Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 21., szombat
Tamás

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Dancing 1925 – Magyar művészek a párizsi éjszakában
2022-05. szám

Augusztus végéig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában az Art deco Budapest című tárlat grafikai kísérőkiállítása. A kamarakiállítás az 1920-as évek párizsi éjszakai életét mutatja be három magyar művész szemszögéből:
Vértes Marcell, Vaszary János és Vadász Miklós művei Párizs mu­latóinak vibráló hangulatát idézik meg. A kiállítás középpontjában Vértes Marcell Dancing című mappája áll, mely egy átmulatott párizsi éjszaka különböző jeleneteit eleveníti fel. A magyar illusztrátor, grafikus, Vértes Marcell az 1920-as évek elején érkezett Párizsba, s éppen a világkiállítás évében, 1925-ben jelentette meg 12 lapból álló litografált albumát. A kiállítás elsőként mutatja be teljes egészében a korszak magyar művészetének ezt az egyedülálló, már a korban óriási sikert arató sorozatát. Vértes Marcell műveit jól kiegészítik a két másik művész, Vaszary János és Vadász Miklós párizsi munkái. Ezáltal három különböző, azonban inspirációjukban azonos alkotó nézőpontjából ismerhetjük meg az 1920-as évek párizsi éjszakáinak hangulatát. A kiállítást a korabeli hangulatot még inkább érzékeltető filmhíradórészletek, zene és a húszas évek egyik zseniális újdonsága, a Mikiphone zenelejátszó illusztrálja.
hirdetés

Magyar Nemzeti Galéria
08. 28-ig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor