Interjú
Ebben a világban még a szerelem is lehetetlen
2021-09. szám / Nagy Klaudia
55 éve mutatták be a népszerű szerzőpáros, John Kander és Fred Ebb Kabaré című musicaljét. A filmváltozat 1972-ben debütált a mozikban Bob Fosse rendezésében, amelyet 8 Oscar-díjjal jutamaztak.
A történet az 1930-as években játszódik Berlinben, ahol a színészi karrier után vágyakozó amerikai énekesnő, Sally Bowles megismerkedik az angol íróval, Cliff Bradshaw-val, akivel egymásba szeretnek. A mulatóban fülledt erotika, szabadság, mámor várja a vendégeket, de nem sokáig, hiszen odakint már sötét felhők gyülekeznek: Németországban egyre nagyobb teret kap a fasizmus. A Vígszínház először tűzi műsorára a Kabarét, amelynek bemutatóját október 9-én tartják a nagyszínpadon. A rendezővel, Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával a premier előtt beszélgettünk.
A társulatokat kemény próbatétel elé állította a járványhelyzet, hosszú próbaidőszakok jellemezték az év első felét. Hogy alakult ez a Kabarénál?
B. A.: Elhúzódott a próbaidőszak, mert a vírus miatt többször le kellett állnunk. Május elejétől próbáltunk június 2-ig, majd a Vígszínházban tartottunk egy előbemutatót. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon újból tudtunk alakítani rajta, július 9-én volt a bemutató, amit inkább nyilvános főpróbának neveznék. Októberben még közel 10 napig fogunk tudni próbálni, úgyhogy reményeim szerint sokat fog fejlődni az előadás.
Van benned elégedetlenség?
B. A.: Magammal szemben erősen elégedetlen vagyok bizonyos jeleneteknél. Úgyhogy rendezőileg és dramaturgiailag is változtatni fogunk az első felvonáson. A Broadwayn bevett szokás, hogy pár előbemutató után még javítanak az előadáson. Számunkra ez most nagyon hasznos. Professzionális körülmények között készíthettük el az előadást a Vígben, az eddigi előbemutatók alapján leszűrtük a konzekvenciákat, tapasztalatokat, és Vörös Róbert dramaturggal azt a döntést hoztuk, hogy változtatni fogunk rajta.
Két éve Tatabányán rendezted meg a Kabarét, azóta biztosan sok mindennel kapcsolatban változott a látásmódod. A mostani előadásban hová tolódik a hangsúly?
B. A.: A két évvel ezelőtti rendezésem az eredeti Broadway-musical szövegkönyvét követte. A mostani előadáshoz egy teljesen új szövegkönyvet készítettünk Vörös Róberttel. Abban különbözik a két előadás, hogy a tatabányai előadásban tulajdonképpen minden a mulatóban játszódott. A külső világot csak akkor érzékeltük, amikor fasizmusként betört „színpadra” is. Most inkább a kabarén, a mulatón kívüli világ változása érdekel jobban. A Kék Angyal mulatóban – valóban – néha a művészi szabadságot felváltja a szabadosság, de ezzel párhuzamosan „kint” az igazi világban a szabadság mozdul el a totalitarizmus, a fasizmus felé. Ezekben a szűkülő koncentrikus körökben keresik önmagukat, a szerelmet a darab szereplői. Csakhogy az egyre jobban fasizálódó társadalomban a szerelem is lehetetlenné válik. A díszlet tetején az előadás alatt végig futó vonat elképzelésem szerint három dolgot jelenthet: a vonatra fel lehet szállni és el lehet menni Berlinből, itt lehet maradni, vagy végső soron alá lehet ugrani. A mi szereplőink közül sokan felszállnak és elmennek, többüket felszállítanak és elhurcolnak, Sally pedig marad. A nézők fantáziájára bízzuk, hogy utána mi történhet vele.
Sally úgy próbál meg túlélni, hogy inkább homokba dugja a fejét?
B. A.: Színésznő szeretne lenni, ebben akarja megtalálni magát. Aki túlélni akar, az a többi szereplő. Túlélni akar Igó Éva csodálatos alakításában Schneider kisasszony, a Kern András által játszott Schulz, ezért ők lemondanak a szerelemről. Túlélni akar Ernst Ludwig, aki a fasiszta pártban látja meg az előrelépés lehetőségét. Túlélni akar Cliff, az író, aki fogja magát és visszaköltözik Amerikába. Sally csak színésznő szeretne lenni, a végén a csodálatos Kabaré című dalban pont ezt énekli el.
| hirdetés
 |
|
A Konferansziét Seress Zoltán játssza. Mi jellemzi a figurát?
B. A.: A Konferanszié a mulató sztárja, üzemeltetője, a mulató lelke. Általában fiatalemberek szokták játszani ezt a szerepet, mi szándékosan idősebb színészt választottunk. Seress Zoliból kiindulva azt szerettük volna megmutatni, hogy atyai viszony fűzi Sallyhez. Azt érzem, hogy folyamatosan gondoskodni akar a lányról. Csak Sally annyira megzabolázhatatlan jellem, hogy nehéz kordában tartani. A végén ott állnak ketten: egymásra találtak, mint apa és lánya.
Seress Zolival dolgoztatok már együtt?
B. A.: Nem dolgoztam még Zolival, de nagy öröm volt, kemény, kritikus színész, hihetetlen munkabírású és jó gondolkodású ember. Minden próbán csodálattal néztem, hogy táncban, énekben és természetesen prózában mekkorát alakít ebben a szerepben.
Mindannyian ismerjük Bob Fosse ikonikus koreográfiáját, amelyet 1972-ben bemutatott filmjéhez készített. Barta Dóra milyen koreográfiát álmodott meg a darabhoz?
B. A.: A koreográfia – mint ahogy az előadás is – összekacsint a mával. Néhol nagyon bátor, és nem Fosse-t vagy a megszokott Kabaré előadások stílusát követi.
Említetted, hogy még alakítani fogsz az előadás egyes részein. Min szeretnél változtatni?
B. A.: Azt szeretném, hogy a fasizmus hamarabb jelenjen meg. Az agresszió, a gyűlölet, a félelem kerüljön be az első felvonásba a féktelen buli hangulata mellé. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit el kell végeznem ebben az utolsó tíz napban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
