Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 30., csütörtök
Janka, Zsanett

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
Vita Nádasdyval
2024-02. szám / Fáy Miklós

Firenzében jártam, de a szívem valószínűleg itthon maradt, mert Firenzében is magyarul énekeltem (magamban), az ott játszódó Gianni Schicchiből Rinuccio áriáját. „Egyszerű sorból nagy művész lett Arnolf, szép karcsú márvány tornya…” Egy pillanat. Miről beszél Puccini? Vagy
ha nem is ő, akkor miről beszél a librettó írója, Giovacchino Forzano? De aztán megnéztem, Forzano még rendben van, azt mondja, Arnolfo csinálta a szép tornyot. Csak a magyar fordításban szerepel, hogy „kar­csú márvány”.
Nádasdy Kálmán a hibás. Összetévesztett két firenzei tornyot, a Campanilét a Dóm mellett, ami tényleg karcsú és márvány, meg a Palazzo Vecchio tornyát, ami se nem karcsú, se nem márvány, jó, masszív sasfészek, vissza lehet vonulni oda, és meg lehet dobálni az ostromlókat mindenféle kövekkel és nyilakkal. Ez utóbbit tényleg Arnolfo di Cambio építette. A tévedés gond nélkül megélt néhány évtizedet, amennyire tudom, senki nem akadt fenn rajta, de nem is ez a lényeg. Hanem maga a műfaj. A magyar nyelvű operajátszás. A világ afelé halad, hogy az operákat eredeti nyelven kell játszani, mert a hangzásnak a szavak hangzása éppúgy része, mint az énekesek hangja vagy a zenekar dübörgése. Az énekesek is jobban szeretik, ha eredeti nyelven énekelhetnek, ha sikeresek, akkor nem kell a későbbiek során újratanulniuk a szöveget, így ül be a torkukba, az agyukba a dallam és a szöveg egysége. Nincs mit tenni, nem is kell mit tenni. Egyelőre még Magyarországon a vidéki színházak őrzik a magyar nyelvű játszás hagyományát, a Gianni Schicchit januárban mutatták be Kecskeméten, a Nádasdy-fordítással, szóval él még a láng, de már csak pislákol.
hirdetés

Nincs mit tenni, de azt érzem, hogy elég sokat veszítünk. Egyrészt az énekes is intenzívebben ad elő, ha érti nemcsak a szöveget általában, de a konkrét szavakat, amelyeket kimond, kiénekel. De még többet veszítünk mi, hallgatók. Az operai szövegekre egyszerűen más szabályok vonatkoznak, mint bármilyen egyéb színpadi sorokra. Lehet őrültségeket beszélni, arra hivatkozva, hogy énekelhetőnek kell lennie a szövegnek. És ami a legnagyobb őrültségnek tűnik, abból lesz esetenként a szállóige. „Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.” Ez a Szöktetés a szerájból vége, és semmilyen egyéb színpadi műben nem hangozhatna el ilyen furcsa mondat érvényesen, de Mozart miatt mindenki elfogadja. Vagy elfogadta. Az énekelt szöveg mindkét agyféltekét foglalkoztatja, így maradandóbb – ezt pontosan tudják a reklámdalocskák szerzői és alkalmazói. Ha valaki úgy enged útjára bennünket, hogy „térj vissza győztesen”, akkor nemcsak valami furcsát mond, de fölidézi az egész Aidát, mi úgy kelünk útra, mint valami Radames, és valóban győztesen érünk vissza. Az más kérdés, hogy a végén esetleg elevenen temetnek majd kősírba.
Ezektől az élményektől valószínűleg búcsúznunk kell, harminc év múlva már senki sem fog magyarul énekelni Puccinit Firenzében járva, és nem is kell elgondolkodnia azon, hogy ki is építette a Palazzo Vecchio tornyát.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor