Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Tudni illik, hogy mi illik
2019-02. szám

Jó lenne, ha a mai sebesen változó világban is meglennének azok a szabályok, amelyek korábban meghatározták az emberek egymás közötti közlekedését. Ám úgy tűnik, ha meg is vannak még, kevesen ismerik őket. Így történhet meg, hogy az üzletekben, kávézókban letegezik

a betérőt, és ami még ennél is rosszabb, ha ránéznek, és látják, hogy nem tini, hosszasan és hangosan mentegetőznek a tegezés miatt.
A téma szakértője, Görög Ibolya Protokoll az életem című könyve nagy sikert aratott: egy év alatt négy kiadást ért meg. Könyvében a Miniszterelnöki Hivatal korábbi protokollfőnöke parlamenti emlékeit írta meg, egyben összefoglalta a hivatalos viselkedés szabályait. A most megjelent kötet még a korábbinál is hasznosabb lesz, mert a társas érintkezés általános szabályait foglalja össze. A könyv mások mellett foglalkozik a tegezés-magázás helyes használatával, a köszönés, a bemutatkozás, a kézfogás szabályaival, a dress code, a telefonálás, az ültetési rend, az állófogadás szigorú rendbe foglalt elvárásaival.

Görög Ibolya: Mindennapi maceráink
(Javított utánnyomás)
Atheneum Kiadó, 2019
240 oldal / 4499 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor