PM Online | Színház

A színház az élő kapcsolódások tere: találkozás és jelenlét. Az a hely, ahol drámákon keresztül vagy éppen egy könnyedebb vígjáték keretében szembesülhetünk saját nagyságunkkal és esendőségeinkkel. Hol elgondolkodtatva, hol felszabadító derűvel mutat rá emberi működéseinkre. A Karinthy
Színház évadról évadra ezt a sokszínűséget képviseli, miközben a közönséghez való közvetlen, személyes viszonyt tekinti egyik legfontosabb értékének. Az itt létrejövő előadások közös gondolkodásra hívnak, kérdéseket vetnek fel, és teret adnak az érzelmi azonosulásnak is.

Az idei évad első felében elsősorban a humor volt a szembesítés eszköze. Nagy sikerrel mutatták be Neil Simon örök érvényű vígjátékát, a Furcsa párt, amely könnyedsége mögött pontos emberismerettel és finom iróniával rajzolja meg két férfi együttélésének nehézségeit. Az év végén az Apácák című zenés előadás szórakoztatta a közönséget: a gombalevesmalőrbe keveredett nővérek mulatságos bukdácsolása egyszerre kínált felszabadító nevetést és szerethető karaktereket, miközben a zene és a humor eszközeivel teremtett közösségi élményt.

A stúdióban került színre Lengyel Ferenc Blaha Lujza és a Piros bugyelláris – egy szerelem története című zenés játéka, Pataki Szilviával a címszerepben, Rátóti Zoltán rendezésében. Az előadás nem a legendát, hanem az embert állítja középpontba: egy súlyos műtétből lábadozó színésznő történetét, aki gyógyulását egykori sikerszerepének próbájában keresi, miközben kénytelen szembenézni múltja elhallgatott fájdalmaival. A dalról dalra építkező előadás élő cimbalom- és zongorakísérettel különleges, intim hangulatot teremt, és mély érzelmi bevonódást kínál a nézőknek.

A következő bemutató emelte a tétet, már ami a fájdalmas súlyt és a szembenézés elkerülhetetlenségét illeti. Florian Zeller neve nem ismeretlen a Karinthy Színház közönsége számára: Az anya című drámáját már hosszabb ideje nagy sikerrel játsszák. Február 2-án a francia szerző családtrilógiáját lezáró darabja, A fiú került bemutatásra Ilja Bocsarnikovsz rendezésében, a Kőszegi Várszínházzal közös koprodukcióban, ahol a darab januárban már nagy visszhangot váltott ki.

Az előadás közvetlenül a kamaszkor válságairól, a gyerek és szülő közötti kapcsolatról és a megküzdés nehézségeiről szól, mélyebb rétegeiben azonban a szeretet törékenységét és az önelfogadás kérdéseit vizsgálja. Szívszorító, mégis felszabadító előadás, amelyben Karácsony Gergely a címszerepben, valamint Kovács-Vecei Fanni, Dobra Mara és a vendégként játszó Sárközi József nyújtanak emlékezetes alakítást. Az előadáshoz a későbbiekben szakpszichológus által moderált feldolgozó foglalkozás is kapcsolódik.

De ekkor még csak február volt, nem álltak itt meg. Hátra vannak még fontos bemutatóik a „nagyszínpadon” és a stúdióban is.

A színház csapata Molnár Ferencet igazán világhírűvé tevő klasszikusát, a Liliomot mutatja be áprilisban a színház igazgatójával, Olt Tamással a címszerepben.
Az előadás rendezője Keresztes Attila, aki már többször is bizonyította, hogy különös színpadi látásmóddal képes újrahangolni akár közismert színdarabokat. Úgy, hogy miközben egyéni formanyelvvel közelít, nem kerüli meg a szerző eredeti szándékát, hanem felerősíti, kiemeli és keretezi azt. Minden bizonnyal a Liliom esetében se lesz másképp, és kezei alatt a színésztrupp új életre kelti ennek a ligeti hintásfiú Liliomnak és minden körülmények közt szeretni képes szerelmének, Julikának tragikus és mégis varázslatos, megtisztító történetét.