Interjú
„Rengeteg ember saját jellemének a rabja”
2022-11. szám / Nagy Klaudia
Csurka István 1967-ben írta Deficit című darabaját, amelynek ősbemutatóját 1979-ben tartották a Vígszínházban Horvai István rendezésében. Az előadás egykori szereplője, Szilágyi Tibor újra megrendezte a Zentai Magyar Kamaraszínházban a nagy sikerű darabot, amely középpontjában
két értelmiségi házaspár áll, akik 1956 után vidékre költöznek abban a reményben, hogy ott majd nyugalmasabb élet vár rájuk. A nyugalom azonban fájdalmas unalommá és bénultsággá alakul. Ekkor pattan ki X fejéből az ötlet, hogy barátjával, Z-vel cseréljenek feleséget egy éjszakára. Innentől olyan érzések törnek fel a párokból, amelyekre ők sem számítottak. A produkciót december 5-én a Pesti Vigadóban láthatja a hazai közönség a Szó • Szín • Játék programsorozat keretében. Verebes Judittal, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház színművészével a budapesti vendégjáték kapcsán beszélgettünk.
Szilágyi Tibor rendezésében mutatták be az előadást 2019-ben, aki a Vígszínház előadásában annak idején X szerepét játszotta. Milyen volt a közös munka?
V. J.: Nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy vele dolgozhattunk, különösen azért, mert a Deficitet állítottuk színpadra, ami elmondása szerint pályafutásának egyik fontos állomása. A próbafolyamat jó hangulatban telt, több helyszínen is próbáltunk, Veszprémben, Budapesten a Nemzeti Színházban, a József Attila Színházban, és a főpróbahetet már Zentán töltöttük. Rengeteget mesélt nekünk a pályájáról, egy újfajta gondolkodásmódot ismerhettünk meg a színházzal kapcsolatban, ittuk minden szavát. Egy-egy részletet láttunk is a régi előadásból, de azt mondta, hogy csak akkor mutatja meg a teljes felvételt, amikor már sokat játszottunk belőle.
Amikor először elolvasta, mi fogta meg legjobban a műben?
V. J.: Többsíkú történet, első olvasásra nem teljesen egyértelmű, azért, mert a mi generációnknak egy kis utánajárást igényelt a darab történelmi, politikai háttere. Tibor rengeteget mesélt arról az időszakról, mert kellett egy háttértudás ahhoz, hogy színpadra tudjuk vinni. A darab érzelmi síkja, ami a két házaspár között történik, az előadás könnyebbik része. Elég szövevényes, ha megvizsgáljuk, melyik figurának mi a motivációja, miért alakulnak ki ezek a kis viszonyok. Minden szereplőnek megvan a saját tragédiája, ugyanúgy, ahogy egy csehovi drámában. Ez a többsíkúság ragadja meg az embert.
Hová vezet az, hogy a két férfi, X és Z elcsábítják egymás feleségét?
V. J.: A cselekmény mozgatórugója X. Görcsösen vágyik az izgalomra, van egy személyes harca, amit meg akar nyerni, ezért belerángatja a barátját, Z-t. X karizmatikus férfi, mindenkit az ujja köré csavar, addig-addig mesterkedik, amíg véghezvisz mindent, amit akar. Csak azzal nem számol, hogy ezzel tönkretesz embereket, például a feleségét. Érdekes párhuzam vonható a két házaspár között, mind a két párban van egy erősebb és egy gyengébb figura. X és Y között X a domináns, Z és W között pedig W. Valójában X és W, és Z és Y illenének össze, ami az intellektust és az energiát illeti. Végül kiderül, hogy Z és Y vágynak egymásra, hogy nekik egymásra lenne szükségük. Viszont ez a másik két emberrel nem történik meg, ezért X, aki az egészet provokálta, kikéri magának, és csúnyán megalázza a saját feleségét. | hirdetés
 |
|
Hogyan mutatná be Y-t, milyen jellem?
V. J.: Egy fiatal, szép nő, aki hozzáment egy markáns férfihez, X-hez. Látszólag a házaséletükkel minden rendben van, csak a végén eszmél rá, hogy milyen pozícióban is volt ebben a házasságban. Ott volt mint szükséges jó, és utólag jön rá, hogy neki teljesen másra van szüksége. Kiáll saját magáért, és kimondja, hogy megszeretett valakit, és rájött, milyen férfira vágyik. Az elején azért megy bele ebbe a játszmába, azért is csábítja el Z-t, mert X megkéri rá. Majd rájön, hogy nemcsak feltétlenül az ő kedvéért tette, hanem saját magáért is. Az ő drámája az, hogy amikor ki tudna ebből lépni, amikor érvényesíteni tudná az akaratát, akkor megalázzák. Összetörik, és ugyanabban a szituációban, ugyanúgy X mellett marad, nem fog megváltozni az élete. Rájött, hogy mivel változtathatná meg, hogy mire lenne szüksége, egyszer az életében kikelt magából mint nő, de nem ért el vele semmit.
Miért nem tud egyik szereplő sem változtatni a helyzetén?
V. J.: Mindegyiknek megvan a saját maga kis pokla. Unalmas, langymeleg életet élnek, amiből elegük is van, X ezért provokálja ki, hogy cseréljenek párt. Z és Y között pedig ügyes párhuzamot lehet vonni, mert a házasságában Z az alárendelt, talán alárendeltebb, mint Y, mert Z-t a felesége „megcsinálta magának”. Alakítható figurák és jellemek, lehet, hogy kinyílik a szemük egy pillanatra, és lehet, hogy egyik pillanatban a sarkukra állnak, de végül a jellemük fogságában maradnak.
A két házaspár egy jobb élet reményében utazott vidékre, az életük mégis kiüresedett, álmaik szertefoszlottak. Bár nem lehet abszolút párhuzamot vonni a 60-as, 70-es évekkel, mégis bizonyos problémák összecsengenek a jelenkorral.
V. J.: A mai világban komoly jelenség, hogy rengetegen hagyják ott az otthonukat, elégedetlenek az anyagi helyzetükkel, mindenki megy szerencsét próbálni, legalábbis mi ezt tapasztaltaljuk itt Szerbiában, de gondolom, Magyarországon is mindenki keresi a boldogságot országon kívül, országon belül, mindenki változásra vágyik. Zavarba ejtően sok a lehetőség, és ettől nagyon sokan idegessé válnak. Rengeteg ember saját jellemének a rabja. Megvan a szándék, az elképzelés, lépni kell, de mindig valamibe beleütköznek, és ez visszatartja őket. A darab természetesen szélsőségekre épít, de így jobban lehet érzékeltetni a problémákat. Ha valaki elgondolkozik, és ráismer önmagára vagy a saját problémáira, akkor már elérte a célját az előadás.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
