Interjú „A becsület a legjobb üzlet” 2024-02. szám / Kozma Botond
Jókai Mór grandiózus regényét, A kőszívű ember fiait a székesfehérvári Vörösmarty Színházban állítják színpadra. A mindannyiunknak ismerős történetből készülő előadás rendezője a teátrum igazgatója, Szikora János. A próbafolyamatokat beszélgettünk az igazgató úrral az előadás megelőzően koncepciójáról, üzenetéről.
Hogyan esett a választás A kőszívű ember fiaira? Miért most mutatja be a Vörösmarty Színház?
Sz. J.: Az a felületes szemlélő számára is látható, hogy 1848-ban az ország egy meglehetősen megosztott közeg volt. Voltak, akik az Osztrák-Magyar Monarchiában megtalálták a maguk helyét, a maguk egzisztenciális számítását. Azonban az ilyenfajta szoros politikai és gazdasági együttműködések előbb-utóbb magukkal vonták a magánéleti szövődéseket is, a vegyes házasságokat, a vegyes tulajdoni érdekeltségeket. Az ország másik fele azonban nem érezte jól magát ebben a helyzetben. Az ő számukra a függetlenség mindenekelőtt állt. Egy olyan Magyarországon, amiben most élünk, ahol szintén jelentős a társadalom politikai megosztottsága, érzékeny az ember szeme arra, hogy saját történelmi múltjának olyan időszakát olvassa, amit nagyon fekete-fehéren tanultunk. A valóságban, mint általában olyan sokszor, sokkal árnyaltabb a helyzet.
Sokunk számára a történet az 1964-es filmfeldolgozás szerint él a fejünkben. Miben különbözik majd az előadás a filmtől?
Sz. J.: Jókai regénye a filmnél sokkal gazdagabb, árnyaltabb. Úgy gondoltam, ha már van lehetőségem, akkor megpróbálok egy olyan színházi adaptációt létrehozni, ami visszahozza a regénynek az eredeti gazdagságát. Léteznek ebből a regényből adaptációk, de kivétel nélkül mind a filmes narratíva gerincét veszik alapul, mintegy lefilézik a történetet. Kétségtelen, hogy a cselekmény gerince a Baradlay-család története, de járulékos elemként ott van benne a sokarcú Magyarország a maga különös, ellentmondásos figuráival, akik közül rendre egy sem jelenik meg nemhogy a filmben, de a színpadi adaptációkban sem. Közben meg áthatja a regényt valami nagyon finom rezignáció. Egy bő évtizeddel a szabadságharc leverése után Jókai, aki addigra már a nemzet írója, visszanyúl ehhez a nagyon kényes témához. Ez olyan, mintha valaki a ’70-es években nekiállt volna írni az ’56-os forradalomról. A szatirikus fanyar humor és a rezignáció olyan stiláris ízek a regény szövetében, hogy azt gondoltam, ha színpadon is egy új fogalmazást csinálunk belőle, akkor ezeket az ízeket megpróbálom bele visszacsempészni. | hirdetés
|
|
Milyen megközelítéssel, milyen színházi elemekkel, eszközökkel lehet megjeleníteni ezt a grandiózus történetet?
Sz. J.: Nagy színházi tablókkal és mozgalmassággal. Korhű jelmezek lesznek, de a díszlet teljesen elvont lesz, pontosan azért, hogy a nagyon gyors, filmes színpadi vágásokat meg tudjam oldani. Sokszor a színészek személyisége kifejezetten átértelmezi a rendezői szándékokat. A színházi munkában az a csodálatos, hogy nem olyan, hogy én valamit otthon kitalálok az íróasztalnál, aztán leülök és megcsinálom. Hát nem. Annak alapján kell dolgozni, hogy milyen hatások érnek. Ezek vagy visszaigazolnak vagy elbizonytalanítanak, vagy szembesítenek azzal, hogy nem úgy kell hozzányúlnom, ahogy otthon elképzeltem az íróasztalnál. Ezért izgalmas, ugyanis az utolsó szót csak a bemutató után lehet kimondani, akkor lehet pontot tenni az alkotási folyamat végére.
Melyek azok az értékek, amelyek a leghangsúlyosabbak az előadásban?
Sz. J.: Egy szép listát lehetne készíteni azokról az etikai kérdésekről, amelyeket körbejár a történet, de én mégis kiragadnék ezek közül egyet, ez pedig a becsület. A regényben elhangzik egy olyan mondat, egyébként érdekes módon egy mellékszereplő szájából, amit én az előadás erkölcsi kategorikus imperatívuszává tennék, ez pedig így hangzik: „A becsület a legjobb üzlet.” Ez a mondat már abban a korban is ütött szerintem. Napjaink üzleti világában pedig van egy különös felhangja. Ezt érzem a leghangsúlyosabb és legaktuálisabb üzenetnek.
|
vissza |
|
| |