Interjú
A színház titkok hordozója
2024-09. szám / P. Rika
Egy sikeres nyár után szeptember 9-én elindult az évad a Centrál Színházban. A nyári előadásokról és az új évad terveiről Puskás Tamást, a színház igazgatóját faggattuk.
Azt gondolná az ember, hogy a nyári szünetben egy színház is pihen, de a Centrál esetében ez nem így volt, hiszen két előadással is Szigligetre költözött. Miért pont ez a kettő?
P. T.: A nyár speciális időszak a színházak életében is. Legvonzóbb ilyenkor a vígjáték. Úgyhogy a nyári játékokra többnyire erős vígjátékokat viszünk, és ennek a műfajnak Molnár Ferenc a nagymestere. Ezért a repertoárról az ő két darabját választottuk. Az egyik, a Delila már kipróbált, kedvelt előadásunk, hosszú évek óta játsszuk. A másik viszont az új bemutatónk, nagy reménységünk, a Játék a kastélyban, először Szigligeten bizonyított. 23 éve csinálok nyári játékokat, van tapasztalatom abban, hogy mit várnak tőlünk a nézők. Azt kell jól egyeztetnem, hogy ők mit szeretnek, és én mit gondolok a jó színházról, arról, hogy mi a színház szerepe az életünkben. Molnár Ferenc darabjai ennek a közös halmaznak kiváló példái.
Összességében hogyan értékelné a nyári előadásokat?
P. T.: Mivel az idei az eddigi legjobb bevétellel dicsekvő nyári játék, ezért csillagos ötöst érdemel! A Játék a kastélyban nyolc kitűzött előadásából elmosott az eső egyet, de a többi hét pótszékes előadásokkal futott nyolcszázas nézőtér előtt. A Delila ugyan csak 83 százalékos volt, de ez egy öt éve futó előadás, nem beszélve arról, hogy 2018-ban már szerepelt a Keszthelyi Nyári Játékokon, úgyhogy ez is nagyon szép eredmény.
Nézzünk egy kicsit előre, hiszen több bemutatóval is készül idén a színház. Hogyan születik meg az a döntés, hogy milyen darabok lesznek?
P. T.: Ez bonyolult folyamat. A Centrál Színház – mint ahogy a színház évezredek óta – a néző örömére készít előadásokat. Az előadás ugyanúgy portéka volt, mint a csizma meg a szűr. Egy portéka, amit a nézőnek akarnia kell megvenni. Mi ezt az utat járjuk. Nem könnyű élni. Elhinni, hogy az ember küzdelmének értelme van, szintén nem könnyű. Márpedig a színház a küzdelem megjelenítése, ez műfaji meghatározása a drámának. A színház képes felértékelni ezt a küzdelmet. Olyan történeteket mutat, amiktől az ember úgy érzi, hogy mégiscsak érdemes élni. | hirdetés
 |
|
Miket láthat idén a közönség?
P. T.: Büszkék vagyunk arra, hogy számos előadásunk túl van a 300. előadásán, ami Budapesten is nagy szám egy akkora színházban, mint a miénk. Másfelől viszont ez azt jelenti, hogy a repertoárunk öreg. Ha okosan tervezzük az életünket és meg akarunk állni a saját lábunkon, nem henyélhetünk, meg kell újítanunk a kínálatunkat. Nem beszélve arról, hogy drágák a jegyeink, és az újdonságért a nézők könnyebben fizetnek. Az idén bemutatandó darabok mindegyikében megvan az, amiről annyit beszélek, a titkok kutatása, hogy hogyan működik az ember, és hogy miért éppen így működik. David Mamet Oleannája, a Mellékhatás című és az Egy bizonyítás körvonalai mind remek darab, Martin McDonagh A Kriplije pedig az elmúlt évtizedek egyik remekműve. Ő az egyik legtehetségesebb, a valóságunkat erős vonásokkal és utánozhatatlan humorral ábrázoló alkotója korunknak. A két hídfőállás pedig két Molnár-darab. Az egyik a már említett Játék a kastélyban, ami egy azon darabok közül, amiknek mindig műsoron kell lenni Budapesten. Mi is briliáns szereposztással állítottuk színpadra, és az évad végére tervezett darabunkkal is ez a tervünk. Ma Balsai Móni az egyik, ha nem a legjobb „Molnár- színésznő” Magyarországon, és Schmied Zoltán érett színészete is a szerepért kiált, a kettejük főszereplésével fogjuk bemutatni az évad végén A testőrt.
Szinte folyamatosan telt házasak az előadások. Miben látja a Centrál sikerességét?
P. T.: Elsősorban azt érzékelik a nézők az előadásaink kapcsán, hogy róluk, hozzájuk beszélünk, nem pedig ítéletet mondunk róluk. Ez nagyon fontos különbség. A jó színház, ahogy említettem, titkok hordozója. Arról beszélünk, ami éppen velünk történik, de amit még csak sejtünk, ami aggaszt, nyomaszt minket, esetleg kíváncsivá tesz, de csak a játékot szemlélve értjük meg, az előadás magasfeszültségének segítségével, hogy miről is van szó igazából. Amikor elkezdtem a Centrált 2003-ban, úgy fogalmaztam, hogy felnőtt meséket akarok csinálni. A mese nem rágja szánkba a mondanivalót. Nem magyarázza meg, hogy miért táltos a paripa, miért hétfejű a sárkány, miért égig érő a fa, de valamiért mégis működik. Szerintem a színháznak is hasonlóképpen kell hatnia, mert akkor örömünkre szolgál és élni segít, éppen mint a mesék. Másfelől a megbízható minőséget díjazzák. Igenis fontos, hogy 2016-ban, a My Fair Lady bemutatójával egy időben megújítottuk a színházépületet, és most már nemcsak a belbecs, de a külcsín is vonzó a nézőink számára. Büszkén tekintek az idei műsorunkra, és remélem, hogy sikerül majd az előadásokat a Centrálra jellemző minőségben előállítani.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
