Interjú „Rengeteg a zenés előadás, amit nagyok élvezek” 2022-10. szám / Nagy Klaudia
A felvidéki Párkányban született, középiskolás éveit a komáromi Selye János Gimnáziumban töltötte. 2015-ben felvételt nyert a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színművész szakára Cserhalmi György osztályába. 2020-ban a Pesti Magyar Színházhoz szerződött, ahol olyan előadásokban játszik, mint A kincses sziget, A muzsika hangja és a Valahol Európában. November 5-én és 6-án a Madagaszkár című zenés kalandtúrát mutatják be, amelyben Alexet, az oroszlánt alakítja. A musical a 2005-ös, nagy sikerű animációs film színpadi változata sok-sok dallal és különleges látványvilággal megfűszerezve. Szurcsík Ádám színművésszel, az M2 Petőfi TV műsorvezetőjével egyetemi éveiről, legújabb szerepéről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Cserhalmi György volt az osztályfőnököd az egyetemen. Mi a legfontosabb, amit tanultál tőle?
Sz. Á.: Számomra a legtanulságosabb, hogy Cserhalmi György a szakma praktikus részét tanította meg nekünk, amit tényleg hasznosítani tudunk, például hogyan tudunk játszani a hangszínünkkel, hogyan tudunk bánni a testünkkel. Azt mondta, az már a saját feladatunk, hogy lélekkel ezt hogyan töltjük meg, a személyiségünkből mi mindent rakunk még bele. Hangsúlyozta, ne az legyen a cél, hogy belehaljunk a szakmánkba, hanem fontos a család, a magánélet. Ha egy hosszú próbafolyamat végén bemutattuk a vizsgánkat, gyakran egy egyhetes szünettel lepett meg minket, hogy haza tudjunk menni a családunkhoz, legyünk a szeretteinkkel, ne arról szóljon az öt év egyetem, hogy be vagyunk zárva a próbaterembe. Sokszor tapasztaltam más osztálynál, hogy megszűntek a baráti kapcsolataik, nehezen tudtak együtt lenni a szüleikkel, nagyszüleikkel. A tanár úr fontosnak tartotta, hogy a színészet miatt ne menjen tönkre a magánéletünk, ügyelt arra, hogy egészséges emberek maradjunk lelkileg és fizikailag is.
Hogyan sodort az élet a Pesti Magyar Színházhoz?
Sz. Á.: Negyedév végén még nem volt gyakorlati helyünk, ekkor Cserhalmi György és Vidnyánszky Attila, a Kaposvári Egyetem akkori rektorhelyettese, felvették a kapcsolatot Zalán Jánossal, a Pesti Magyar Színház igazgatójával, és megérdeklődték, mehet-e oda gyakorlatra az osztály. Igent mondott, így az ötödévünket már ott tölthettük nyolcan, ami nagyon jó volt, mert együtt maradhattunk. Nagyon ritka, hogy nyolc ember egy osztályból egy adott helyre kerül, Zalán János végül mind a nyolcunkat le is szerződtette. Mostanra már csak hárman maradtunk.
Mindig is érdekelt a zenés színház, az éneklés?
Sz. Á.: Amikor jelentkeztem az egyetemre, akkor még annyira nem, csak később fedeztem fel magamban, hogy az ének része kifejezetten jól megy, ezért elkezdtem erősíteni. Annyira megszerettem a zenés produkciókat, hogy mostanában már kifejezetten hiányérzetem van, ha olyan darabban játszom, amiben nem kell énekelnem. Ezért is szeretek nagyon a Pesti Magyar Színházban lenni, mert rengeteg a zenés előadás, amit nagyok élvezek. Nem úgy készültem, hogy ezen a vonalon mozogjak, de véletlenül így alakult.
A színház egyik hatalmas sikere Dennis Martin, Christoph Jilo és Wolfgang Adenberg musicalje, A kincses sziget, amelyben Bones szerepét alakítod. Hogyan jellemeznéd az előadást?
Sz. Á.: Engem A Karib-tenger kalózaira emlékeztet leginkább, ráadásul Jack Sparrow figurájából is sokat tudtam meríteni. Igyekeztem, hogy Bones minél színesebb karakter legyen, úgyhogy próbáltam inkább elrajzolni, egy szélsőséges, izgalmas karaktert megmutatni. A történet Robert Louis Stevenson életét meséli el, miközben írja a regényt, váltakoznak az idősíkok: hol az író élete van a színen, hol pedig A kincses sziget története. Kovács Yvette Alida volt az előadás díszlet- és jelmeztervezője, és olyan látványt álmodott meg, mintha egy mesekönyvet lapozgatnánk, amikor új oldal jön, új háttér elevenedik meg. Egy lebilincselő, kalandos kalóztörténet, ami minden korosztálynak szól. | hirdetés
|
|
A Madagaszkár című musicalben Alex, az oroszlán bőrébe bújsz. Mi a legnagyobb kihívás ebben a zenés kalandtúrában?
Sz. Á.: Két órán keresztül pörög az előadás, amit bírni kell szuflával, ilyen tempós darabban még nem is játszottam. A jelmezem is különleges, a sörényem kétszer akkorává varázsol, ezért meg kellett tanulnom, hogy ekkora testben hogyan férek el a térben. A csoportos koreográfiákban néha megvan az a könnyítés, hogyha szólót énekelek, akkor a táncban egyszerűbb lépéseket kapok, de még így is izzasztó tud lenni. Melmant, a zsiráfot játszó színészeknek, Kosznovszky Marcinak és Kocsis Gábornak sincs könnyű feladatuk, hisz a zsiráf hosszú nyakát folyamatosan tartani kell, végig két bottal irányítják a fejét, így a bemutatóig nagy eséllyel fognak komoly bicepszet növeszteni. A bábozás egyébként is egy teljesen más műfaj, ebben Kosznovszky Marcinak van nagyobb rutinja, ő segített Gábornak is, hogyan érdemes bánni ezzel a hosszú szerkezettel. Nekik még ezt is külön ki kellett gyakorolniuk.
Milyen a közös munka Gémes Antos rendezővel, aki régóta a Magyar Színház oszlopos tagja?
Sz. Á.: Imádok vele dolgozni, mert lazaság jellemzi Antos minden megszólalását. Feszültség sosincs a próbákon, sőt, még az instrukciókat is egy-egy poénnal fűszerezi meg, amitől remek a hangulat. Az egész társulat ismeri őt, ő is jól ismeri a színészeket, pontosan tudja, kit milyen irányba kell terelni, ráadásul a csapat rendkívül összeszokott, így gördülékenyebb a próbafolyamat is.
Hogyan látod magad 10 év múlva? Elsődleges marad a színház, vagy a műsorvezetés kap majd nagyobb hangsúlyt?
Sz. Á.: Nagyon szeretném, ha addigra boldog édesapa lennék, ez talán a legfontosabb. Remélem, hogy továbbra is a Pesti Magyar Színházban fogok játszani, és az idő múlásával is megtalálnak majd az izgalmas szerepek. Bízom benne, hogy így alakul, mert nagyon jól érzem magam itt, a tévézés pedig remélhetőleg még sokáig meg tud maradni az életemben. Ha a csatornától jönne egy más jellegű felkérés vagy egy új műsor, örömmel kipróbálnám magam abban is. Most az a lényeg, hogy jól érzem magam, és ez az időszak tartson ki minél tovább.
|
vissza |
|
| |