Állítólag az angolok irigyelnek bennünket. Nem is akármiért, hanem kifejezetten Shakespeare miatt. Merthogy nekik csak egy Shakespearejük van, egy Hamletjük. Legfeljebb kettő, egy régi angolságú meg egy modernizált változat, de a lényeget tekintve ugyanaz. Nekünk meg, mint
vidám, kicsi országnak, vidám, kicsi nyelvnek, emberöltőnkként támadhat egy-egy új Shakespeare-ünk, új fordítás, mert a régi elavult, nehéz megérteni, mit kezdjen egy tizenéves gyerek azzal, hogy „dögvész szakadjon szélhüdött pofádra”? Ámbár ez nem is a Hamletből van, hanem a Lear királyból.
Lehet erre azt felelni, hogy a lényeg nálunk is ugyanaz, nehéz olyan fordítással előállni, amelyben nem azt mondják, hogy „Lenni vagy nem lenni”, de egyébként a szöveg tényleg változhat, és megmarad az érzés, hogy hiába hittük azt, a Hamlet már megvan, már sok újdonságot nem tartogat, mert éppenséggel tartogathat.
Nem tudom, hogy ennek mintájára vajon az oroszok is irigylik-e kicsi nyelvünket, mert nekik tényleg egy Tolsztojuk van, egy Anna Kareninájuk, nekünk meg minimum kettő. Már az írásmód is más, Németh László a nevet nemzetközi változatában használta, most, az új fordításban Gy. Horváth László beletoldotta az y-t, meglágyította az első n betűt, az új fordításban Anna férjét Karenyinnak hívják. Nem ez az egyetlen, nem is a legfőbb változás, az új szöveg minden bizonnyal pontosabb, az új jegyzetek fontosak, napra vagy legalábbis hétre pontosan lehet tudni, hogy mikor kezdődnek Anna kalandjai, vagy hogy milyen rangú is lehetett az az ember, aki belépett a szobába, és a fiatal hölgyek fölálltak a tiszteletére. (Akit érdekel: főherceg lehetett, mert ha a cári család tagja lett volna, akkor az idősebb hölgyeknek is föl kellett volna állni.) Amikor elkezdtem olvasni az új fordítást, nagyon el voltam szánva, hogy időről időre párhuzamosan fogok olvasni, melléteszem Németh László változatát is, hogy kiderüljön, hol is van az igazság, tényleg szükség volt-e az új változatra, vagy ez is olyan trükk, amit a műszaki cikkeknél szoktak bevetni: az ember újra megveszi a régi autóját vagy okostelefonját, mert a ráncfelvarrás jól áll neki. Szép lassan megfeledkeztem Németh Lászlóról. Nem mintha nem lennék neki életem végéig hálás, amiért kamaszként is megismerkedhettem Annával, de túl jó az új szöveg ahhoz, hogy meg akarjam bontani. Már megint hálás vagyok, csak most az új fordításért. Ha nem volna, miért is olvasnám újra az Anna Karenyinát? Tudom, mi történik benne, tudom, hogy szinte minden fontosabb szereplője fiatalabb nálam. Levin 32 éves, Kitty 18, Anna és Vronszkij sem vén csataló. Ellentétben e sorok írójával. Azon már hiába gondolkodom, hogy hogyan is kellene élni, mert már valahogy élek, a jobbágykérdést pedig megoldották nélkülem is. Nem marad más, csak az olvasás gyönyörűsége. Lehet, hogy Tolsztoj nem ezért írta a könyvet, de neki sem teljesülhet minden vágya.
|
vissza
vissza a lap tetejére
