RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. szeptember 16., csütörtök
Edit

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Élet helyett
2021-05. szám / Fáy Miklós

Régi történet, de azért megmaradt bennem. Egy csinos, fiatal lány szaladt be az Olasz Intézetbe. Carreras művész úr még itt van? Nem, nem. Már nem is jön, tegnap véget értek a felvételek. (Ennyire régi a történet, még az Olasz Intézetben operalemezeket vettek föl, világsztárokkal.) Ajjaj. A munkatársak már látták, hogy igazi rajongóval van dolguk, egy kicsit heccelődni kezdtek
hirdetés
vele. Maradt itt egy papír, amin a beosztása van, csütörtökön délután négytől hatig, vagy, várjon csak, még elő tudom kotorni a szemetesből a teafilterjét, abból készült az ital, amit a felvételek között kortyolgatott. Hehehe. Akkor hehehe volt, ma már nem is tűnik akkora tébolynak, hiszen egészen komoly összegeket fizetnek ki emberek valószínűtlen dolgokért, egy kávéscsészén Lady Gaga rúzsnyomáért, Jimi Hendrix gitárpengetőjéért, Marilyn Monroe melltartójáért, John Lennon kihúzott fogáért. Nem vicc. Mintha a kö­zép­kori ereklyegyűjtők élednének újra, szent emberek helyett hírességeket ünnepelnek, és a velük kap­cso­lat­ba kerülő tárgyakat vásárolják, gyűjtik, nézik, birtokolják. Talán remélnek is valamit ezektől, ha nem is azt, hogy életük nehéz pillanataiban majd segítséget kapnak tőlük, de valami titokzatos kapcsolatot a világ vagy a művészet kiválóságaival. Meg sem próbálok úgy tenni, mint aki már túl van ezen, magam is auto­gram­gyűjtő voltam, valamennyire vagyok is, boldoggá tesz, hogy van egy kötetem Kosztolányi zöld tintás aláírásával, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy az Ének Virág Benedekről nem változik attól, hogy abból a könyvből olvasom, amelyiket a szerző is a kezében tartott, vagy az interneten nézegetem, olyan eszközön, amilyet Kosztolányi még elképzelni sem nagyon tudhatott. Amerikában megemlékeztek a lapok a nemrég elhunyt Lois Kirschenbaumról, aki éveken, évtizedeken át töltötte minden estéjét a Metropoli­tanben, előadás után közel és könyökharcokat vívott a hozzá hasonlókkal, hogy megszerezze az aznap föllépő művészek aláírását fényképeken, műsorfüzeteken. Akik ismerték, egyetértettek abban, hogy az autogramvadászat nem kisaszszonysport, tényleg komoly harcok és lökdösődések alakultak ki az öltözők táján, és Lois Kirschenbaum nem volt rest jól megtömött kézitáskáját fegyverként is bevetni a küz­de­lemben. Szegény bolond, legyintünk, pedig Lois Kirschenbaum talán bolond volt, vagy legalábbis könnyen lelkesedő, de szegény biztosan nem, két és fél millió dollár maradt utána. Már csak azért is, mert nem nagyon költött semmire. Kicsi lakásban élt, ott tárolta a dobozokat, tele aláírt műsorfüzetekkel, az előadásokra a mániáját tisztelő jegyszedők beengedték, utána metróval ment haza, még ha Wagner is volt műsoron és hullott is a hó. Nem érdekelte az életből jóformán semmi, csak az a pár óra, amíg énekeltek a színpadon, meg az a néhány perc, amíg megszerezte az autogramokat. Most, persze, senki nem tudja, mi lesz a gyűjteménnyel, mihez kezd vele az örökösként megjelölt intézmény, hiszen mindenki helyhiánnyal küzd, Lois Kirschenbaum boldogan élt az emlékeivel, de ki akarna a más emlékeivel élni boldogan? Őrizné a nagy pillanatokat, de azok elmúlnak. Attól pillanatok.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor