Interjú
„Egy igazi közös siker”
2021-09. szám / Nagy Klaudia
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Szó • Szín • Játék sorozatának célja a vidéki és határon túli darabok bemutatása Budapesten, hogy a fővárosi közönség is megismerhesse őket. November 8-án a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Jövőre, Veled, itt 2. című nagy sikerű előadása érkezik a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadára. Bernard Slade romantikus vígjátékának
2. részében Doris és George már nem fiatal, 25 éve szeretik egymást, még mindig titokban találkoznak évente egyszer, miközben gyerekeik és unokáik születtek. A Domján Edit-díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Danyi Judit színművésznőt legújabb szerepéről kérdeztük.
A Jövőre, Veled, itt 2. című előadással nyáron szerepeltetek a Szarvasi Vízi Színházban, ahol elnyerted a Magyar Teátrum Legjobb női főszereplőnek járó díját. Gratulálunk!
D. J.: Nagyon köszönöm! Meglepetésként ért, mert beugró darab voltunk, ezért sem gondoltam volna, hogy elhozhatom a Legjobb női főszereplő díját, de nagyon örülök. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy egy ilyen súlyú feladatnál, amikor kétszemélyes darabról van szó, és az egyikünk kap egy megtisztelő díjat, az a másik szereplő érdeme is. Ez kettőnk – Hegedűs Zoltán és az én – szoros együttműködésem elismerése, egy igazi közös siker.
A Jövőre, Veled, itt 1. és 2. részét Magyarországon még sosem játszotta ugyanaz a két páros.
D. J.: A rendező, Szerednyey Béla mondta a premierbeszédében, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan színészpáros Magyarországon, akik mind a két részt előadták, és ez még egyedülállóbbá teszi a produkciót. Aki nem látta az első részt, annak is tökéletes és önálló élmény, nem kell hozzá az első rész eseményeinek ismerete. A két darab külön is értelmezhető és élvezhető a nézők számára.
Férjeddel, Hegedűs Zoltánnal közösen játsszátok az előadást. Könnyebbséget jelent a munkafolyamat során, hogy a magánéletben is egy párt alkottok?
D. J.: Sokszor játszottunk együtt kétszemélyes darabot, mint például a Liselotte és a májust, vagy annak idején a Háború hármasban című előadást is. Technikailag könnyebbséget jelent a másik ismerete. Összeszokott páros vagyunk, annyira jól ismerjük egymást, hogy egy lélegzetvételből vagy egy mozdulatból tudjuk, ha baj van, például ha a másiknak valami nem jut eszébe, rögtön tudunk neki segíteni. A fizikai intimitás is könnyebb, mint egy idegennel, akivel le kell futni a kötelező köröket, össze kell szokni, amire egyébként egy normális próbafolyamatban nem biztos, hogy van idő. Sok tényezőn múlik, egymásra tud-e hangolódni két ember, egyáltalán szimpatikusak-e egymásnak. Ebből a szempontból mindenképpen könnyebbség, hogy a férjemmel együtt dolgozunk. Nagyon-nagy a szövegmennyiség, amit itthon össze tudtunk mondani, ez egyébként nem jellemző ránk, soha nem hozzuk haza a munkát. De ebben az esetben nagyon praktikus volt.
A második részt mi teszi különlegessé?
D. J.: Úgy érzem, a második rész korban közelebb áll hozzám. Hiába nem egy házasságról szól, de mégiscsak egy hosszú évekig tartó kapcsolatot mutat be, ezért kicsit közelebb érzem magamhoz, mint az elsőt. Nagyon érdekes állapot, amikor ránézek a partneremre a színpadon, aki civilben a saját férjem. Úgy mondom el a jelenetek szövegét, mintha itthon mondanám neki. Ennek az őszinteségét, az intimitását, az igazságát hallja és látja a néző is. Úgy tudunk egymáshoz beszélni, mint két ember, akik valóban jól ismerik és őszintén szeretik egymást. Szerintem ettől lett ekkora siker. A nézők is ezért szeretik ennyire, mert olyan, mintha bepillantanának az otthonunkba. Kecskeméten egy 60 fős stúdióban játsszuk, októbertől visszük át a 250 fős Kelemen László Kamaraszínházba. Ezért volt döbbenetes számunkra a siker a Szarvasi Vízi Színházban, mert azt hittük, hogy ez az intimitás az 1200 fős nézőtéren nem fog megélni. Féltünk, nem tudtuk, hogy lehet ezt majd hitelesen megoldani ekkora térben. Amikor beléptem a színpadra és elkezdtek tapsolni, éreztem, hogy jó lesz, működni fog. | hirdetés
 |
|
Ebben a részben megjelenik az öregedés témája is. Milyen érzés, amikor elöregítenek titeket a sminkesek?
D. J.: Sokszor láttam már a férjemet elmaszkírozva öregen színpadon, a mi szakmánkban ez elég gyakori. Az előadás vége felé már 80 év körül járunk, segít a paróka, hogy nincs rajtam annyi festék, nagyobbak a karikák a szemem alatt. Nekem inkább arra kell figyelnem, hogy belülről tudjam hozni azt a megfáradt, betegség utáni állapotot, amin Doris keresztülmegy.
Melyik jelenet számodra a legnagyobb kihívás?
D. J.: Az első felvonás vége a legnehezebb szakmailag. A legnagyobb kihívás hitelesen előadni Doris hosszú monológját a gyerekéről, babával a kezemben. A második felvonás elején pedig egy dívát kell játszani gyönyörű ruhában, egy sikeres, magabiztos, dekoratív nőt, abból kell váltanom a következő jelenetre, amikor már beteg, elesett.
Nem csupán egy habkönnyű vígjáték, hanem sokszor megrázó is.
D. J.: Nagyon sokat lehet rajta nevetni. Az ember önmagán is nevet, ahogy öregszik, a szerencsétlenkedésein, a testi baján, de ez még az első résznél is sokkal meghatóbb.
A darab a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán lesz látható ősszel. Várjátok már, hogy a fővárosi közönségnek is bemutathassátok?
D. J.: A vendégjáték azért izgalmas, hogy azoknak a nézőknek is tetszik-e az előadás, akik nem szoktak látni minket színpadon, hiszen nagyrészt Kecskeméten játszunk. A szarvasi példa alapján azt látom, nem kell minket feltétlenül ismerniük, hogy szeressék a produkciót. Örülök az ilyen lehetőségeknek, hogy van mozgás a főváros és a vidéki színházak között.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
