Interjú
„Azt érzem, hogy most a helyemen vagyok”
2023-06. szám / Boros Norina
Egy társulat életében nagy változás, amikor egy új színművészt szerződtet a színház. Van, hogy több időt tölt az ember a kollégáival, mint a saját családjával, mert akadnak olyan időszakok egy új darab próbafolyamata alatt, amikor reggeltől estig együtt dolgozunk. Bevallom őszintén, az
elmúlt egy évben Horváth Csenge a várakozásokat felülmúlta. Csapatszellemével, fiatal lendületével és emberfeletti munkabírásával bizonyított. Hívhatnám a beugrások mesterének, mert öt nap alatt három előadásba ugrott be, és vett át főbb szerepeket. Ő maga is azt mondta, hogy úgy érzi, a helyén van. Csenge most huszonnyolc éves, a kollégám. Kiderült, hogy sok mindenben hasonlítunk, például hogy egyikünknek sem volt terve.
H. Cs.: A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után nem voltak konkrét terveim. Szívesen mentem vidékre, Komáromban a Jókai Színházban voltam gyakorlaton, két évet töltöttem a Veszprémi Petőfi Színházban. Játszottam Budaörsön, Szentendrén, mentem mindenfelé. Ami vidéken jó, hogy sokféle műfaj van, sokat lehet fejlődni. Itt a József Attila Színházban is úgy érzem, hogy pontosan ez történik velem. Engem az tölt fel, hogy egyik nap drámát játszom, a másik nap vígjátékot. Casting útján kerültem a színházba. Először a Szibériai csárdás válogatására, a Csárdáskirálynő szerepére érkeztem, amire végül nem engem választottak. A következő évben visszahívtak, és részt vettem egy újabb castingon, aminek a vége az lett, hogy társulati tag lettem a József Attila Színházban.
Azt gondolom, ez lehet a sors iróniája. Többek között most pont azt a szerepet kellett átvenned, amire anno nem választottak ki. Beszélgettem Hargitai Ivánnal, a színház művészeti vezetőjével, aki meggyőzött, hogy határozottan úgy emlékszik, a végső kiválasztásban is benne voltál, de egyeztetési problémák merültek fel.
H. Cs.: Több összetevője volt, például szerintem nagyon fiatal voltam ehhez a szerephez, és tényleg akkoriban lehetett egyeztetési probléma is. Mindenesetre ez az elengedés nagyon érdekes, mert ezt a szerepet el is engedtem. és egyszer csak bedurrant az életembe megint.
Mondanám, hogy megöregedtél, de valójában szó sincs erről. Kulcsár Viktória színművésznő gyermeket vár, így négy darabba ugrottál be egyik napról a másikra.
H. Cs.: Egy év telt el, és visszatérve a Szibériai csárdásra, a premierre is eljöttem. Kíváncsi voltam, hogy milyen lett. Nagyon tetszett, színvonalas előadás, jó volt nézni, szerintem mindenkinek egyszer legalább látni kell.
Milyen most az előadás, hogy már te alakítod a Csárdáskirálynőt?
H. Cs.: Dolgozom még rajta folyamatosan. Nagyon élvezem. A második felvonásban, mikor lehetőségem van, a takarásban ülök, és nézem a fiúk jeleneteit. Mindig úgy szórakozom rajtuk, mintha először látnám őket. Nagyon örülök, hogy most ezt a szép, izgalmas, rendkívül sok lehetőséget tartalmazó női szerepet játszhatom, és a csapat tagja vagyok.
Milyen szerepekbe kellett még beugranod?
H. Cs.: Rendkívül nehéz hetem volt izgalmas kihívásokkal, mert három szerepet öt napon belül kellett átvennem. Hétfőn tudtam meg, szerdán volt az első, pénteken a második, vasárnap pedig a harmadik beugrásom. Az volt számomra a megható, hogy ilyen bizalmat kaptam, és rám bízták ezeket a feladatokat. Nagy löketet adott, hogy alkalmasnak találtak arra, hogy ilyen rövid időn belül ennyi nagy szerepet átvegyek. Némi könnyebbséget jelentett, hogy a Made in Hungáriában és a Macskafogóban eleve játszottam, így azoknak a szerkezetét már jobban ismertem. | hirdetés
 |
|
Oké, hogy benne vagy a darabban, de más jelenetekben. Például a Made in Hungáriában Duci Juciból Vera lettél. Melyiket szereted most jobban?
H. Cs.: Mind a kettőt másért szeretem. Duci Juci egy élénk, táncos karakter, abban lehetett sokat bolondozni, és Kónya Merlin Renátával ez nagyon összehozott minket. A Verában egészen más attitűd kell, inkább a prózai jeleneteken van a hangsúly. Mindkettőt van miért szeretni. Nagyon várom a Mézesvölgyi Nyarat, ahol július 9-én a Made in Hungáriát láthatja a közönség. Kíváncsi vagyok, milyen hangulata lesz az előadásnak szabadtéren, ennyi ember előtt.
Őszintén mondom, hogy le a kalappal előtted. Emlékszem, azon a héten másról sem szólt a social media aktivitásunk, mint a beugrásaidról. A napokban próbált nálunk Károlyi Krisztián (aki a Made in Hungária előadásban Tripolisz szerepében lesz látható), úgy fogalmazott, hogy sokkal jobban szeret beugrani egy darabba, mint az elejétől próbálni. Te hogy vagy ezzel?
H. Cs.: Más a kettő. A színész fő feladata a szerepalkotás. A próbaidőn kívüli otthoni felkészüléstől kezdve a partnerekkel való közös játékon át a rendező vezetésével együtt dolgozzuk ki a karaktereket. Ez egy hosszú folyamat, amit megkerülni nem lehet, és nem is érdemes, ez az egyik legszebb része a mesterségünknek, a keresés. A beugrás inkább egyfajta reprodukció, és olyan fajta adrenalin, ami egészen más dolgokat szed elő az emberből. Azt azért el kell mondanom, hogy nagyon sok segítséget kaptam, a rendezőasszisztensektől kezdve a műszakon, öltöztetőkön át, és még sorolhatnám, no meg persze Törőcsik Eszter súgótól, ha ők nincsenek, nem tudtam volna megcsinálni. Annyit segített mindenki, hogy azt gondolom, valójában ez egy közös siker.
A következő évadban milyen új szerepek várnak rád?
H. Cs.: Két nagyon különböző feladat. A Naftalinban fogom játszani Patkány Etust és a Vértestvérekben, amit már most is próbálunk, Lindát.
Hogy látod magad tíz év múlva, Horváth Csenge színművész hol lesz?
H. Cs.: Remélem, hogy itt leszek a József Attila Színházban egy olyan építő közegben, ami most van. Tudod, te és én is „tervtelenek” vagyunk. A jelenben hiszek, és abban, hogy rugalmasnak kell lenni. Azt érzem, hogy most a helyemen vagyok.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
