Interjú
„A függőség nem deviancia, hanem társadalmi kérdés is”
2026-06. szám
Duncan Macmillan Emberek, helyek és dolgok című világsikerű darabja a Loupe Színházi Társulás és a Városmajori Szabadtéri Színpad koprodukciójában kerül színpadra 2026 nyarán. A bemutató rendezője, Horváth János Antal olyan előadást ígér, amely erős fizikai jelenlétre, érzéki színházi
hatásokra és mélyen személyes történetre épít. A próbafolyamat és az együttműködésről beszélgettünk vele.
Mi fogott meg először Macmillan darabjában?
H. J. A.: Korábban is találkoztam már a darabbal, de akkor még mást láttam benne, mint most. Ez a történet régóta foglalkoztat. A színházi világ kizsákmányoló működése, a függőségekkel való szembenézés kérdése – ezek korábban is érdekeltek, és szerintem nemcsak engem, hanem a magyar társadalmat is.
Most viszont az kezdett el igazán érdekelni, amit ma úgy hívnak: high functioning. Amikor valaki kívülről nagyon jól működik, sikeres, teljesít, közben belül viszont kiürül vagy kiég. A mai társadalom folyamatosan jutalmazza a teljesítményt, és ez könnyen egy öngerjesztő folyamattá válik: ha jó vagy valamiben, akkor egyre többet várnak tőled, és neked újra meg újra bizonyítanod kell. Sokszor a belső békét áldozzuk fel a folyamatos külső aktivitásért. És valljuk be, a mi szakmánkban ezzel nagyon sokan küzdenek. A darab számomra arról is szól, hogyan építjük fel az identitásunkat a különböző függéseink mentén. Nemcsak egyéni szinten érdekes ez a történet, hanem társadalmi szempontból is: hogyan működnek ezek a minták, és hogyan lehetne lebontani őket.
Duncan Macmillan darabja nem egy átlagos „rehab-történet”. Hogyan lehet egy ilyen, erősen személyes történetet a nézők számára is izgalmassá tenni?
H. J. A.: A darab a függőséget egy fiatal színésznő történetén keresztül mutatja meg. A főhős egy összeomlás után kerül rehabilitációra, ahol nemcsak a szerhasználatával, hanem saját magával is szembe kell néznie. Mivel az előadás végig az ő nézőpontján keresztül működik, rendezőileg és vizuálisan is azt próbáljuk megmutatni, ahogyan ő érzékeli a világot. Az egész előadásnak van egy szubjektív, érzéki működése, hiszen egy ember történetét meséljük el, miközben szcenikailag tágul ki az értelmezési kör. Egyfajta érzékelés-színházat szeretnénk csinálni, ahol a néző is belekerül abba a bizonytalan, széteső vagy éppen intenzív állapotba, amit a főszereplő átél.
Az Emberek, helyek és dolgok korunk egyik legerősebb kortárs színházi szövegének számít. Mitől ennyire különleges?
H. J. A.: Nagyon furmányosan megírt szöveg. Nemcsak a történet miatt erős, hanem azért is, ahogyan a nyelvet használja, amilyen nyelvi formákkal dolgozik. Tele van finom összefüggésekkel, és fokozatosan bontja ki, hogy a függőség nem egyszerűen egyéni gyengeség vagy deviancia. A darab folyamatosan afelé tereli a nézőt, hogy megértse: ez társadalmi kérdés is. Nem lehet kizárólag az egyén problémájaként kezelni. Közben pedig nagyon sokféle hangon szólal meg. A rehabilitációs intézet csoportterápiás jeleneteiben rengeteg különböző karakter jelenik meg, eltérő háttérrel, történettel és az ezekhez passzoló nyelvkészlettel. Ettől különül el minden szerep egymástól, miközben a végére mégis összeáll egy komplex, háromdimenziós világ. | hirdetés
 |
|
Mennyire lehet ma őszintén és érzékenyen nyúlni a függőség kérdéséhez?
H. J. A.: Szerintem ma már sokkal jobb a helyzet itthon, mint korábban. Azt kellene igazán felismernünk, hogy függeni nemcsak szerektől lehet. Az embert az önmagát kereső állapota határozza meg, hogy mivel töltjük időnk legnagyobb részét. Rengetegféle függőség létezik. Lehet függeni munkától, sporttól, kapcsolatoktól, akár egy állattól is. A függés valamilyen érzelmi hiányt próbál betölteni. A szerhasználatról ma már szerencsére nyíltabban beszélünk, és ez egy jó társadalmi fordulat. Egyre több felépüléstörténet is láthatóvá válik.
Ez a darab viszont azért fontos, mert próbálja levenni a stigmatizáltságot erről a témáról. Azt mutatja meg, hogy bár minden történet egyéni, mégis emelkedjünk ezen felül és ismerjük fel időben a belecsúszás fázisának folyamatait, hogy megelőzhetővé váljanak.
A Loupe Színházi Társulás korábban már vendégeskedett a Városmajorban, de ilyen szintű együttműködés most először jön létre.
H. J. A.: 2022-ben, még a Loupe indulásának elején vendégeskedtünk először a Városmajori Szabadtéri Színpadon Dennis Kelly Árvák című előadásával, Lovas Rozival, Lengyel Tamással és Molnár Áronnal. Az is egy erős társadalmi kérdéseket boncolgató előadás volt.
Az Emberek, helyek és dolgok nem jöhetne létre a Városmajor közreműködése nélkül. A Loupe alapvetően kevés szereplős fontos társadalmi kérdésekről szóló előadásokat csinál, ez az előadás azonban jóval nagyobb léptékű vállalás. Ez a koprodukció teszi lehetővé, hogy megszülethessen. Bár szabadtéren játszunk, nekünk ez nem idegen terep: a Loupe előadásai eddig is nagyon jól működtek ezen a színpadon is, és a közönség is szerette őket. A nyári közeg annyiban más, hogy azt érezzük az emberek elsősorban szórakozni vágynak, de nagyon hálásak, amikor történik is velük valami az előadás során.
Rendezőként technikailag nem gondolok nagyon másként a szabadtérre, mint a saját, vagy bármely más színpadra, mindössze azt kell figyelembe venni, később fog besötétedni. A célunk most is ugyanaz: egy olyan előadást létrehozni, ami egyszerre szórakoztató és felkavaró, és nyáron is képes valóban megmozgatni az embereket.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
