egymás megértésének hiányát, a hatalom lehetőségeit és az egymásra fordított figyelem eredményeként elérhető győzelmet, egy félelmektől szabadabb világ lehetőségét szeretnénk megmutatni a jelenlegi társulat táncnyelvén és karaktereivel.
Hogy emlékszel vissza Eck Imrére?
U. T.: Nagyon erős személyiség volt: alakított, birtokolt, elvárt. Nem volt képzett balett-táncos, a néptáncból indult, és sokat dolgozott az Operaházban csodálatos rendezők mellett. Megtanulta a színházi formákat és a színházi elvárásokat, fantasztikusan instruált. Ezeket az instrukciókat mindig emlegetni szoktam, annyira egyediek: „Ha bejössz háttal, lássam a hátadon, hogy mit gondolsz. Ha kapsz egy szerepet, mindig fogalmazd meg a saját történeted.” Nagyon érdekes volt a munkamódszere, ami sok elvárást tartalmazott, de emellett sokat dicsért is. Így el tudtuk fogadni, amikor megrovást kaptunk, hogy nem vagyunk elég jók. Az elvárásai nem is a tánctechnikára vonatkoztak, hanem az előadásmódra. 8 évesen kezdtük el a 9 éven át tartó képzést az Állami Balettintézetben, amelyet most Táncművészeti Egyetemnek hívnak, úgy kerültünk Pécsre, hogy még érettségink sem volt, előbb megkaptuk a szakmai diplomát, utána érettségiztünk. Ebből az iskolai monotóniából kerültünk a színház világába, ahol azelőtt még sosem jártunk. Imre hihetetlen színházi tudással rendelkezett, számára nemcsak a mozgás volt a fontos, hanem a történet, az előadásmód, az üzenet. Ahhoz, hogy létrejöjjön egy balettegyüttes Pécsett, kellett egy olyan nyitott igazgató, mint Katona Ferenc és egy olyan újító alkotó, mint Eck Imre. A kultúrpolitika pedig támogatta a törekvéseiket. 15 éven keresztül jártuk a világot, és bebizonyítottuk, hogy a vasfüggöny mögötti szocialista országban is születhetnek modern gondolkodású előadások.
| hirdetés
 |
|
Ezt az örökséget megőrizni hatalmas felelősség.
U. T.: Az ecki szellemiség leghívebb követője mostani művészeti vezetőnk, Vincze Balázs. Balázs is színházi gondolkodású, befogadó és újításra képes alkotó. Az örökség nagyon jó kezekben van nála. 2017-ben az ő elszántságának köszönhetően kiváltunk a Pécsi Nemzeti Színházból, és önállósodtunk, ami óriási lépés számunkra, mert így a saját utunkat tudjuk járni.
Dokumentumfilm is készült az évforduló alkalmából Több mint balett – A Pécsi Balett 60 éve címmel. Mi a központi témája?
U. T.: Egyrészt arról szól, milyen küzdelmesen szép a táncos pálya, mennyit ad annak, aki kellőképpen alázatos, tehetséges és kitartó. Másrészt megmutatjuk, hogyan lehet tovább folytatni az életet egzisztenciálisan. Ezt a pályát 40 körül abba kell hagyni, mert a táncszínpad esztétikai követelményeket támaszt felénk. A tánc után is van élet, csak észre kell venni a lehetőségeket.
Tudtok segíteni, tanácsot adni a táncosoknak, merre induljanak el, ha befejezték a pályát?
U. T.: Itthon sajnos még nem alakult ki a nyugaton már jól működő rendszer, ami az átképzést államilag támogatja a táncos pálya befejezését követően. Dolgozunk ezen, de addig is a társulaton belül, akit tudunk, segítünk. Egyik táncművészünk színpadtechnikai ismereteket tanul, a másik iskolát vezet, a harmadik koreografál, és van, aki a menedzsmentet erősíti.
Miben rejlik a Pécsi Balett erőssége?
U. T.: Az elmúlt évek alatt nagy táncnyelvtudás jött létre, sokféle stílust ismer az együttes. A modern koreografálásban mindenhol az a divat, hogy az alkotók igénybe veszik a táncost. Ez fejlődésre sarkall, ettől színesedik a tudás, olyan, mintha sokféle nyelvet tanulnál. A mi táncosaink ezen túlmenően rendkívül magas színvonalú karakterformálási tudást birtokolnak, csodálatos előadóművészek is. Számunkra a tánc kizárólag az egyetemes színházművészet részeként értelmezhető.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
