Ajánló
A harangok csodája
Fazekas Gergely zenetörténésznek, az MRME művészeti vezetőjének írása
Apai nagyszüleim egy Arak nevű, icipici faluban éltek a Kisalföldön, nyaranta rendszeresen náluk töltöttem néhány hetet: városi kisfiú vidéken. A frissen szedett, hántolt zöldborsó a hatalmas vájdlingban, amelybe csak úgy bele lehetett markolni, a hajnalban levágott tyúkból lassú tűzön főzött, hét órán keresztül gyöngyöző húsleves, a friss piskóta illata, amely már ébredéskor megcsapja az ember orrát – ezek az élmények meghatározóak maradtak az araki nyaralásaimból.
Meg a harang.
A harang abban a miniatűr templomban, alig 90 négyzetméter az alapterülete, amelyet a falu lakossága saját kezűleg épített 1937-ben. Nyaralásaim alatt mélyen vallásos nagyszüleimmel vasárnaponként el kellett mennem misére, és imádtam ilyenkor felmenni a szűk falépcsőn a karzatra, A lépcsőfordulóban lógott egy végtelenül hosszú kötél. Imádtam a kötélhez titkon hozzáérni, és felnézni a magasba, hogy megnézzem, honnan ereszkedik alá. Azt gondoltam, az égből. De nem, az icipici templomtorony harangjának nyelvéhez volt hozzákötve. Ezt ráncigálta az egyik falubeli, amikor a mise megfelelő pontjához értünk, és meg kellett szólalnia a harangnak. Amikor pedig a harang megszólalt, az maga volt a csoda.
A harangok és rokonaik (kolompok, csengettyűk és hasonlók) az emberi civilizáció kezdete óta fontos és különleges részét képezik a mindennapoknak. Szolgálnak jelzésre, használhatók hangszerként, az általuk keltett hangok jelentése pedig alkalomról alkalomra változhat.
A nyugati művészi zene története tele van harangokkal, kolompokkal és csengettyűkkel, de konkrétan a harangokról viszonylag kevés mű szól. Közéjük tartozik Szergej Rahmanyinov 1913-ban komponált kantátája, amelyet a zeneszerző a legjobb művei között tartott számon (méltán). A Harangok előadásához hatalmas zenekar, három énekes szólista, illetve kórus szükséges, szövege Edgar Allen Poe azonos című versén alapul, és azért nem írom, hogy annak megzenésítése, mert Rahmanyinov nem a Poe-verset, hanem az orosz szimbolista költő, Konsztantyin Balmont orosz fordítását dolgozta fel, ez a fordítás azonban nem pontos, sokkal inkább utánköltése az eredetinek.
A vers négy része négy zenei tétellé vált Rahmanyinov kezében, ha tehát négytételes vokális szimfóniaként gondolunk a műre, aligha járunk messze a szerzői szándéktól. Ez a szimfónia persze már a 19. század végének túlvezérelt szimfonikus hagyományához kapcsolódik, elsősorban Gustav Mahlerhez, akinél a szólóének és a kórus már szerves részét képezi a műfajnak. Egyes elemzők Rahmanyinov darabjában ott hallják Mahler 4. szimfóniájának vagy Dal a földről című szimfonikus dalciklusának hatását, de ott van benne Csajkovszkij zenéje is, ami egyáltalán nem meglepő. Nemcsak azért, mert Rahmanyinov abból az orosz hagyományból jön, amelynek legjelentősebb 19. századi képviselője Csajkovszkij volt, hanem talán azért is, mert a Harangok című kantátát Rahmanyinov Rómában komponálta, mégpedig ugyanabban a bérelt lakásban, ugyanannál az íróasztalnál, ahol Csajkovszkij is dolgozott néhány évtizeddel korábban, amikor az örök városban töltött rövidebb-hosszabb időt.
|
Rahmanyinov kantátája mindent elmond a harangokról, ami elmondható róluk. A harangok kapcsán pedig minden elmondható a világról: akár az élet teljessége is. Az első tétel a születés zenéje – Mahler köszön vissza szinte minden frázisban és hangzásban –, a második tétel az esküvőé, vagyis a szerelemé – nehéz nem hallani benne Wagner Trisztánjának elementáris hatását –, a harmadik a félrehúzott harangok révén a félelemről és szorongásról szól, a megrázóan szép, lassú zárótétel, Rahmanyinov legszebb zenéinek egyike pedig a halált énekli meg: a megnyugtató érzést, hogy az élet azért szép, mert egyszer mindenképpen véget ér.
Hogy az orosz hagyományban milyen fontos szerepet játszottak a harangok, arra Andrej Tarkovszkij minden szempontból ikonikus filmje, az 1966-os Andrej Rubljov kínál példát. A film utolsó részének főszereplője egy harangöntő árván maradt kamaszfiáról, Boriszkáról szól, akit a nagyherceg megbíz a különleges feladattal: ha már a harangöntőket elvitték a háborúk és a járványok, vezényelje le a harangöntés bonyolult és megterhelő folyamatát. Bár mindenki kételkedik benne, Boriszka végül véghez viszi a feladatot. És amiről a legendás 15. századi ikonfestő kapcsán Tarkovszkij beszél, végső soron ugyanazt mondja ötven évvel korábban írott művében a zene nyelvén Rahmanyinov. A harang nála is a hit és a művészet erejének, az élet csodájának szimbóluma.
Rahmanyinov Harangok című kantátája szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertjén szólal meg a Müpában, Stravinsky Petruskája mellett, Héja Domonkos vezényletével, Molnár Ágnes (szoprán), Horváth István (tenor), Avtandil Kaspeli (basszus) közreműködésével.
Jegyek elérhetők az mrme.jegy.hu oldalon.
képalá
A csoportképekből tegyél be
(Fotó: MRME / Vörös Attila)
|
vissza
vissza a lap tetejére
