Interjú
„Egy életszemléletet szeretnék képviselni az építészetemmel”
2022-11. szám / Nagy Klaudia
1986-ban fejezte be tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen Makovecz Imre tanítványaként, akivel folyamatos szakmai kapcsolatban maradt a mester haláláig. Épületeit az organikus építészet jegyében fogant, összetéveszthetetlen, egyedi stílus, látásmód jellemzi. A 2020-as dubai
világkiállításra tervezett pavilonját az egyik legjelentősebb munkájaként tartják számon mind a látogatók, mind a szakma körében is, az újságírók az expó 15 legizgalmasabb látnivalói közé sorolták. Mindemellett családi házakat is tervez, több városban és településen főépítészként is tevékenykedik, élhető terek kialakítására törekszik. Idén október 12-én a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját vehette át. A Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagjaként is ismert Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építészt, művészeti szakírót, az MMA rendes tagját fenntarthatóságról, az építészet átalakulásáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.
2022-ben rangosabbnál rangosabb elismerésekben részesült: Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetés, Csenger város díszpolgárává választották, majd kitüntették a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával, valamint Főépítészi Életműdíjat is kapott. Mit jelentenek az ön számára ezek az elismerések?
Cs. L.: Meghatónak tartom, hogy ilyen díjakat kapok. Minden elismerés arra ösztönöz, hogy még jobb és az eddigiek szellemében hosszú távon is használható épületeket tervezzek.
A dubai világkiállításra tervezett faszerkezetes épületéhez egyáltalán nem használtak fel vizet. Mekkora kihívás fenntarthatóvá tervezni egy épületet?
Cs. L.: Fokozottan törekszem erre: minden munkám során figyelembe veszem a fenntarthatóságot, komoly hangsúlyt kap a klímavédelem. Időtálló épületekben gondolkodom, amelyek egyben klímaállók is. Nem tervezek olyan házakat, melyekhez az építési anyagokat ötven kilométernél messzebbről kell beszerezni – például az Alföldre vályogból, földből és cserépből célszerű házat építeni, nem perui palából. A lapostetős, mediterrán épületek anyagait 400-500 kilométer távolságból hozzák be, a műanyag nyílászáró pedig egy enyhén szólva nem megfelelő megoldás. A hazai asztalost, a fából készülő nyílászárókat támogató helyi cégeket preferáljuk inkább! Egy életszemléletet szeretnék képviselni az építészetemmel, ami egyáltalán nem egyszerű.
Melyik munkájára a legbüszkébb?
Cs. L.: A csengeri Makovecz Imre Általános Iskolára, a dubai pavilonra és a bonyhádi városházára, valamint az óbudai Waldorf-iskola bővítésére. Rengeteg megvalósult családi házamat is említhetném, mely épülettípusra az utóbbi időben egyre kevesebb megrendelés érkezik.
Mi ennek az oka?
Cs. L.: A mai kor családi házainak többségében az lett a legfontosabb szempont, hogy hol helyezkedik el a lapostévé, és hogy a fürdőszoba mérete lehetőleg nagyobb legyen, mint egy átlagos nappalié. Ezért nem is keresnek meg, mert véleményem szerint egy házban könyvespolcnak, székeknek, asztaloknak kell lenni elsősorban, és nem tévékészülékeknek. Egyre kevesebben vállalnak gyereket, inkább háziállatot tartanak – megváltozott a fiatalok életstílusa, ezt pedig nehezen tudom kezelni, elfogadni. A jelenlegi életmódunk negatív irányban hat az építészetre. Azt látom, hogy a modernkori trend azt kívánja, hogy üres, tiszta tereket tervezzek, melyekben számomra nincs lélek. Ha viszont kellő hangsúlyt fektetünk a fiatal generáció nevelésére, megváltozhat ez a helyzet. | hirdetés
 |
|
Mire kell nevelni a fiatalokat?
Cs. L.: Tanítok iskolákban, ahol olyan embereknek tartok előadást, akik nem építésznek készülnek, de az épített környezet kiemelten fontos számukra. Elmagyarázom nekik, hogy milyen a lakható, élhető tér: amikor például a belmagasság nem két és fél méter, mint egy panelben, hanem három, ahová már egy karácsonyfát is megfelelőképp el tudok helyezni. Meg kell értetni az emberekkel, hogy mitől jó egy tornácos parasztház élhető tere. Makovecz Imre arra nevelt, hogy olyan tereket hozzunk létre, ahol felemelkedve, kiegyenesedve, emberként tudunk közlekedni, és nem szükséges „összehúzni” magunkat, mint egy alacsony belmagasságú helyiségekkel teli épületben.
Amikor hozzáfog egy épület megtervezéséhez, egyből rajzolni kezd, pedig sokan már a munkának ezt a szakaszát is digitálisan végzik.
Cs. L.: Én egy „skiccpauszos” építész vagyok. Mindennap kézzel rajzolok, ezért a rajztudásom az elmúlt évtizedekben változatlan maradt. Ugyanis elfelejtjük idővel azt, amit nem használunk. Egész más dolog, ha valóban lerajzolok valamit, mintha csak a számítógépen végzem el ugyanazt a műveletet. Pályakezdőként akár ötven telefonszámot is megjegyeztem, melyeket már nem tudok felidézni a mobiltelefon használata óta. A számítógép és minden virtuális technológia az egyszerűbb ellenállás felé visz el. Ha most leülök az asztalhoz és rajzolok, az kellő szinten hat a szakmai fejlődésemre.
Jelenleg milyen tervei várnak megvalósulásra?
Cs. L.: Kőrösi Csoma Sándor archívumot és múzeumot tervezek Kovásznára. Lassan a végére érünk. Budapesten a Columbus utcában a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium átépítése zajlik, illetve Szegeden és Sitkén a tervek között szerepel egy-egy Waldorf-iskola bővítése is. Nincs időm a pihenésre, van munkám bőven.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
