Interjú
„A kritikai hangnak és a szeretetnek az elegye teszi annyira emberivé, vonzóvá és hitelessé a móriczi világot”
– Beszélgetés Horváth Csabával
2024-10. szám / Katona Zoltán
A székesfehérvári Vörösmarty Színház idei évadának első nagyszínpadi bemutatója az Úri muri. Horváth Csaba újra Móricz-művet állít színpadra, ezúttal anyaszínházában, a Vörösmarty Színházban. Az Úri muri kapcsán az íróval való különös alkotói viszonyáról, a regény színpadra
állításáról, emberismeretről és magyarságról is beszélgettünk.
Nem lehet nem észrevenni, hogy Móricznak és neked van valami közötök egymáshoz. Különösen az utóbbi időben van gyakran egy színlapon a nevetek. Mikor és hogyan történt ez a frontális ütközés?
H. Cs.: Az elmúlt két évtizedben nagyon sok olyan író munkásságával foglalkoztam – akár táncszínpadon, akár prózai színházi színpadon –, akik nem feltétlenül drámaírók. Az Úri muri azért is áll hozzám nagyon közel, mert nagyon szeretem azt a fajta emberismeretet, melyet a dialektusok szintjén közvetít. Bizonyos tájakon bizonyos emberek határozzák vagy teremtik meg azt a fajta kultúrát, amelyben élnek. Mindig is nagyon foglalkoztatott, hogy ezeknek a dialektusoknak a sűrítménye milyen erősen és karakteresen ábrázolható a színpadon. Móricz nagyon érzi és tudja, hogy annak függvényében, hogy melyik tájegységre helyezi el a történet helyszínét, azon a vidéken milyen szokású, gondolkodású emberek élnek. Ezzel együtt nagyon szókimondó, nagyon szigorú önmagával és a saját karaktereivel szemben. Az alapvető hozzáállása mindig kritikai attitűd, miközben szereti is őket, empatikus is hőseivel. Ez a fajta kettősség, a kritikai hangnak és a szeretetnek az elegye teszi annyira emberivé, vonzóvá és hitelessé a móriczi világot.
A tavalyi színházi szezon nagy szakmai és közönségsikere volt egy másik Móricz-adaptáció, a Kivilágos kivirradtig, amelyet Szombathelyen rendeztél. Lehet-e az Úri muri ennek az előadásnak a párja, miben hasonlít, illetve miben különbözik a két mű?
H. Cs.: Talán az a legnagyobb különbség, hogy a Kivilágosban nincsenek olyan főszereplők, akiknek a személyes drámája az első perctől kezdve az utolsóig érzékelhető és kiolvasható. Itt két síkon zajlik a történet, az egyik egy egzisztenciális problémakör, a másik pedig egy érzelmi problémakör egy férfi életében. Az ő tragédiája és drámája az egész történet. Számomra nagyon más a két mű, talán csak annyiban hasonlítanak, hogy Móricz írta mind a kettőt. Más a két darab szerkezete. Klasszikus értelemben sokkal dramatikusabb, eseménydúsabb és színházszerűbb az Úri muri, mint a Kivilágos kivirradtig. | hirdetés
 |
|
A szövegkönyvet olvasva szembetűnő, hogy mennyire kemény, ma is érvényes mondatok hangzanak el, még ha első blikkre zsánerbe is vannak csomagolva. Tud-e egyáltalán ez a szöveg nem aktuális lenni?
H. Cs.: Persze, hogy nem tud. Borzasztóan aktuális. Anélkül, hogy az ember különösen forszírozná az aktualizálást – ami amúgy sem kenyerem –, egyszerűen ülnek a mondatai száz év után is. Móricz örök érvényű gondolatokat fogalmaz meg a műveiben, és annyira érti a magyar néplélek természetét, hogy azt gondolom, ez a fajta sűrítmény, ami akár egy adaptációt is jellemez, nagyon aktuális tud lenni.
Milyen Magyarországot láthatunk az előadásban?
H. Cs.: Nagyon sokfélét. Nagyon lelkes, nagyon esendő, néha lusta, néha túlságosan buzgó. Szerintem igazit. Olyat, amilyenek vagyunk. Legalábbis arra törekszem. Azt hiszem, hogy bonyolult nép vagyunk, és ezt Móricz nagyon jól tudja. Ezt a fajta bonyolultságot olyan szépen, tisztán és érthetően tudja interpretálni és átültetni az irodalmi nyelvbe, amitől zseniális. Azt szeretném, ha az Úri muriban nagyon merészen lennének ábrázolva a szituációk. Itt egy olyan masszív férfitársaság van, amelyiknek minden tagja egytől egyig önpusztító. Ez egy kisebb armageddon, szinte bolondokháza. Azért itt vannak nagyon kemény, vaskalapos, konok filozófiák, amelyek egy pillanatra sem engedik saját magukat vagy az élet lényegét egy kicsit is másképp értelmezni. Úgyhogy ilyen, így magyar.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
