Már mindent megírtak – sóhajtja nem egy szerző, amikor rájön, hogy féltve őrzött novella-, regény- vagy színdarabötletét már valaki más megírta előtte. Persze, egyáltalán nem mindegy, hogy ki az a valaki más, ha Shakespeare volt az, akkor minden rendben van, jöhet a West Side
Story, de ha a Shakespeare alapján írt West Side Story szereplőinek sorsát szeretné valaki újragondolni, akkor az szinte reménytelen. Engedélyt kell kérni az alkotóktól, és a haszon bizonyos hányadát is át kell adni majd nekik. Erről szól a szerzői jogvédelem. Hiába mondjuk, hogy a nagy művészeti alkotások az emberiség közös tulajdonát képezik, hogy a Mona Lisa nem egyetlen ember műve, de az egész világé, nemcsak Leonardo kellett hozzá, de Leonardo munkaadói is, akik lehetővé tették, hogy a mester fessen, ha akar, ehhez viszont kellett a művészet fontosságának felismerése, kellett hozzá Itália, a reneszánsz, Európa, Föld, Naprendszer, Tejút, világegyetem. A jog ennél kicsit racionálisabb, megvon bizonyos határokat, és azt mondja, egy műalkotás elsősorban az alkotó tulajdona, ő dönti el, mihez kezd vele, és úgy helyes, ha alkotásáért vagy annak felhasználásáért pénzt is kap. Meglepő módon a jog annyira azért nem racionális, hogy az egész világon hasonló elvek szerint kezelje a szellemi tulajdont, így aztán nagyon nem mindegy, hogy valaki Amerikában vagy Európában védeti a szellemi tulajdonát. Az európai szabályok szerint az alkotó halála után még hetven évig jár az alkotásnak jogvédelem. A dolgot tovább bonyolítja, hogy ez a szabály viszonylag új, azelőtt csak ötven évig védték az örökösöket, így például Maria Callas klasszikus felvételei egy ideig szabadon felhasználhatóak voltak, aztán újra jogvédetté váltak. Amerikában a törvényhozók nem annyira az örökösökre, mint inkább magára az alkotóra koncentráltak, így a szellemi alkotást létrejötte után még 95 évig illeti meg a védelem, utána válik csak köztulajdonná. Ennek megfelelően minden év január 1-jén felszabadulnak művek. Persze, nem egyformán. Például Brecht Koldusoperája Amerikában már szabad préda, hiszen a mű bemutatója 1928-ban volt, de Európában még engedélyköteles, hiszen Brecht 1956-ban halt meg. Az más kérdés, hogy Brecht maga is úgy kapta a darabot és a történetet John Gay 18. századi Koldusoperájából. |
A bonyodalmak ellenére minden év elején elkezdődik a tanakodás, mi az, ami végre fölszabadult. Mihez lehet hozzányúlni, mit szabad hivatalosan is továbbgondolni, melyik történetnek írható meg a második, harmadik, tizedik része. Idén például Amerikában szabaddá vált nemcsak Bicska Maxi, de Lady Chatterley és az ő szeretője is, Virgina Woolf hőse, Orlando, továbbá Miki egér. Az ember megijed: mi van, ha egy szerző egyszerre akar élni a hirtelen jött nagy szabadságával? Lady Chatterley beleszeret Miki egérbe, de jön Bicska Maxi, és féltékenységből megöli mindannyiukat. Mindent megírtak már, de ezt még nem.
|
vissza
vissza a lap tetejére
