Interjú
Kavicsok a víztükörre
2023-08. szám / Tompos Vince
„Sokfelé elágazhatott volna a pályám – egykor festőművész és komolyzenész is szerettem volna lenni, végül az írásban találtam meg azt, amiben teljesen mást tudok alkotni mint…” – vallja (és harapja el váratlanul) Zalán Tibor József Attila-díjas író, költő, drámaíró. A Békéscsabai Jókai
Színház dramaturgjával tervezett új bemutatójáról, válogatott hangjátékait összegyűjtő kötetéről és az általa kitalált felezőszonettekről is beszélgettünk.
Idén májusban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagjává választották. Mit gondol, hogyan tud hozzájárulni a magyar művészeti élethez új, akadémikusi minőségében?
Z. T.: Előbb. Mindenki csodálkozik, hogy beléptem az MMA-ba, tudvalevőleg nem vagyok egyik írószövetség tagja sem. Számomra nem létezik semmilyen politikai ügy egy akadémia létezhetőségében. Viszonylag egyszerű a válaszom tehát: az MMA háromszor hívott, és mivel negyedszerre is jelezték, hogy igényt tartanak rám, beléptem. A másik akadémia nem hívott egyszer sem; ha előbb hívnak, vagy ők is hívnak, oda is belépek. De válaszolok a kérdésére. Nem hiszem, hogy akadémikusi minőségemben bármilyen hasznot tudnék hajtani a társadalom számára – legalábbis nem többet, mint eddig. Természetesen minden rám bízott feladatot elvállalok, és megnyugtató a tudat, hogy van egy intézmény, amelynek a segítségére és bizalmára mostantól számíthatok; és nincs benne feltételekhez szabva a részvételem.
Júniusban Reménytelenek címmel jelent meg a válogatott hangjátékait összegyűjtő kötete a Fekete Sas Kiadó gondozásában. A kötet több szempontból is kuriózum, hiszen ebben a műfajban nem sűrűn jelenik meg irodalom a könyvesboltok polcain.
Z. T.: Így igaz. Talán nem okozok meglepetést azzal a kijelentéssel, hogy a hangjátékkötetek megjelentetése nem feltétlenül divatos területe a könyvkiadásnak, hiszen drámaköteteteket sem nagyon olvasnak az emberek, nem hogy hangjátékot. Szerettem volna valami megfoghatót adni azoknak, akiknek még jelent valamit a rádiózás e műfaji formája. A nyolcvanas évek elején nagy szerencsém volt, hogy Katona Imre József rádiós szerkesztő rám talált. Abban az időben még csak verseim jelentek meg, de ő kitartóan biztatott arra, hogy írjak hangjátékot is. Ennek köszönhetően megtanultam úgy dialógust írni, hogy nem állnak rendelkezésemre azok az eszközök, amelyek egy drámaírót segíthetnek a szöveg megképzésében. Annak idején elképzelhetetlenül tündöklő élet volt a rádióban, jelesen a Pagodában, az is nagy iskola volt. Az olvasópróbákon és a felvételeken találkozhattam a magyar művészvilág megkerülhetetlen szereplőivel; Sinkovits Imrétől Csákányi Lászlón át olyan színészekkel dolgozhattam együtt, akikkel egyébként nem találkoztam volna. A rádió tehát olyan agora volt, ahol a művészek szabadon találkozhattak egymással, és mindenféle skrupulus nélkül elmondhatták egymásnak a véleményüket. Másrészt azért is örömteli időszak volt, mert több külföldi országban megvásárolták a hangjátékaimat. | hirdetés
 |
|
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy évtizedek óta évente legalább egy színházi bemutatója biztosan van. Milyen premierre számíthat a közönség a következő évadban?
Z. T.: A Békéscsabai Jókai Színház számára Negédes négyes címmel írtam darabot. Elismerem, hogy a színlapra pillantva a nézőben még az a gyanú is felmerülhet, hogy egy habkönnyű vígjáték kerekedik ki a történetből, ám a címválasztásom szándékos provokáció. Ráadásul a darab alcíme: Play Neil Simon, ami egyértelműen a könnyedebb irodalomba sodorja a nevemet és az íróságomat. Mindebből már nem nehéz kitalálni, hogy az alapötlet Neil Simon Furcsa pár című művéből származik. Továbbgondoltam a történetet, és elmerengtem azon, hogy mi történhet olyankor, ha a „játék” komolyra fordul két (vagy négy) ember privát életében. A darab üzenete valami olyasmi, hogy mindennek ára van – nem lehet büntetlenül kihasználni, megúszni egymást. A remélt siker kovácsolói: Merő Béla rendező, Bartus Gyula, Tarsoly Krisztina, Földesi Ágnes és Czitor Attila színészek.
Jövőre nemcsak új színházi bemutatója lesz, hanem friss verseskötet megjelenésére is számíthatunk…
Z. T.: Az új verseskötetem a Kortárs Kiadónál jelenik meg. Kizárólag felezőszonettek lesznek benne – ez egy sajátos szonettforma, amit én találtam ki. Lényege, hogy a szonettnek csak a felét írom meg, a vers további folytatása pedig ennek a hét sornak az inverze. Tehát a nyolcadik a hetedik, a kilencedik a hatodik sor, és így tovább. (Mindez rímtelenségben történik meg.) A vers felépítését ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor nézed az arcod egy sima víztükörben, majd egy apró kavicsot beledobsz a vízbe. A kép alig változik, de már nem ugyanaz, mint volt; én is csupán apró változtatásokat eszközölök a vers második részében. Ezeknek az elmozdulásoknak köszönhetően azonban teljesen megváltozik az első versszaknak az értelmezhetősége, így az olvasó önkéntelenül is újra elolvassa az első hét sort, aztán a második hetet, és megint és megint újra. Tizennégy soron belül így többféle olvasatot hozok létre. Abban maradtam a Kortárs Kiadóval, hogy decemberben leadom a kéziratot, és az elfogadás után több felezőszonettet nem írok. Tehát már csak ezért is fontos lenne a könyvet jövőre megjelentetnem. Túlságosan ráállt az agyam erre a formára. El akarok mozdulni innen, szeretnék ismét szabadon gondolkodó szabadgondolkodó lenni…
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
