Interjú
„Mindent szeretek, ami értéket képvisel”
2021-11. szám / Pavlovics Ágota
Mikó István indította el a színészi pályán. A Soproni Petőfi Színházban számos nagyszerű szerepet eljátszott, 2006-tól a teátrum örökös tagja. Láthatta a közönség mások mellett a Nemzeti Táncszínházban, a Ruttkai Éva Színházban, a Budapesti Operettszínházban és a RaM Colosseum-
ban. Számos kitüntetés büszke birtokosa. 2008 óta a Turay Ida Színház társulatának tagja. Anyaszínházában december 4-én lesz a Térden állva jövök hozzád című zenés vígjáték premierje, amiben Amanda szerepét játssza. A közönséget énekesnőként és színésznőként is szélviharszerűen magával ragadó, a szakmájába szenvedélyesen szerelmes Keresztes Ildikóval beszélgettünk.
Sokan emlékeznek még a Térden állva jövök hozzád című, 1964-ben bemutatott zenés olasz vígjátékra, melynek főszereplője a kor énekes sztárja, Gianni Morandi volt, és aminek a zenéjét nem kisebb zeneszerző, mint Ennio Morricone írta. A ti darabotok és a világhírűvé vált sláger címe azonos, ám a történet egészen más.
K. I.: A kapcsolat a film és a darabunk között csupán annyi, hogy nálunk is van egy olasz énekes fiú és az ismert dal is elhangzik. A mi történetünk egy bezárásra ítélt bárban játszódik, ami otthonos közeg számomra, a portástól a primadonnáig mindenkit jól ismerek, mert a karrierem kezdetén a kor egyik legmenőbb vendéglátós zenekarával, az Ungár Zenekarral énekeltem a Lidóban, ami egy elit lokál volt. Akkoriban az éjszakai szórakozóhelyeken igazi revüsztárok léptek fel, olyan nagy nevek, mint például Farkas Bálint.
Budapesten sajnos eltűntek a színvonalas programot kínáló revük, és ez a sors várna a ti darabotok helyszínéül szolgáló bárra is.
K. I.: Igen, de itt nem hagyják, összefognak a művészek, és új műsorral, új kollégákkal megpróbálják megmenteni a lokált. Miközben zajlanak az események, sok olyan régi világsláger hangzik el, amit a közönség nagyon szeret. Persze van szerelmi szál is, mindenkinek megvan a saját története, és a titkok meg a lelepleződések sem hiányoznak. Hárman vagyunk főszereplők Détár Enikővel és Csere Lászlóval. Enikő a fehér, én a fekete karakter vagyok, mindketten bárénekesnőt játszunk. Amanda megkeményedett, sarkosan fogalmazó nő. Csere Laci, aki nagyszerű művész és remek kolléga, Paolót, a bárénekest játssza.
Báldi Mária darabjának rendezője Sztárek Andrea, akivel hosszú munkakapcsolat köt össze. Milyen volt a próbafolyamat?
K. I.: Sopronban kolléganők voltunk, azóta pedig többször rendezett Andrea, nagyon szeretek vele dolgozni, mert mindig a jó dolgokat gyűjti össze. Az is jó, hogy színésznőből lett rendező, mert tud színészfejjel gondolkozni. Remek volt a próbafolyamat, a darab előbemutatója Egerváron volt, aztán Szarvason a Vízi Színházban is játszottuk a XI. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon, ahol a legjobb zenés előadásnak járó díjat nyertük el vele. Szarvas nemcsak azért áll közel a szívemhez, mert a Vízi Színház gyönyörű és érdekes játszóhely, hanem azért is, mert itt kaptam Közönségdíjat, az Anconai szerelmesek című komédiában játszott Dorina megformálásáért. Visszatérve a darabra, szilveszter előtt és alatt játszódik, szórakoztató, humoros, táncos, zenés, érzelmes, minden együtt van hozzá, hogy a közönség szeresse, remélem, így lesz Budapesten is. | hirdetés
 |
|
Hatodik éve szereti a közönség az Égben maradt repülő című előadásotokat, amelyben Edith Piaf szerepét játszod, és úgy hírlik, vannak, akik már 8-9-szer látták.
K. I.: Nagyon örültem, amikor Sopron után Darvasi Ilona igényt tartott rám, boldogan jöttem a Turay Ida Színházba. Ráadásul olyan darabok szerepeivel ajándékozott meg, mint az Irma, te édes, A vöröslámpás ház vagy az Égben maradt repülő, mindegyiket nagyon szeretem. Szerintem fontos, hogy a színész is szeresse a rá osztott szerepet. Ha valami pofon vágott, az Edith Piaf-darab feltétlenül, sok közös vonásunk van Piafnak és nekem.
Miközben a Turay Színházban játszol, folyamatosan koncertezel is, hogy érzi magát egy vagány rockénekes egy csupa puha-bársony színházban?
K. I.: Egyszerre szabad és konzervatív vagyok, mindent szeretek, ami értéket képvisel. Ez az évek során semmit sem változott bennem. Nagyon szeretem a színházunkat, ezt a kis ékszerdobozt, olyan érzés számomra, mintha egy kislány felmenne a padlásra, kinyitna egy hatalmas ládát, és megjelenne előtte Meseország, abban egy békebeli színház bársonnyal és finom fényekkel. A Turay Színház családias hely, összetart bennünket, amit én nagyon szeretek. Jó tartozni valahova. Ragaszkodó és hűséges vagyok a számomra fontos dolgokhoz, és a Turay nekem fontos. Énekesnőként olyan adottságokat kaptam, amelyek a rock és blues éneklésre predesztináltak, de aztán elindultam más műfajok felé is, sanzonnal, operettel, zenés vígjátékkal bővült a repertoárom, ami csak színesíti a palettát. Meggyőződésem, hogy sokoldalúnak kell lenni, magamat is folyamatosan fejlesztem, szélesítem a tudásomat. A lényeg, hogy minőségi munka legyen, amiben részt veszek. Éppen most láttam két színházi előadást a szülővárosomban, Marosvásárhelyen, ahol találkoztam egy hölggyel, aki annak idején együtt játszott édesapámmal egy amatőr színtársulatban. Nálunk a családban senkinek nem volt hivatása a színpad, én pedig olyan vagyok, mint egy gyűjtőtégely, mindent összegyűjtök, ami művészileg értékes.
Apropó édesapád, úgy tudom, hogy szeretett székely vicceket mesélni, elmondanád a kedvencedet?
K. I.: A fiú megkérdezi az édesapját: édesapám, isznak vizet a halak? Nem tudom, fiam – feleli az apja –, de a lehetőségük megvan rá.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
