Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 21., szombat
Tamás

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Új lendületben a Ferenczy Múzeumi Centrum
2024-08. szám

„Fontos feladatunk, hogy azoknak is vonzóvá tegyük a kiállításainkat, akik valamilyen akadállyal élnek, vagy éppen nem rendelkeznek háttértudással, előképzettséggel a művészetek terén” – mondta el Borbély-Tardy Anna, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum 2024. augusztus 1-től
kinevezett új igazgatója, aki a soron következő programokról, kiállításokról és hosszabb távú tervekről is mesélt.

Milyen célok mentén kezdte meg az igazgatói feladatok ellátását a Ferenczy Múzeumi Centrumban?
B.-T. A.: A nyitottság szellemiségében, hiszen mind fizikailag, mind művészetfelfogásban szeretnénk nyitni új csoportok felé, ami magában foglalja a múzeum kapuinak megnyitását a fiatal alkotók és a szé­le­sebb közönség előtt is. Fontos feladatunk, hogy azoknak is vonzóvá tegyük a kiállításainkat, akik valamilyen akadállyal élnek, vagy éppen nem rendelkeznek háttértudással, előképzettséggel a művészetek terén. Arra törekszünk, hogy a múzeum tereibe, udvaraiba élmény legyen belépni, közösségi találkozóhelyként gyerekek és felnőttek is jól érezzék itt magukat.

Miként érhető ez el?
B.-T. A.: Arra törekszünk, hogy olyan kulturális kuriózumokat hozzunk létre, amelyekért megéri Szent­end­rére látogatni, megéri felkeresni a múzeum épületeit; amelyek csak itt láthatók. Ennek megfelelően szervezzük kiállításainkat és egyéb programjainkat a jövőben. Igyekszünk összművészeti keretben gondolkodni; ebben partnerként elsősorban Lőrinczy Györgyre és az általa vezetett Szentendrei Teátrumra számítunk. Együttműködésünk nyomán már az idei évben is számos különleges atmoszférájú előadás, produkció született a múzeum tereiben. Ahogy a pályázatomban is fogalmaztam, a kiállítások esetében törekedni kell arra az újfajta múzeumeszményre és funkcióra, mely az intézményeket nem merev, múltba kövült zárványként, hanem nyitott, dinamikus, közösségi platformként értelmezi. A múzeum épületei és az egyes kiállítások nem sugallhatnak zártságot, törekedniük kell a látogatói élmény gyarapítására és a látogatási idő elnyújtására.

Melyek a múzeum soron következő feladatai?
B.-T. A.: Szeptemberben számtalan programmal és új kiállítással várjuk a látogatókat. Rögtön szeptember első hétvégéjén, 6. és 8. között rendezzük meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét. A szakrális, összművészeti fesztiválon orgona, cselló, fuvola, jazz-zongora, korhű hangszerek és emberi énekhang is felcsendül Szentendre kilenc templomában és három imaházában.
hirdetés

A fesztivál mellett milyen új kiállítások nyílnak meg?
B.-T. A.: Bartl József Munkácsy Mihály-díjas festőművész tiszteletére életműkiállítást rendezünk szep­tem­ber 14-től a Szentendrei Képtárban. A művészre jelentősen hatott ez a város, ugyanis miután 1972-ben műtermet kapott a Szentendrei Régi Művésztelepen, művészi látásmódja radikálisan átformálódott, és néhány éven belül végérvényesen kialakult az archaikus-népművészeti motívumokat festői jelekké transz­ponáló művészi formavilága. A hónap végén, szeptember 29-től látható a MűvészetMalomban Forgács Péter független film- és médiaművész Apró megfigyelések című tárlata, ahol a nyolc különböző egységet magába ölelő térben az eltérő alkotói korszakok fotói, diaképei, videói és installációi egymásba fonódó szövetet alkotnak majd. Forgács Péter a művészi önkifejezés labirintusába invitál, hogy rácsodálkoz­has­sunk egy rendkívül izgalmas, absztrakt szűrőn keresztül mindarra, ami elsőre konvencionálisnak tűnhet. De szeretnénk megemlékezni a szentendrei születésű tenorista, Stéger (Xavér) Ferenc születésének 200. évfordulójáról is. Az Erkel énekeseként is emlegetett, de méltatlanul elfeledett egykori „sztárénekes” rendkívül sikeres hazai és nemzetközi karrierjének és életének korábban nem ismert részletei kerülnek bemutatásra a tárlaton, melyet kiterjedt kutatómunka előzött meg.

Mit lehet elárulni a hosszabb távú tervekről?
B.-T. A.: A ránk bízott nagy életművek méltó gondozása is kiemelt feladatunk, így jövőre a Barcsay125 fontos szerepet tölt majd be a múzeum életében, hiszen 2025-ben ünnepeljük Barcsay Jenő születésének 125. évfordulóját. A Szentendréhez és az azt körbeölelő tájhoz szorosan kapcsolódó művész élete példa mindannyiunk számára nemcsak a városhoz való ragaszkodása, szeretete, hanem tettvágya által, hiszen egé­szen halálig nem tette le az ecsetet.

A múzeumi központ széles feladatköre túlmutat a szentendrei képzőművészeti munkák bemutatásán.
B.-T. A.: Égető hiány, hogy a város régészeti örökségével, a Castrum hagyatékával, néprajzi és várostörténeti gyűjteményével és tudásanyagával nem tud megjelenni. Sajnos még most sem elegen ismerik a város ősi történetét, hogy például a Ferenczy Múzeumtól néhány lépésre egy római fürdő maradványai fölött lépkedünk, a Római Kőtárunkban pedig Ulcisia Castra római kori, komoly katonai erőről árulkodó erődjének maradványait találjuk. A célunk, hogy a jövőben megismerhetővé tegyük a város egé­szen napjainkig terjedő történetét.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor