Interjú
Fehér Anna: A József Attila Színházban több mint 40 éve otthon vagyok
2026-09. szám / Boros Norina
Dupla jubileumot ünnepel a Váci úti teátrum: a József Attila Színház idén hetvenéves, Fehér Anna Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész pedig éppen négy évtizede hűséges tagja a társulatnak. A népszerű színésznőt a kezdeti Váci úti villamosokról, a legendás alkotótársakról, a szakmai önazonosságról és a lélektől lélekig áramló színház jövőjéről kérdeztem.
Emlékszel még arra a napra, amikor először lépted át a József Attila Színház küszöbét?
F. A.: Hogyne emlékeznék! Iglódi István keresett meg telefonon, és hívott be egy beszélgetésre. Akkor derült ki, hogy a következő évadtól ő veszi át a színház művészeti vezetését, és hívott a társulatába. Emlékszem, még villamos járt a Váci úton, korábban sosem jártam ezen a környéken, de Istvánnal már a Színház- és Filmművészeti Egyetem óta ismertük egymást. Akkor még mindössze egy év telt el a diplomám megszerzése óta, és a Szolnoki Szigligeti Színházban játszottam. Végül ez a telefonhívás meghatározta az utamat, így léptem be először abba az épületbe, ami azóta is a szakmai otthonom.
Negyven év óriási idő egyetlen teátrumban. Mi volt az a megtartó erő vagy közösségi élmény, ami miatt sosem csábultál el másfelé?
F. A.: Nem köthető egyetlen konkrét élményhez. Sokkal inkább a közösség erejéből fakad. Csapatjátékos vagyok, a közös alkotás nekem a színház lényege. Soha nem volt bennem hiányérzet, hiszen rendkívül sokféle feladatot kaptam a József Attila Színházban az évek során, ezért is érzem úgy, hogy ez a színház az enyém (nevet). Ráadásul a színház vezetése mindig partner volt abban, hogy máshol is kipróbálhassam magam. Ha felkérést kaptam, elengedtek. Sokfelé játszottam, sőt rendeztem is, ezért soha egyetlen pillanatra sem éreztem magam bezárva.
Hogyan változott a színház arculata az elmúlt évtizedekben?
F. A.: Pályakezdőként leginkább saját magammal és a saját megfelelési vágyammal voltam elfoglalva, így csak később kezdtem rálátni a színház arculatváltásaira. Ahogy a színházi szakma egyre sokszínűbb lett, megjelentek az alternatív irányzatok, a József Attila Színház is reagált, megszületett a Stúdiószínpad. Első rendezőnk Gaál Erzsébet volt, aki előtt tisztelegve a stúdió ma is az ő nevét viseli. Ahogy a közönség elvárásai és a szórakozási lehetőségei gazdagodtak, a színházunknak is egyre sokrétűbb válaszokat kellett találnia. Ma szerintem a fő feladatunk nem a műfaji skatulyázás, hanem a minőség, műfajtól függetlenül minden előadásban a maximális szakmai színvonalat kell nyújtanunk.
Van olyan szerep vagy előadás, amire a mai napig úgy tekintesz vissza, mint ami formált téged, vagy akár gyökeresen megváltoztatta a színészi gondolkodásodat?
F. A.: Nagyon sok ilyen volt, és van is. Mindegyik másképp formált attól függően, éppen hol tartottam vagy tartok a pályámon. Az indulásnál A Tündérlaki lányok Boriskáját és a Stuart Máriát semmiképp sem hagynám ki, egyrészt a rendezők, másrészt a csodálatos partnerek miatt. A Tündérlaki lányok alatt életre szóló szakmai és emberi barátságok születtek, a Stuart Mária címszerepe pedig hatalmas erejű feladat volt Voith Ági partnereként színpadra lépni. Később Gaál Erzsi Hedda Gabler rendezése egy teljesen új színházi látásmódot nyitott meg előttem. Ugyancsak mérföldkő volt Iglódi István Angyalföld című előadása, amelyet a mai napig az egyik legszebb előadásnak tartok a pályámon a maga keserűségével, érzelmességével és mély életszerűségével. Nehéz válogatnom a mostani szerepeim közül, mert nagyon különbözőek. Összehasonlítani sem érdemes őket, de a Régimódi történetet pont ugyanúgy szeretem, mint a Macskafogót, a Sírpikniket vagy akár a Mikvét, és a többi előadást már fel sem sorolom.
Kik voltak azok a meghatározó rendezők vagy színészpartnerek, akik nélkül nem lenne ugyanolyan a József Attila Színházban eltöltött 40 éved?
F. A.: A színházunkban minden előadás formál. Nemcsak a harmonikus együttműködés, de egy-egy feszültebb időszak vagy egy tőlem távolabb álló rendezői koncepció is hozzátesz a fejlődésemhez. Nehéz lenne kiemelni bárkit is anélkül, hogy másokat méltatlanul kihagynék, Valló Pétertől Iglódi Istvánon, Verebes Istvánon és Szinetár Miklóson át minden rendezőnek volt rám hatása. De említhetném Tasnádi Csaba rendezésében A Pál utcai fiúk Boka szerepét, ami pontosan olyan mély nyomot hagyott bennem, mint Gaál Erzsi kísérletező világa. Nem kell, hogy valaki úgy gondolkodjon a színházról, mint én, sőt… Egy új próbaidőszak mindig nulláról kezdődik, és ebben óriási szabadság van. Ehhez annyi kell, hogy ne ragaszkodjunk körömszakadtáig a saját határainkhoz, hanem képesek legyünk mindig befogadóak maradni, és én úgy érzem, erre alkalmas vagyok ma is. | hirdetés
 |
|
Úgy érzed, a szakmai életedben a helyeden vagy?
F. A.: Nehéz pontosan megfogalmaznom, mit jelent a „helyemen lenni”, de azt biztosan tudom, hogy teljesen önazonos vagyok. Folyamatos nyitottság él bennem, és már egyáltalán nincs bennem félelem a jövőtől vagy attól, hogy találnak-e még meg feladatok. Ebben természetesen óriási szerepe van annak, hogy nagyon jó dolgom van a színházamban, több mint száz előadásban játszottam. Nagyon szeretem a színházi feladataimat, és teljesen elmúlt belőlem az a görcsös szorongás, hogy vajon megfelelek-e. Amióta ez elmúlt, sokkal jobban élvezem a játékot, szabadabb vagyok. A József Attila Színházat és ezt a társulatot mélyen a magaménak érzem. És ez óriási érték, és nem kell hozzá az, hogy mindig mindenről ugyanazt gondoljuk. A tolerancia és együttműködési készség, ami bennünk van, teszi ezt a csapatot igazi közösséggé.
Szerinted miben rejlik a József Attila Színház igazi varázsa?
F. A.: Ennek a varázsnak a titka a társulaton belüli egymásra figyelés, hiszen e nélkül nem lehet színházat csinálni, különben az alakítások csak „kopognak” a színpadon. A közöttünk lévő sugárzás, az emberi kapcsolódás az a láthatatlan erő, amit a néző a kimondott mondatokon túl is érez. Egy társulat életében természetesen vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de ha tisztában vagyunk az összetartozásunk erejével, és ezt közösen tudjuk szolgálni, szerintem akkor beszélhetünk igazi, erős társulatról.
A 70 éves jubileum alkalmából egy különleges feladat is megtalált a színházban…
F. A.: Így van, nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a jubileumi évadban én beszélgethetek a színház örökös tagjaival egy-egy pódiumest keretében. Az első vendégem november 2-án Bodrogi Gyula lesz. Szinte minden örökös taggal játszottam egy színpadon, így rengeteg közös emléket tudunk majd feleleveníteni. Ez az élő múlt itt van velünk, ők azok a legendás művészek, akik meghatározták a József Attila Színház arculatát a hatvanas évektől kezdve mind a mai napig. Az utolsó beszélgetés alkalmával a vendég pedig én leszek, és a színházunk igazgatója, Nemcsák Károly lesz az, aki engem kérdez. Sok évtizedes közös múltunk miatt biztosan tartogatunk majd meglepetéseket és felejthetetlen pillanatokat a közönségnek.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
