Interjú
Nulladik lépéssel indul a Határátlépések
2025-02. szám / K. B.
Bajnai Zsolt Határátlépések című darabja nyerte a Soproni Petőfi Színház a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából kortárs szerzőknek kiírt drámapályázatát. A Magyar Kultúra Napja előestéjén tartott díjátadón elhangzott, hogy a művet a következő évad elején be is mutatja a soproni teátrum.
A győztes dráma szerzőjével beszélgettünk.
Mi fogta meg a soproni színház pályázati felhívásában?
B. Zs.: A téma és a határidő. Az előbbi azért, mert végre olyan témában írtak ki drámapályázatot, amiről még sokunknak lehetnek személyes emlékei. Az utóbbi pedig azért, mert esetemben a legjobb múzsa a határidő. Valamikor a nyáron kezdtem írni a Határátlépéseket, és viszonylag pontos munkatervem volt arra, hogy október 31-ig el is készüljek, ám így is csak aznap délután adhattam postára a kész drámát.
Hol volt 1989. augusztus 19-én, amikor a Páneurópai Piknik zajlott?
B. Zs.: A nyugati határszélen, Kőszegen, légvonalban talán egy kilométerre az akkor már bontani kezdett határkerítéstől. Így a hegyekben láttam a zöldhatáron átjutni próbáló NDK-sok hátrahagyott autóit, és az olykor tanácstalan, sorozott határőröket, miközben a tévében például a Pesten menekültekkel megtelő NSZK nagykövetség képeit mutatták. Ez ugyanaz a nyár, amikor eltemették Nagy Imrét és mártírtársait, majd meghalt Kádár, a szovjet csapatokat pedig elkezdték kivonni az országból. Izgalmas év volt, hiszen miközben nekünk már világútlevelünk volt, és lényegében akkor utaztunk Nyugatra, amikor akartunk, a „béketábor” többi lakójának ez még elérhetetlen álomnak tűnt. Aztán pár hónap alatt megváltozott minden körülöttünk.
A Határátlépések cím és a Páneurópai Piknik mint hívószó miatt azt gondolnánk, hogy akkor a kelet-németek meneküléséről szól a darabja.
B. Zs.: Az csak valami távolban lebegő keret. Azért is fogtam neki a dráma megírásának, mert szerintem 1989-ben a magyarok többségének is át kellett lépnie bizonyos határokat. Sokaknak megváltozott az addigi élete, amit valahol a nulladik lépésnél szerettem volna megmutatni. Az én történetem egy nappal a piknik előtt játszódik, valahol a nyugati határ mellett, egy maszek autószerelő udvarában, ahol váratlanul nemcsak a már fiatal felnőtt gyerekeik és barátaik bukkannak fel, de közelebbi és távolabbi ismerősök és rokonok is, köztük erdélyiek és kelet-németek. Reményeim szerint mindenkiről kiderül, hogy részben a történelem miatt nem folytathatja úgy az életét, ahogy addig. És persze közben előjönnek a múlt tragédiái, meg az is, hogy a változásban sem volt mindenki érdekelt.
Mennyi a személyes emlék, élmény a darabban?
B. Zs.: Az autószerelő műhelyt, ahová a darabot helyeztem, meg tudnám mutatni. A darabbeli nagymama, az Erdélyből érkező testvére nem csupán a képzeletem műve, és az NDK-s levelezőpajtást és időnkénti felbukkanását sem kellett kitalálnom. Történelem szakon végeztem, nagyon izgat Kelet-Európa története, a Kádár-kori Magyarország, a rendszerváltás, úgyhogy ilyen téren is volt hová nyúlnom.
| hirdetés
 |
|
Egykori kelet-németeknek, esetleg 1989-es menekülteknek érdekes lehet a Határtálépések?
B. Zs.: Bár ez alapvetően az adott időszakban döntési helyzetbe került magyarokról szóló dráma, mégis szeretném hinni, hogy néhai NDK-soknak is érdekes lehet, hogy miközben ők szó szerint akartak határokat átlépni, addig nekünk ezt átvitt értelemben kellett megtennünk.
Ez az első drámája?
B. Zs.: Nem, 2022 őszén, Szolnokon a Híd Színház már bemutatta a Hagyaték című munkámat, ami körülbelül huszonöt előadást ért meg. Illetve vannak pályázatokon nem díjazott drámáim, meg olyan is, amivel „házalok”, hátha valaki lát benne fantáziát.
Akkor nem hivatásos drámaíró?
B. Zs.: Dehogy, még csak drámaírónak se merném nevezni magam. Főleg, hogy leginkább rocktörténettel és helytörténeti kutatásokkal foglalkozom, a fikciós művek írása csak amolyan hobbi, kikapcsolódás. Azt persze nem tagadom, hogy az utóbbiak kapcsán van bennem némi megmutatási vágy, ezért is szoktam pályázatokon indulni, illetve itt-ott novellákat publikálni.
A díjátadón elhangzott, hogy szeptember 27-én mutatja be a Soproni Petőfi Színház a Határtálépéseket. Át tudja engedni a darabját más alkotóknak?
B. Zs.: Nem túl sok tapasztalattal a hátam mögött abban azért hiszek, hogy egy jó színházi előadás harmadrészt a szerzőn, harmadrészt a rendezőn és harmadrészt a színészeken múlik. Sőt, hallottam azt a színházi mondást is, hogy a legjobb szerző a halott szerző, mert azzal van a legkevesebb gond. Azt hiszem, egy ilyen ismeretlen szerzővel, mint én, nagy kockázatot vállal a soproni színház, úgyhogy tiszteletben fogom tartani, hogy a továbbiakban mennyire igénylik a közreműködésemet. Nekem különösen fontos lenne, hogy jól sikerüljön a Határátlépések első bemutatója, mert hátha akkor nekem is sikerült átlépnem egy újabb határt.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
