Interjú
„Az igazságkereső ember örök érvényű tragédiája”
2021-11. szám / Pavlovics Ágota
A címben szereplő idézet Babits Mihálytól származik, aki így summázta Heinrich von Kleist művének lényegét. A tatabányai Jászai Mari Színház november 20-án mutatta be Tasnádi István Közellenség című „zenés uszítását”, amelyet Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt.
A becsületes lókereskedő története számos alkotó fantáziáját megmozgatta, amit feldolgozások sora bizonyít. Érthető, hiszen a téma örök érvényű: mit tehetünk, ha igazságtalanság ér minket? Meddig mehetünk el, ha elégtételt akarunk venni a bennünket ért sérelem miatt? A lehetséges válaszokról a mindig aktuális kérdéseket feszegető Vidovszky Györggyel, a darab rendezőjével október végén, a próbafolyamat kellős közepén beszélgettünk.
Hol tartanak most a próbafolyamatban?
V. Gy.: A felénél tartunk, két és fél hetet próbáltunk eddig, úgyhogy most jön a java.
Kohlhaas Mihály történetéből számos színházi előadás, film, tv-játék, még opera is készült. Néhány éve a Pesti Magyar Színházban ön is megrendezte, mit jelent az ön számára a történet?
V. Gy.: Az általánostól elindulva, Kohlhaas Mihály története évszázadok óta foglalkoztatja az európai kultúrkört. Heinrich von Kleist kisregénye is feldolgozás, egy, a 16. században valóban megtörtént esetet ír le. Az ellentmondások izgalmasak számomra, az állampolgár mindig is kiszolgáltatottnak érzi magát az állami gépezettel szemben, de joga van-e bárkinek fellázadni, ha nem kap jogorvoslatot? Annak ellenére, hogy a regény is már több mint két évszázada íródott, ma is aktuális a kérdésfelvetése, sőt, szerintem egyre aktuálisabbá válik. Az alaptörténet: Kohlhaas Mihály lókereskedő a lipcsei vásárra tart, de útközben igazságtalanul elveszik a két lovát, és hiába kér, nem kap jogorvoslatot a rendszer korruptsága miatt. Miután úgy látja, hogy nem tud érvényt szerezni törvényes úton az igazának, úgy dönt, saját maga szolgáltat igazságot.
Kohlhaas Mihályra tekinthetünk úgy, mint egy szentre, és úgy is, mint egy megszállott őrültre.
V. Gy.: Kell, hogy legyenek Kohlhaas Mihályok, akik polgárháborúkat indítottak el, bukásuk gyakran elkerülhetetlen, ugyanakkor ezek a figurák viszik előre az világot. Érdekesség, hogy a történet tragikus hőséről egy pszichiátriai tünetegyüttest is elneveztek, a Kohlhaas-szindrómát. A betegségben szenvedő „belebolondul” abba, hogy az igazságérvényesítés elhatalmasodik az életén. Nem mindig valós, amit az igazságérzete diktál, de olyan mélyen meg van győződve az igazáról, ami már extrém mértékű.
Pontosan meghatározni nyilván nem lehet, de talán körül lehet írni, hol az a pont, amin már nem tanácsos átlépni, bármennyire feszít bennünket az igazságérzetünk?
V. Gy.: Egyáltalán nem könnyű megtalálni ezt a pontot, a darab kapcsán úgy érzékelem, talán az önpusztítás foka lehet ez. Lehet, hogy valaki nem tud élni az elszenvedett igazságtalansággal, és elmegy a végsőkig, hogy elégtételt kapjon, más pedig abba hal bele, hogy nem tett semmit az igazáért. Nehéz megmondani, hol a határ. Ez az egyik legfontosabb kérdése ennek az előadásnak.
| hirdetés
 |
|
Érdekes találkozás, mintha a szerepek a tatabányai színház társulatára íródtak volna.
V. Gy.: A két lovat, Kancát és Csődört játszó Danis Lídia és Dévai Balázs kitűnő páros. Beszélgettem Lídiával, aki elmondta, hogy látta a Katona József Színházban a bő húsz éve bemutatott előadást, amit Schilling Árpád rendezett, és akkor határozta el, hogy színésznő lesz, mert egyszer el akarja játszani ezt a szerepet. Bár Dévai Balázsnak nincs ilyen előtörténete, de azonos elszántsággal formálja meg a figurát. Érzékeny, rétegzett szerep mindkettőjüké. Lovakat játszanak, de nem a lószerűség dominál a színpadon, hanem az ő szemszögükből látjuk a történetet, ők mesélik el, hogy az értük vívott igazságháború hova vezetett. Király Attila kiköpött Kohlhaas Mihály, magánemberként is a sumákolás elkerülése és erős igazságérzet jellemzi. Alkatilag és érzelmi kondícióit illetően is tökéletes a szerepre. A többi szereplő – Honti György, Bakonyi Csilla, Mikola Gergő, Kardos Róbert, Crespo Rodrigo, Hajdú T. Miklós, Márfi Márk, Végh Péter – találkozása is tökéletes a karakterekkel.
A két ló valójában mi vagyunk, hiszen rendre a megkérdezésünk nélkül zajlanak az életünket meghatározó események, születnek döntések, amelyeknek gyakran a vesztesei vagyunk.
V. Gy.: Erről is szól a darab: tennünk kell a saját igazunk érdekében. Kohlhaas Mihály mindent felemésztő igazságkeresésénél csak az apátia nevű betegség rosszabb.
A darab műfaja zenés uszítás, milyen lesz a zene?
V. Gy.: A darab nem musical, a dalok kicsit olyanok, mint a brechti songok, vagyis reflektív dalok, de hangzásukban dallamosabbak. A Katona József Színház előadásához annak idején Kiss Erzsi mellett Monori András írta a zenét, András ezeket részben megtartva újrahangszerelte, felfrissítette a dalokat, amiket egy gitár-dob-bőgő trió ad elő.
A díszlet- és jelmeztervező Horgas Péter, milyen látványvilágban gondolkodnak?
V. Gy.: Szeretnénk tisztán, egyszerűen, transzparensen eljátszani a történetet, amihez majdnem üres teret képzeltünk el. A darab egy sintértelepen játszódik, aminek az elemei megjelennek, de nem mikrorealizmusban, nincs illúziókeltő színházi masinéria. A jelmezek nem kortalanok, 20. századiak, hogy a típusok könnyen beazonosíthatóak legyenek, sok kérdést hagyva a nézőkben.
Kohlhaas Mihály egy egész országon áthalad története során, a mozgásnak bizonyára kitüntetett szerepe lesz az előadásban.
V. Gy.: Mivel végig a lovak elmesélésében elevenedik meg a történetet, ez lehetőséget ad, hogy ne mutassunk meg minden felesleges külsőséget illúziószerűen, hanem a lényegre koncentráljunk. Emiatt több szerepe van a kifejező mozgásnak, amit Hojsza Henrietta fizikai színházi rendező készít. Kanca és Csődör lószerűségét például pici, apró gesztusok jelzik. A mozgásnak egyébként is kiemelt szerepe van a darabban, mert sok az akciójelenet – polgárháború, kivégzés –, ezek stilizált megjelenítése fontos eleme az előadásnak.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
