Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 30., csütörtök
Janka, Zsanett

 
 
Nyomtatható változat

Egybeesés
2024-03. szám / Fáy Miklós

Nagy a város, és néha meglepően nagy a kulturális választék, így elkerülhetetlen, hogy időnként jó volna egyszerre két helyen lenni. Bár a színháznak (a hangversenyekkel ellentétben) megvan az az előnye, hogy nem egyéjszakás kaland, egy előadás nem csak a premier napján nézhető
meg, azért az ember mégis szeretne helyesen dönteni. Hová menjen, melyiket válassza a két egyszerre zajló premier közül? A Centrálban Az ügynök halála Stohl Andrással, Budaörsön A vágy villamosa Takács Katalinnal. Akkor most hová? Hová előbb?
Nem is ez az érdekes, csak annyi, hogy ha nincs ez a két bemutató pont egy napon, talán föl sem tűnik, hogy ez kétszer ugyanaz a történet. De legalábbis nagyon hasonló, férfi és női változatban. Két elveszett lélek a nagyvilágban, a még csak nem is ellenséges, csak közönyös társadalomban, mindketten álomvilágban, hazug illúzióban, vagy ahogy most divatos mondani: élethazugságban élnek. Mindketten pszichés zavarral küzdenek, az ügynök, Willy Loman talán Alzheimer-kórban szenved, csak akkor ezt még nem így hívták, mindenesetre felejt, eltéveszti a dolgokat, nem emlékszik pontosan, hol van és mikor. Blanche talán skizofrén, egy ideig még ura marad a helyzetének, de a darab végére összeomlik, mentők szállítják a kórházba. Az ember ugyan fejcsóválva nézi a társadalmat (és a társadalom részeként önmagát), hogy lám, hagyjuk, hogy ezek az érzékeny lények ledarálódjanak a mindennapok szorításában, de ez sem teljesen igaz. Blanche előtt is nyílik lehetőség a normális, hétköznapi életre, Willy Lomannek is ajánlanak rendes, fizető állást, csak egyikük sem vágyik a hétköznapiságra és a valóságra, köszönik szépen a lehetőséget, de inkább maradnak az álomvilágban. Különös.
hirdetés

Tennessee Williams 1947-ben írta A vágy villamosát, Arthur Miller Az ügynök halálát két évvel később, 1949-ben. Az ember óhatatlanul azon kezd el gondolkodni, hogy mi történhetett akkoriban Amerikában, pár évvel a megnyert háború után, kényelemben, jólétben, gazdagságban, hogy egyszerre ennyire időszerűvé vált a probléma, az egyén és a társadalom szembenállása, az a ridegség, amellyel a társadalom végül, a kósza mentési kísérlet után végül mégis úgy dönt, hogy nem kegyelmez. Nem tűri meg ezeket a normális életre képtelen és voltaképpen tehetségtelen álmodozókat, akik nem tudják, hogy mit akarnak az élettől, azt meg végképp nem tudják, hogy a bizonytalan céljaikat milyen úton érhetnék el. Véletlen egybeesés a két darab hasonlósága? Vagy ilyen véletlen nincs, ha ezek lettek a legfontosabb darabok, akkor annak csak egy oka lehet: ezek szólították meg a nézőket. Miközben ezen a régi, véletlen egybeesésen töpreng az ember, egyszerre csak leesik a hályog a szeméről. De hát a töprengést magát nem épp egy másik véletlen egybeesés indította el? Lehet, hogy a két bemutató egybeesése sem véletlen, épp ebben a világban élünk, amiben az amerikaiak már 1947-ben, hogy itt vannak, itt vagyunk életidegen lények, színházba járó álmodozók, és nemcsak nekünk, de rólunk is szólnak a darabok?
Vagy nem kell ezt annyira túlbonyolítani és túlgondolni, ezek a színház törvényei, egyszerűen két olyan darabról van szó, amelyben hálás szerep jut az első virágkorán már túl lévő, de népszerű és tehetséges színésznek.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor