Közérzet
Mindennek van értelme
2022-11. szám / Fáy Miklós
Kicsiben én is átéltem valami hasonlót: gyerekkoromban éveken át néztem a falon egy döglött galambot. Szegény a hátán feküdt, a szárnya szánalmas szétnyílt alatta, szomorú kép a szomorú világban. Aztán egy nap megvilágosodtam: a kép fordítva van fölakasztva! Nem döglött a madár, hanem nagyon is él, a szárnya kitárva, repül, a határ a magas égbolt. Kinevettem a szüleimet, akik jó arcot vágtak a dologhoz, aztán együtt örültünk, hogy egy létra segítségével a sokéves bánatot derűs szárnyalássá változtattuk.
Valami hasonló történt most a világban: Francesco Visalli olasz festő írt egy düsseldorfi múzeumnak, hogy erős meggyőződése szerint a falon látható Mondrian- kép fejjel lefelé van kiállítva. A kép maga természetesen nem galambot ábrázol, akkor nem kellett volna hetvenöt év hozzá, hogy valakinek feltűnjön az anomália, hanem a művész szigetelőszalagokból húzott csíkokat a vászonra. Ennek alapján persze viszonylag nehéz megmondani, merre van a kép alja és teteje, de Francesco Visallinak érvei is voltak: talált egy fényképet Mondrian műterméről, amelyen a kép egy karosszékben van, de megfordítva, mint ahogy most a falon látható. Továbbá a szigetelőszalag-csíkokat az emberek általában fentről lefelé haladva ragasztják föl, Mondrian képén azonban néha a szigetelőszalag nem ér végig a vásznon, de az aljánál még mindegyik eléri a kép szélét. Feltehető, hogy Mondrian is fentről ragasztotta a csíkokat, és akkor tényleg úgy képzelte, hogy a kép jelenlegi alja a teteje. A düsseldorfi galéria elolvasta az Olaszországból jött levelet, fontolóra vette a bizonyítékokat, és arra jutott, hogy nagy valószínűséggel Visallinak igaza van. A folytatás nyilván az, hogy jönnek a fizikai dolgozók, és egyetlen mozdulattal a képet a helyes irányba fordítják. Kicsit hülyét csináltunk magunkból, de már elmúlt. | hirdetés
 |
|
Hát nem. Ezer érvet hoztak föl arra, hogy miért nem szabad megfordítani a képet. Egyrészt a ragasztószalag mára annyira elöregedett, hogy le is eshet, ha sokat mozgatják a képet. Másrészt a régi fénykép sem százszázalékos bizonyíték, hiszen Mondrian halála után készült. Harmadrészt ki tudja, mi volna a művész akarata, ha tudomást szerzett volna arról, hogy a képe így élte életét és utóéletét, talán ő is ragaszkodna ehhez a megoldáshoz. Negyed-, ötöd- és hatodrészt is vannak érvek, de nem érdemes sorolni. Lényeg az, hogy a festménynek így most története van, talán jönnek, akik kifejezetten a fejre állított képért mennek el a galériába, el akarják majd dönteni, hogy így jobb-e vagy megfordítva. Parázs vitákat lehet majd folytatni arról, hogy a fejen állva töltött hetvenöt év vajon megváltoztatta-e a kép jelentését, fontosságát, az életműben betöltött szerepét. Tanulmányokat lehet írni arról, hogy Mondrian maga hogyan viszonyult volna műve fejtetőre állításához, vajon örülne, hogy a kép így is értelmes, vagy azt érezné, hogy gondatlan emberek meggyalázták a munkáját. Vagy azt mondaná, hogy őrültek vagyunk mindanynyian, de ragaszkodunk hozzá, hogy őrültségünkben legyen rendszer.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
