Interjú
„Boldogság, hogy a gyerekek figyelmét le tudom kötni”
2022-04. szám / Nagy Klaudia
30 éves fennállását ünnepli a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amely alapításától kezdve hamar népszerűvé vált a gyerekek és felnőttek körében egyaránt. Repertoárját az elmúlt évtizedek legnépszerűbb darabjai alkotják, több generáció nőtt fel az előadásain. A csecsemőktől kezdve
az óvodásokon keresztül a kis- és nagykamaszokig minden korcsoport megtalálja a számára megfelelő produkciót, ráadásul sokféle műfaj közül választhatnak: a műsoron megtalálhatóak prózai, verses, báb- és mozgásszínházi produkciók, zenés mesejátékok, ifjúsági és csecsemőelőadások is. Az évek során azt is sikerült elérni, hogy kortárs magyar szerzők is írjanak gyermek- és ifjúsági darabokat a színház számára. A Kolibri Színház igazgatójával, Novák János Jászai Mari-díjas rendezővel a 30 éves jubileum alkalmából beszélgettünk.
Az elmúlt évtizedek során a Kolibri az ország vezető gyermek- és ifjúsági színházává nőtte ki magát. Miben rejlik az erőssége?
N. J.: Kialakult egy saját közönségünk, aki szeret minket és ragaszkodik hozzánk. Ez nem olyan színház, hogy lejátsszunk egy szériát, és levesszük a műsorról, hanem pedagógiai és kulturális üzenete van, utat mutat a gyerekeknek. Az elmúlt 30 évben ezek a darabok határozták meg a színház arculatát. Azt játszottuk, amit szerettünk, és a visszajelzések alakították a repertoárt. A felnőtt generáció szívesen jön el kisebb gyerekkel, ha tudja, hogy műsoron van az a darab, amit ő is szeret. A mai napig a társulat tagjai közé tartoznak, akikkel indultunk, sok fiatallal kiegészítve. Ugyanilyen hatalmas értéket képviselnek a műszaki munkatársak, azok, akik első pillanattól kezdve itt dolgoznak, mint a hangosítók, és azok, akik később érkeztek. Összetett feladatokat látnak el: másképp kell erősíteni prózás és zenés játékot, bábjátékot és élő színházat; a feladatok műfaji sajátosságok szerint előadásokon belül is gyakran váltakoznak. Társulatunk tudatosan használja a műfajok közötti átjárhatóságot.
Honnan merítette az inspirációt az újdonságok – például a csecsemőszínház – bemutatására?
N. J.: Magyarország a kezdetektől fogva intenzíven részt vett az ASSITEJ, a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi szövetségének tevékenységében. 2000 óta vagyok az ASSITEJ Magyar Központ elnöke. A világszervezet keretében látott előadások keltették fel az érdeklődésem az ifjúsági darabok iránt, melyekben olyan erős problémafelvetések voltak, amik akkor nálunk még tabunak számítottak. Először azokat a darabokat mutattuk be Magyarországon, melyekben olyan problémákkal találkoztunk, amiket Magyarországon is ismernek a fiatalok. Ezeknek a konfliktusoknak a megoldásában jelentett segítséget az őszinte szó és a problémaérzékenység. A csecsemőszínház is óriási siker lett, hiszen az első darabbal, a TODÁ-val – amit társulatunk két házaspárja, Török Ágnes és Szívós Károly, illetve Tisza Bea és Bodnár Zoltán hozott létre – Európa-szerte turnéztunk, és Japán öt városában is nagy sikere volt a produkciónak. Amikor a legkisebbekhez szólunk, ez egy olyan tudás, ami felér egy színházi alapkutatással, hiszen itt nem lehet a mesébe kapaszkodni. Egy csecsemőszínházi előadásban nem mesét illusztrálunk, a mozgásokból, a hangokból, a képekből teremti meg az előadás saját meséjét. Nagyon fontos az interaktivitás, ebben is fantasztikus képességű a társulatunk.
| hirdetés
 |
|
Másféle mesedarab való egy óvodásnak, mint egy kamasznak?
N. J.: Másképpen lehet problémákról beszélni és kérdéseket felvetni kiskamaszoknak, mint az idősebbeknek, miközben az is fontos, hogy a legkisebbeket is komolyan kell venni, a konfliktusaikat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Ha felnőtt szemlélettel olvasom a Grimm-meséket, borzasztó dolgok történnek bennük, de ez a szemlélet teljesen idegen a gyerekektől. Egy boszorkányt kis kockákra felvágnak, beleteszik egy élesztővízbe – ez a gyerekek számára nyilvánvalóan igaz, de a felnőttek szerint gyilkosság. Rávetítik a saját kulturális hátterüket, felnőtt tapasztalataikat. Ebből fakadnak a félreértések. Az ősi időkben a tűz körül ült a közösség apraja-nagyja, a mese kommunikáció volt a felnőttek és a gyerekek között, nem is annyira a gyerekeknek szólt, hanem egymásnak mondták a felnőttek a mesét. Mindemellett elengedhetetlen, hogy legyen mondanivalónk, hogy olyasmit fogalmazzunk meg, amit a gyerekekkel együtt fontosnak érzünk.
Számos előadás, film és televíziós műsor zeneszerzője. Milyen zenét érdemes komponálni a gyerekek számára?
N. J.: Amikor megzenésítem a dalt, arra gondolok, hogyan fog működni egy jelenetben, mennyire legyen dramatikus, mennyire legyen zárt szám. Igyekszem úgy megalkotni, hogy az egész színházi előadás stílusába illeszkedjen, ne legyen tolakodó, de ahol lehet, segítse a történetet és a dramatikus elemeket is, legyen része az előadásnak.
Mi tartja még lendületben?
N. J.: Hogy élek – ez egy fontos szempont. Azon sem gondolkodom, hogyan fogják ezt mások csinálni, mert ha valaki elhatározza, úgyis megteremti a maga színházát. Találkoztam olyan színész-rendezőkkel, akik gyerekkorukban látták a Bors nénit, és elmondták, milyen nagy hatást gyakorolt rájuk. Már nem éltem hiába, ha inspirációt adhattam nekik. Boldogság, hogy a gyerekek figyelmét le tudom kötni, és valós időben valóságosnak érzik, amit látnak. Nem azt érzik, hogy mesét játszunk, hanem azt gondolják, velünk együtt beléptek a történetbe. Emellett csodálatos, hogy a 30 év alatt hagyták végezni a feladatom. Nem annyira vág mások érdeklődésébe, nem kell attól tartanom, hogy akkora hatalmas anyagi hasznot hoz valakinek, hogy féltenem kellene ezt az állást. Hatalmas visszajelzés számomra az ASSITEJ Életműdíj, amivel tavaly tüntettek ki. A díjak kiemelt szerepet kapnak abban, hogy a szakmában respektusa legyen a gyerekszínházi játéknak. Amíg lehet és képes vagyok rá, boldogan csinálom, nem kell rábeszélni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
