Interjú
Életre szóló döntések
2022-10. szám / Filip Gabriella
Nem is kezdhette volna jobban az idei évadát a Nemzeti Színház, mint hogy ebben a rendkívül terhelt időszakban egy egyszerre szívmelengető és szívszorító, nagyon emberi történetet visznek színpadra – Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című posztromantikus játékát, Rátóti Zoltán
rendezésében. A főszerepet pedig a két nagyszerű színész, Udvaros Dorottya és Blaskó Péter játssza. A két színművész számtalanszor lépett már színpadra házaspárként. A meglehetősen változatos, de mindig jól működő kapcsolatuk titka a közös szerelem: a teljes odaadást igénylő színészi hivatás. Vajon meg lehet-e állítani az időt? Létezik-e kortalan szerelem? Ezekről is beszélgettünk Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel.
A színházi visszaemlékezésekben fennmaradt történet szerint Hubay Miklós megkérdezte Tolnay Kláritól, hogy milyen szerepet szeretne játszani. Ezután írta  meg az Ők tudják, mi a szerelem című drámát, benne Estella szerepét kimondottan a művésznőnek szánta. Mit szólna ahhoz, ha Önnél is jelentkezne valaki ilyen ajánlattal?
U. D.: Velem már történt hasonló eset. Évekkel ezelőtt, amikor még a Bárka Színház tagja voltam, Tasnádi István, akkor még pályakezdőnek számító, de már ismert, nagyon tehetséges író kérdezte meg tőlem, hogy ki az a mitológiai hős, akit szívesen eljátszanék. Akkor úgy éreztem, Phaedra lenne az. Meg is született a darab, és a Krétakör Színházzal, Schilling Árpád rendezővel 2005 nyarán a Salzburgi Ünnepi Játékok keretében volt az ősbemutató. A másik ilyen személyesebb szerepem volt Bartis Attila A nyugalom című regényéből készült Anyám, Kleopátra című tragédiában Weér Rebeka, a hajdani színésznő. Itt a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezte az előadást. Az író akkori nyilatkozataiból kiderült, hogy – bár nem ismertük egymást – már a regényíráskor eszébe jutottam, és amikor elkezdte ennek felhasználásával megírni belőle a drámát, már eleve úgy gondolta, hogy én fogom játszani ezt az egykor ünnepelt színésznőt. Ez így is történt. Ezután a Nyugalom címmel készült filmben is az enyém lett ez a szerep. Az mindenképpen megtisztelő, hogy Tolnay Klári után én is megkaptam Estella szerepét, bár azt az előadást nem láttam sem a színházban, sem a televízióban. Ez valahogy kimaradt.
Pedig biztosan lesznek, akik majd összehasonlítják ezt az előadást a korábban látottal, a mai színészeket az ősbemutató szereplőivel! Ez nem zavarja?
U. D.: Miért zavarna?! Biztos vannak olyanok, akik látták az egykori előadást Tolnay Klárival, Sinkovits Imrével, és most majd megnézik velünk is. Ez nagyon jó. Pályám során volt már néhány vagy inkább jó néhány olyan szerepem, amit mások is játszottak előttem. Komoly baj lenne, ha zavarna, hogy ezt vagy azt a szerepet már más színész, ebben az esetben olyan kiváló művész is megkapta, mint Tolnay Klári. A nagy klasszikus drámák hősei sem örökre ugyanazok a színészek maradnak. Eddig is voltak, ezután is lesznek Rómeók és Júliák, Ádámok és Évák, Estellák és Hektorok…
A Színházi adattár Udvaros Dorottya és Blaskó Péter 16 közös bemutatóját tartja számon. Ezek között bőven van házasság is!
U. D.: Régi történet ez! A Katona József Színház volt az első közös munkahelyünk. A színpadi házasságaink is ott kezdődtek. A Katharina Blum elvesztett tisztessége című darab ősbemutatóján Péter volt doktor Blorna, én pedig a felesége, Trude. Majd Az új lakásban, a Goldoni-vígjátékban is férj és feleség voltunk. Amikor 2002-ben – kisebb-nagyobb kerülők után – mindketten a mostani Nemzeti Színházba kerültünk, mondtam is neki, nem sikerült elválnunk. Nem tudunk egymástól szabadulni! Itt aztán jöttek sorra az újabb közös munkák. Mindjárt az első vagy inkább következő házasságunkat is jelentette a Csiky Gergely-darab, a Buborékok. Abban Péter volt Solmay Ignác földbirtokos, én pedig Szidónia, a felesége. Hogy egy közelebbi példát is mondjak: még most is repertoáron van itt a Nemzetiben a Házasság Palermóban című Goldoni-darab, abban is házaspár vagyunk. | hirdetés
 |
|
A Hubay-drámában az idős Berlioz azt mondja Estellának: „nincs nagyobb keserűség annál, mintha öregen látjuk, hol rontottuk el az életünket”. Ennek kapcsán biztos elgondolkodott azon, mit kellett volna másképpen csinálniuk.
U. D.: Erre Estella azt mondja: „Mért nem akar meghagyni engem abban a szent tudatlanságban, hogy az életem úgy volt jó, ahogy volt. És legyen áldott érte az Úr neve.”
Semmit sem csinálna másképpen?
U. D.: Az ember folyamatos döntéshelyzetben van. Azt soha nem tudhatjuk, mi lenne a folytatás, ha adott esetben másképpen döntünk. Nem biztos, hogy mindig jól választottam a különböző lehetőségek közül, de mindig átgondoltam, hogy az adott körülmények között mi lenne a leghelyesebb lépés.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
