Interjú
Felszabadító, szenvedélyes, többször nézős – Kónya Merlin Renáta a József Attila Színház március 28-án érkező új előadásáról
2026-03. szám / Boros Norina
A József Attila Színház új produkciója, a Fedőneve: Kobra már a próbafolyamat során is vibráló, erőteljes világot ígér. A március 28-án bemutatkozó előadásban Kónya Merlin Renáta Ankicát, a vérbő, féktelen nőalakot formálja meg, akinek szenvedélyes természete több ponton is ismerős
számára, még ha a gondolkodásmódjával nem is tud azonosulni. Interjúnkban mesél a balkáni világhoz fűződő személyes kötődéséről, a szerep összetettségéről, a  látványos jelmezekről, az alkotótársakról, és arról is, miért lehet ez az az előadás, amelyet a nézők nemcsak élveznek, hanem újra és újra látni akarnak.
Milyen a próbafolyamat?
K. M. R.: Nagyon szórakoztató. Balkáni közegben játszódik, ami önmagában is ad egy különleges atmoszférát az előadásnak. A szereplők színesek, karakteresek, mindenkiben van valami szélsőséges, valami izzó.
Mesélj a karakteredről!
K. M. R.: Ankicát alakítom, aki Juraj Ardonjak, a Zöld Csaba által megformált vállalkozó felesége. Nagyon erős, temperamentumos, vérbő karakter. Korábban is játszottam már hasonlóan szenvedélyes nőket, például Lucyt a Koldusoperában vagy Tracey Worthingtont Az államtitkár asszony félrelép című előadásban, de Ankica mégis más. Az ő temperamentuma nagyon közel áll hozzám, a gondolkodásmódja viszont már kevésbé. Talán éppen ettől olyan érdekes a megformálása, érzelmileg, ösztönösen sok minden ismerős benne, de közben színészként pontosan attól izgalmas, hogy nem mindenben azonosulok vele. A karakterhez személyes kapcsolódási pontom is van, mert én az utolsó generációs jugoszlávok közé tartozom, szerbül is beszélek, így ez a világ kulturálisan, hangulatában, zeneiségében is nagyon közel áll hozzám. Monori Andrásnak, az előadás zeneszerzőjének is mondtam, hogy olyan zenéket írt, mintha otthon lennék a tanyánkon, bekapcsolnám a rádiót, és máris megszólalna egy igazi balkáni dallam.
Említetted, hogy a gondolkodásmódotok nem teljesen azonos. Milyen Ankica gondolkodása, és miben más a tiéd?
K. M. R.: Ankicát nagyon határozott cél vezérli: mindenáron meg akar szabadulni a férjétől. A férje komoly családi vállalkozást irányít, Ankica pedig ebben a közegben él, pontosan rálát az üzleti működésre, a háttérfolyamatokra és a hatalmi viszonyokra is. Ez a megkeseredett házasság azonban a darabban nem pusztán drámai szálként jelenik meg, hanem sok humorral, rafinériával és különféle fortélyokkal átszőve. Ettől lesz a karakter egyszerre veszélyes és szórakoztató. Ami engem illet, egyben biztosan különbözünk: én nem likvidálnék senkit (mosolyog).
Az olvasópróbán már Lengyel Adél jelmeztervező munkáiból is kaptatok ízelítőt. Hogyan fog kinézni ez a nő?
K. M. R.: Egy igazi vadmacska, egy tigrisasszony jelenik meg a színpadon. Ankica megjelenése legalább annyira karakteres és erőteljes lesz, mint maga a személyisége: extrém, feltűnő, határozott. A tervek szerint szinte minden egyes jelenetben új ruhát kap, kíváncsian várom, végül hány jelmezem lesz összesen, de az biztos, hogy nagyon gazdag és sokszínű jelmeztárral dolgozunk. | hirdetés
 |
|
A József Attila Színház társulatának tagjai szerepelnek a darabban, Cserna Antal kivételével. Milyen vele dolgozni?
K. M. R.: Mindig nagyon vérpezsdítő, amikor új energia érkezik egy próbafolyamatba. Tóni rendkívül tehetséges, remek humora van, és egy egészen friss, inspiráló energiát hozott magával. Egy erős, összeszokott társulatban dolgozni önmagában nagyon jó, ugyanakkor időről időre felvillanyozó, amikor vendégművészek csatlakoznak hozzánk. Sokat tudunk adni egymásnak, és ez az egész előadásnak is jót tesz.
Lengyel Ferenc már rendezett téged a Made in Hungária és a Portugál című előadásokban is, ez a harmadik közös munkátok. Milyen vele dolgozni?
K. M. R.: Feri rendezőként nagyon érzékenyen és pontosan látja át azokat a színpadi helyzeteket is, amelyek első pillantásra egyszerűnek tűnnek, valójában azonban rendkívül összetettek. Gyakran játékos, bohóctréfákra emlékeztető elemekkel teszi még elevenebbé a jeleneteket. Az is erőssége, hogy amikor egy drámaibb pillanat következik, azt ugyanolyan biztos kézzel vezeti át, és remekül ötvözi a komikus és a komolyabb jeleneteket.
Mit visz haza a néző?
K. M. R.: Azoknak a nézőknek, akik szeretik Emir Kusturica filmjeit, különösen ajánlom ezt az előadást. Ugyanazt a különleges, nyers, túlfűtött, egyszerre kaotikus és szerethető balkáni világot idézi meg, amely a ’90-es évek hangulatára jellemző, és amely valójában ma is ugyanilyen eleven. De talán ennél is fontosabb, hogy a nézők valódi felszabadultságot visznek majd magukkal. Ez az előadás boldogságot ad, feltölt, felfrissít, miközben végig ott lüktet benne a humor és a zene ereje. Azt gondolom, ez tipikusan olyan előadás lesz, melyet érdemes többször is megnézni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
