Interjú
„Azok a dalok nem mennek ki a divatból, amik énekelhetők”
2022-03. szám / Nagy Klaudia
A magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb énekesnője. Jellegzetes hangja utánozhatatlan és összetéveszthetetlen. Számos ikonikus sláger fémjelzi a nevét, eladott lemezeinek száma többmilliós nagyságrendű. Nagy ívű pályafutása során olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint az
LGT, az Illés, a V’Moto-Rock, az Omega és a Fonográf. Kiváló tehetségét számos filmben és színházi előadásban is kamatoztatta. Igazi energiabomba, tavaly nyáron folyamatosan turnézott zenekarával. Idén sem pihen, szeptemberben a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet hűséges közönségének. Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnővel őszi koncertje apropóján beszélgettünk.
Milyen érzés volt nyáron, a hosszú lezárás után újra közönség előtt állni?
K. K.: Mintha most kezdtük volna a pályát, meg kellett szokni a légkört, egyáltalán nem volt olyan könnyű, mint gondoltam. Elveszett gyerekek voltunk a  műsorok nélkül, hiszen a nagy terheléshez vagyunk hozzászokva. Amióta újra felléphetünk, nagy örömmel és lelkesedéssel készülünk minden koncertre.
A Budapest Kongresszusi Központban Karácsony János James, az LGT és a Generál gitárosa lesz a vendége. Ismeretségük az LGT-vel közös időszakig nyúlik vissza. A mai napig jó kapcsolatot ápolnak?
K. K.: Azóta többször dolgoztunk együtt, legutóbb a Csík Zenekar A Dal a Miénk koncertturnéjának vendégei voltunk. Amikor megkérdeztem, eljön-e vendégnek a Kongresszusi Központba, azonnal örömmel vállalta a fellépést. James nagyon jó énekes és elképesztően jó gitáros is, kellőképpen egzaltált, ahogy mindannyian azok vagyunk.
A rock-, a beat- és a popzenétől kezdve a dzsessz, a godspel és a blues dalokon át a funkyig sokféle műfajban kipróbálta magát. Melyik vonzza a legjobban?
K. K.: Énekeltem klasszikus zenét is, Schubert Ave Mariáját az Operában, ami egészen különleges élmény volt. De például az Éjszakáról éjszakára, amit Malek Miklós komponált, és Szenes Iván írta a szövegét, egy óriási hangterjedelmű dal, mindenhez hasonlít, csak a pophoz és a diszkóhoz nem. Ugyanakkor kedvelem a diszkót és a heavy metált is, szeretem a gitár hangját, amikor valaki igazán jól játszik, mint egykor Barta Tamás az LGT-ben. Annak idején minden dalt, amit hallottam, próbáltam megtanulni és jól elénekelni, inkább azok fogtak meg, amelyek nehezek voltak. Hetekig, hónapokig gyakoroltam egy dalt, amíg úgy tudtam előadni, hogy számomra is elfogadható legyen.
Megszámlálhatatlan fellépés áll a háta mögött. Igyekszik karbantartani a hangját?
K. K.: Nem szoktam karbantartani, csak gyakorolni, de azt is csak inkább örömből, mert a skálagyakorlatok nem nagyon szórakoztatnak. Régen is egyedül gyakoroltam, autodidakta módon, nem jártam énektanárhoz. Otthon próbálgattam, mit milyen stílusban kell énekelni. Az Úgy szeretném meghálálni című dal felvételénél többször elsírtam magam, mert annyira szép volt. Mondtam, visszajövök két hét múlva, mert addigra pontosan kitaláltam, hogy kell előadni. Amikor az ember egy vadonatúj szerzeményt énekel, el kell döntenie, milyen arcot ad a dalnak. Az Úgy szeretném meghálálni-hoz megtaláltam azt a hangszínt, ami kicsit rockos. Ha egy dalt túlságosan édeskedve adnak elő, egy idő után az ember már nem nagyon bírja elviselni, de ha a hangszínén változtat, és kicsit keményebben fogja a hangokat, szívesebben meg lehet hallgatni újra és újra. | hirdetés
 |
|
Kiket hallgat szívesen?
K. K.: Mostanában az egyik kedvencem Bruno Mars. Ugyanakkor Karácsony Jánosnak gyönyörű bársonyos hangja van, simogatja a lelkemet. Demjén Ferenc is annyira csodálatos énekes, igazi egyéniség, soha nem utánzott senkit, minden énekes számára követendő példa. Az ilyen különleges hangokat szeretem, mint az övé. Imádom a hangszíneket, azért szeretem nézni a Columbo sorozatot, mert Szabó Gyula zseniális szinkronszínész, de Kautzky Armand és Dörner György hangja is olyan jellegzetes, hogy fel lehet ismerni, mint egy ujjlenyomatot. A hangok számomra olyanok, mint a gyönyörűen megmunkált szobrok.
A koncerteken nagyon közvetlenül viselkedik a közönséggel. Miért tartja fontosnak a folyamatos interakciót?
K. K.: Amikor még Egerben laktam, megnéztem egy előadást, és láttam, hogy a színpadon lévők és a nézőtéren ülők között van egy láthatatlan fal. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a falat át kellene törni, be kellene vonni a közönséget, interaktívvá kell tenni a koncerteket. Észre kell venni, hogy az emberek szeretnek részt venni a műsorban, nemcsak passzív hallgatók akarnak lenni, hanem valamikor egyszerűen bemondják, mit szeretnének hallani. Sokszor azt mondom, ha lesúgja a szövegét, szívesen eléneklem. Amikor arra kerül a sor, hogy ő is szerepelhet, azonnal megijed. Ebből is látszik, hogy ez egy felelősségteljes munka, mindig tudni kell a szövegeket, figyelni, hogy hol tart a zenekar, komoly felkészültséget jelent. Olyan, mint a sport, maximálisan arra kell koncentrálni, amit csinálunk.
Régóta adott már ki új dalokat vagy új lemezt. Ennek mi az oka?
K. K.: Nagyon kevés rádió van, ami a mi korosztályunk dalait játssza. Hiába jelenne meg új lemez, a célközönséghez nem jut el a rádión keresztül, hiszen régen úgy lett egy dal sláger, hogy játszotta a rádió. A világ az új dalok felé halad, amit a fiatalok hallgatnak, akik meg akarják teremteni a saját ideáljaikat. Ez így normális. Azt szokta mondani az unokaöcsém, hogy Manhattanben a dalaidra táncolnak az utcán a táncosok, de szívesebben hallgatok egy 17 évest, mint a saját nagynénémet, aki leénekli a csillagokat az égről. Ezen nem szabad megsértődnünk. Azt hiányolom, hogy nincs egy olyan rádió, ami folyamatosan játszaná ezeket a nagyszerű dalokat. Pedig mi vagyunk az alapjai mindennek, sok dalunk vált slágerré, és azok a dalok nem mennek ki a divatból, amik énekelhetők.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
