Interjú
„A képzelet sokszor veszélyes játék”
2022-04. szám / Nagy Klaudia
A Magyar Táncművészeti Főiskola befejezése után sokáig szólistaként dolgozott, majd koreografálni kezdett, és elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakát. Olyan jelentős előadások fűződnek a nevéhez, mint a Mandarin, a Toldi, a Szürke galamb és A te
országod. 2006-ig volt a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője, ugyanabban az évben megalapította saját társulatát, amit ma Forte Társulatként ismerhetünk. Előadásaiban különleges elegyet alkot a mozgás, a zene, a vizualitás és a próza. A székesfehérvári Vörösmarty Színház fizikai színházi tagozatának vezetője, amelynek társulatával május 7-én új bemutatóra készülnek, Shakespeare egyik legkedveltebb darabját, a Szentivánéji álmot állítja színpadra. Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas koreográfussal és rendezővel a premier előtt beszélgettünk.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet adattára szerint a Szentivánéji álom a legjátszottabb Shakespeare-darab. Mit gondol, miért pont ez a mű lett ennyire népszerű?
H. Cs.: Egy roppant fiatalos darabról van szó, ha lecsupaszítjuk a történetet, három pár próbatételéről szól. Ebből a két fiatal pár be van szorítva egy meglehetősen konzervatív szabályok szerint működő rendszer keretei közé, amiből heves érzelmeikkel próbálnak meg kitörni. A felsőbbrendű erők generálják a próbatételeket, amiket valóban ki kell állniuk ezeknek a fiataloknak, mielőtt még összekötik az életüket a választott partnereikkel. Fiatalos, játékos és misztikus, sok asszociációs lehetőséget hordoz, ami nagyon tetszik, és a nézők számára is vonzóvá teszi.
A mozgás mint kifejezési forma mindig fontos hangsúlyt kap a rendezéseiben. A székesfehérvári társulattal már összeszoktak az évek során, számukra mennyire jelent kihívást a fizikai színház?
H. Cs.: Arra törekszem, hogy minél aktívabban megtaláljam a mozgással való kifejezésnek a helyét az előadásban. Ismernek engem, tudják, milyen kihívások elé néznek egy ilyen munka során, igyekszem a színészek lehetőségeit kihasználni, és nem mindenáron erőltetni és forszírozni az elképzeléseimet. Inspirálódom belőlük, legalább annyira, mint amennyire ők belőlem. Egyébként pont ez az a Shakespeare-darab, ahol helye van a fizikalitásnak, hiszen érzelmileg nagyon túlfűtöttek a karakterek, rengeteg érzelmi változás van benne, ezek mind-mind olyan motívumok, amik helyet adnak a testtel való kifejezésnek.
A darab egyik legnépszerűbb szereplője Puck, a cselszövő manó. Ki alakítja a társulatból?
H. Cs.: Molnár G. Nóra játssza, aki néhány évvel ezelőtt végzett Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi szakán, tehát nem áll tőle távol az a fajta fogalmazásmód, amit képviselek, hogy a testtel való kifejezés mennyire fontos és mennyire gazdagítja a karaktereket. Ilyen értelemben ő fizikálisan és szellemileg is egy nagyon intenzív figura lesz.
| hirdetés
 |
|
Miért nő játssza, és mi jellemzi ezt a figurát?
H. Cs.: Számomra nem nő vagy férfi, hanem egy nemtelen manipulátor, akinek hihetetlenül furfangos a gondolkodása, az ujja köré csavarja a különböző szereplőket, játszik velük és hat rájuk. Természetesen a főnök Oberon, a tündérek királya, az ő utasítására cselekszik, de sokszor kifejezetten ellene megy Oberon parancsainak, önálló életet kezd el élni, és a saját kedvére igazítja a történetet.
A mesteremberek egy színházi előadást próbálnak meg létrehozni az éj leple alatt, akiket általában jóravaló, szórakoztató karaktereknek ábrázolnak. Ezúttal hogyan jelennek majd meg az előadásban?
H. Cs.: A mesteremberekre jellemző egy szerethető naivitás, különböző érdekek mentén próbálnak meg egy színházi előadást összehozni anélkül, hogy szakmai hátterük lenne hozzá. Bizonyos értelemben komikus, bizonyos értelemben drámai és elgondolkodtató a szerepük ebben az egész komédiában. Én színházi alkotóként szeretném, ha a néző szabadon asszociálna, hogy saját önálló elképzelése legyen bizonyos megoldásokról, a mesteremberek koncepciója viszont ezzel pont ellentétes. Gondolkodásuk részben naivságuk okán szerethető és bájos, de közben szakmaiatlan, mert puhítják a színház intézményét. Minden olyan aktust, amit veszélyesnek tartanak, igyekeznek száműzni az előadásukból. Nem vállalnak rizikót. Miközben a színház terepe a képzeletből fakad, és a képzelet sokszor veszélyes játék.
A klasszikus Arany János szöveg helyett Nádasdy Ádám fordítását vette elő. Miért döntött így?
H. Cs.: Szombathelyen rendeztem a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabot tavaly ősszel, ott is Nádasdy Ádám fordítását használtam, nagyszerűen fordította le Shakespeare műveit. Nagyon mai, szellemes, közérthető, Arany szövege is csodálatos és gyönyörűséges, de most úgy érzem, arra van szükség, hogy a fiatalok fejével gondolkodjunk, az ő problémáikat tükrözzük vissza, ezekre reflektáljunk a színházban. Az ő nyelvükön szeretnénk megszólalni.
Milyen vízió mentén alakítják a darab látványvilágát?
H. Cs.: Absztrakt térre gondoltunk, ami a belső természet kivetüléseit fogja jelezni, ahol különböző agytekervények és szívcsakrák között bolyonganak a fiatalok, és próbálnak meg dűlőre jutni a saját maguk és a mások iránti érzéseikkel. Alkotótársaimmal olyan látványvilágot képzelünk el, ami teret ad a színészeknek és az absztrakt fogalmazásnak, a nézők számára pedig lehetőséget kínál, hogy az asszociációk mentén is tudjanak gondolkodni az előadásról, és meg tudják fogalmazni a saját maguk történetét. A színház a képzelet a terepe, de nemcsak az alkotói, hanem a nézői képzeletet is aktivizálnia kell.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
