Interjú
„Amikor 600 ember hangosan nevet, annak iszonyatos ereje van”
20245-0. szám / Boros Norina
Lábodi Ádám sokoldalúsága és színészi tehetsége számtalan ikonikus szerepben bontakozott ki az évek során. A József Attila Színházban a Lovakat lelövik, ugye? – show-ban ő a karizmatikus műsorvezető, míg a Naftalinban a megcsalt férj portréját kelti életre. A Kalandban kiváló orvost
alakít, a Régimódi történetben pedig egy gazdag bankár fiának árnyalt karakterét jeleníti meg. A Karamazov testvérek Ivánjaként morális dilemmák hálójában vergődő férfit formál meg, míg a Szibériai csárdásban elismert karmesterként hódítja meg a közönséget. A Portugálban az önmagát kereső férfi útját mutatja be érzékenyen. 2025. február 25-én egy újabb izgalmas főszerepben láthatjuk majd, Michelt alakítja a Három férfi és egy mózeskosár című darabban, Bagó Bertalan rendezésében. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy Ádám olyan művész, aki egyszerre inspirál és gondolkodásra késztet. A színpadon teljes mértékben átadja  magát a szerepeinek, miközben magával ragadó jelenléte és elmélyültsége minden nézőt lenyűgöz. Emellett, nem utolsósorban, kiváló kolléga, akivel öröm együtt dolgozni. Ádámmal ezúttal a készülő új darabról és annak kapcsán az apaságról beszélgettünk.
Bagó Bertalan rendezővel nem ez az első alkalom, hogy együtt dolgozol. Mennyire vártad ezt az újabb közös munkát? Hogyan jellemeznéd a köztetek lévő szakmai kapcsolatot?
L. Á.: Bagó Bertalannal 2012 óta dolgozunk szinte folyamatosan együtt, elsősorban a Vörösmarty Színházban, ahol gyakran évente két bemutatót is készítettünk közösen. Tavaly nyáron egy független produkció, az Apacsok kapcsán dolgoztunk újra együtt, és ez az időszak tovább mélyítette a kapcsolatunkat, hiszen egyre jobban megismerjük egymást. A József Attila Színházban Az imposztor című darabban, most pedig a Három férfi és egy mózeskosár próbáin dolgozunk együtt.
Ma tartottátok az olvasópróbát. Mesélnél egy kicsit a karakteredről? Hogyan látod őt?
L. Á.: A történet egy legénylakásban játszódik, ahol három jóbarát osztozik a mindennapokban, és élik a tipikus legényéletet minden hozzá tartozó kalanddal. Ám amikor egy váratlan esemény teljesen felforgatja az életüket, Michel az, aki a leggyorsabban felismeri, mit kellene tenniük. Benne egészen különleges, szinte anyai ösztönök bontakoznak ki, és érzelmileg ő kötődik legmélyebben a kicsihez. Michel az, aki a leghamarabb tanulja meg a szülőség feladatait, és teljes szívvel beleáll ebbe az új szerepbe.
Mennyire tudsz azonosulni a karaktereddel?
L. Á.: Nagyon is! Nekem is van két lányom, így sok hasonló élményben volt részem. Nagyon szerettem belekóstolni ezekbe a pillanatokba: a ringatás, a meseéneklés, a fürdetés vagy akár a pelenkázás mind szép emlékek számomra. A lányaim most már 6 és 7 évesek, de az „etetés” továbbra is része a mindennapoknak. Főzök rájuk, és sokáig kértek segítséget, hogy a spagettit együtt együk.
Nálad is hamar előjöttek az apai ösztönök?
L. Á.: Meggyőződésem, hogy az apák hátrányos helyzetből indulnak, hiszen 9 hónapig az anya és a baba között egy olyan különleges kapocs alakul ki, amiben az apa nem tud aktívan részt venni. Az apa örömteli dologként közvetíti az „apa leszek” érzést, de amikor megszületik a pici, és ott vagyunk, akkor válik igazán kézzelfoghatóvá, hogy mivel jár a szülőség. Mindig féltem tőle, hogy hogyan fogom felemelni, mit mondok a gyereknek, és mindig azt mondták, hogy ne aggódjak, természetes lesz. Akkor nem akartam elhinni, de valóban így van.
| hirdetés
 |
|
Hogy van megoldva a baba az előadásban?
L. Á.: Élő baba nincs, mert az egészségtelen lenne, ezt gyakorló apaként mondom. Nagyon élethű babát használunk, és a közönségnek nem az a fontos, hogy a baba külsejére figyeljenek, hanem sokkal inkább az ő sírásaira, gügyögéseire és a mi reakcióinkra. Az igazán lényeges az, hogy miként reagálunk a babára, nem pedig a kellék maga.
Mi a legnehezebb számodra a darabban?
L. Á.: Olyan darabokban, ahol van egy külső, nem valódi, de fontos kellék, amiről a néző tudja, hogy nem igazi, hanem a történet szerves része, ott az a legnehezebb, hogy elhiggyük a valóságát. A nézőnek azt kell éreznie, hogy az nem egy játékbaba, hanem egy igazi csecsemő, akire úgy kell vigyázni, mintha valódi lenne. Muszáj megteremteni azt a hiteles valóságot, hogy a közönség elhiggye, és bele tudjon feledkezni a dologba. Filmben könnyebb megoldani, de itt, este 7-től 10-ig, a színházban nekünk kell megteremtenünk ezt a valóságot.
Mennyiben nehéz vígjátékot játszani?
L. Á.: Szerintem vígjátékot játszani nehéz, de ugyanakkor hálás feladat, és szükségünk is van rá színészként, hogy ne csak drámákban szerepeljünk. Felszabadultan lehet viccelni. Egy jó vígjáték közönsége sokkal inkább magával tud ragadni minket, színészeket is. Ha jó reakciók jönnek, az sokkal markánsabb hatással van, mint egy dráma esetében, ahol bár a néző iszonyúan élvezi, de azt csöndben teszi, vagy ha van is reakciója, az visszafogott és halk. Viszont amikor 600 ember hangosan nevet, annak iszonyatos ereje van.
Lábodi Ádám színészi sokoldalúsága és elhivatottsága február 25-én újabb izgalmas szerepben mutatkozik meg a József Attila Színház Nagyszínpadán. A Három férfi és egy mózeskosár című, világszerte ismert filmvígjáték először kerül színpadra Magyarországon, Coline Serreau forgatókönyve alapján, amelyből Samuel Tasinaje írt színpadi változatot.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
