Február 23-tól digitálisan restaurált formában rövid időre visszatér a mozikba András Ferenc kultikussá vált bűnügyi filmje, a Dögkeselyű.
A taxisofőrt két idős hölgyutasa meglopja. Az elvált, adósságban úszó férfi hiába fordul a rendőrséghez, nem hisznek neki. Tehetetlen dühében maga kezd nyomozásba, és hamarosan meg is találja a profi tolvajokat. Mivel törvényes úton hiába remél igazságot, egyszemélyes hadjáratot indít, egyre profibbá váló módszerekkel. András Ferenc új alapokra helyezte a magyar bűnügyi filmet, hatása szinte minden azóta készült krimiben tetten érhető.
András Ferenc 1982-ben bemutatott, Munkácsi Miklós Kihívás című regénye alapján, Cserhalmi György főszereplésével készült alkotása olyan korban és (kultúrpolitikai) közegben készült, melyben komolyan vehető, „igazi”, hiteles bűnügyi filmek nem készül(het)tek. Ennek az a kultúrpolitikai paradigma a magyarázata, mely szerint „a szocializmus világában nincs jelen a bűn: a bűnelkövető külföldről érkezik, az ellenséges kapitalista világ ügynöke vagy 1956-os magyar disszidens. Másrészt a szocializmus világában nincs jelen a magánnyomozó: a bűnüldözés feladatát szervezett és kollektív formában állami testület látja el.”
Ezzel szemben a Dögkeselyű alaphelyzete éppen az, hogy a rendőrség nem látja el a feladatát, s emiatt veszi fel főhőse az igazságosztó szerepét. Emellett a film történetében a bűn nem külföldről érkezik, hanem úgy van bemutatva, mint ami szerves része a társadalomnak. „A nyolcvanas évek Budapestjén – így szól az állítás mozgóképnyelven – a kicsi és nagy törvénysértés, a vagány stiklik és a halálos szélhámosságok most már egyszerűen őshonosak.” A filmben továbbá a hiteles környezetrajz dokumentáris elbeszélői hitelességgel párosul, mely „súlyt és mélységet ad neki”. Mindemellett a film legnagyobb erénye, hogy „feszült és izgalmas”, úgy van vágva és fényképezve, dialógusai olyan feszesek, mintha Hollywoodban készült volna. |
vissza
vissza a lap tetejére
